Boldog Újévet, drága Peak Girl-ök!
Egy újabb kezdet, rengeteg tiszta lap, számos új lehetőség – idén is minden nap esélyünk van arra, hogy megvalósítsuk „fitnesz-álmainkat”, elérjük a céljainkat, és valami újba fogjunk, vagy netán rálépjünk végre a helyes útra.
Bár közhelynek tűnhet, mégis ilyenkor valahogy tényleg úgy érezzük, megnő a motivációnk, kapunk egy kis „szupererőt” ahhoz, hogy a legjobbat hozhassuk ki önmagunkból!
Nem mondok újdonságot azzal, hogy rengetegen (meg)várták ezt a napot, hogy belevágjanak az életmódváltásba – Te is köztük vagy?
Nincs több kifogás, nincs több „majd hétfőn”, „majd januárban” – itt az idő, úgyhogy dobpergéééés, konfetti, tűzijáték… és elő a listával, vagy a fejedben körvonalazódó tervekkel! Talán, ha leírjuk és magunk előtt látjuk, könnyebb fenékbe billenteni magunkat, vagy visszalépni a helyes útra, ha véletlen félrekacsintanánk és belénk bújna a kisördög…
A szó elszáll, az írás megmarad, tartja a mondás, így ha látjuk feketén-fehéren, mit akarunk elérni, lehet könnyebben el is hisszük, hogy nem lehetetlen véghez vinni!
Célok pedig mindig kellenek, ez visz minket előre és tesz boldoggá, ha sikereket érünk el – kérdés, hogy valóban jól csináljuk a lista-készítést, vagy finomíthatunk rajta, hogy esélyt se adjunk a kudarcnak?
Hiszen lehet, hogy voltak fogadalmaid tavaly is, de ha elkezded számolgatni, mennyit valósítottál meg belőle… hááááát…. nyugi, mindenkivel megesik, hogy kicsit félresiklanak a dolgok a kezdeti lelkesedés után… hol lehet a baj? Miért fulladhatott kudarcba a korábbi évek kísérletezése…?
Miért ne lehetne idén tényleg másképp?
Nagyon sokat számít, hogyan állunk hozzá egy-egy problémához, és annak megoldásához – nem mindig az a legjobb, ha egyből egyszerre mindent akarunk… (tudoooom, én is türelmetlen vagyok, én is szeretném, ha varázsütésre készülne a bomba test, de hát marad a kemény meló)
Fontos tehát a hozzáállás, az, hogy reális célokat tűzz ki magad elé, és hagyj időt magadnak arra, hogy egyáltalán megtaláld a megfelelő eszközöket a megvalósításhoz! Na nézzük, mik a legnépszerűbb újévi fogadalmak, és olvass tovább, ha szeretnél minél lelkesebben belefogni a változásba!
1. Oké, idén most már tényleg lefogyok!
Ismerős, igaz? Hányszor de hányszor eldöntötted már, hogy idén tényleg bikiniben fogsz mutatkozni, de legalábbis végre kimerészkedsz a strandra, és igenis eléred azt az alakot, amiben jól érzed magad, ami miatt nem stresszelsz és nem vagy befeszülve! Nincs több takargatás, hasbehúzás, alakformáló/hasleszorító bikinialsó!
Idén nem utálod azokat a csajokat, akik kockahasat villantanak az utcán, akik hosszú, izmos combokat merészelnek mások szeme elé tárni, rövid farmergatyában – most TE leszel az, aki bezsebeli hol az elismerő, hol az irigykedő pillantásokat és punktum!
A lényeg, mint említettem fentebb, hogy reális célokat tűzz ki magad elé! Felejtsd el azt, hogy egyik pillanatról a másikra teljesen meg akarod változtatni a külsődet, felejtsd el azt, hogy dekára pontosan 5-10-15 kilót akarsz ledobni, és felejtsd el azt is, hogy mindezt 2-3-4 hónap alatt akarod foggal-körömmel elérni. Nem kell korlátok közé szorítanod magad! Ne legyél a végletek embere!
Legyen az új fogadalmad: belevágok az életmódváltásba!
Ne egyből a célt akard magad előtt látni („lefogyok”), főleg akkor ne, ha tudod, hogy hosszú az út, és sajnos vagy nem sajnos, picit több rajtad most a fognivaló, mint szeretnéd. Döntsd el elsősorban azt, hogy belevágsz, motivált leszel, aztán jöjjön aminek jönnie kell, és tartson a cél elérése addig, ameddig kell!
Ki tudja, útközben az is lehet, hogy megváltozik a korábbi álomalakod, vagy vékony helyett egy izmosabb testben érzed majd jól magad.
Ha még vannak sötét foltok, kérdéseid a témát illetően, tanácstalan vagy, hogyan is vágj bele (neeeem, még mindig nem koplalással, éhezéssel vagy horrorisztikus divatdiétákkal), kérd ki egy olyan ismerősöd segítségét, aki már ért el sikereket (hidd el, jó szándékkal segít Neked és boldog lesz, hogy megoszthatja Veled saját tapasztalatait!), vagy fordulj szakemberhez. Együtt könnyebb! (vagy legalábbis nehezebb csalni:))
Állj pozitívan a dologhoz: megismered majd a tested működését, és egy egész életre megváltoztathatod az önmagadról alkotott véleményed: rájössz, mennyire kitartó tudsz lenni, mennyi mindenre képes vagy és elszánt, a végén pedig boldog, magabiztos leszel az új külsőddel. Ez már rég nem csak a strandformáról szól… kívül-belül megújít az életmódváltás!
A „most már lefogyok” fogadalommal az a baj, hogy túlságosan nagy folyamatot foglal magába, te haladj kis léptekben! Ha megfogadod, hogy átalakítod a táplálkozásod és hétről hétre egyre többet mozogsz, megtalálod a neked megfelelő sportot, már sokkal nagyobb kedvvel állhatsz a témához és kisebb lesz rajtad a nyomás! Csak fokozatosan!
Először jöjjenek a jól ismert, általános dolgok: cukor, fehér liszt, édességek, nasik, gyorskaja kiiktatása… aztán jöhet egyre több zöldség, és a megfelelő fehérje – szénhidrát –és zsírforrások kitapasztalása, saját ízlésednek megfelelően! Idővel pedig egy nagybevásárlás – és a konyhádban az alapanyagok kicserélése! Aztán a számolgatás… Apránként, fokozatosan, türelmesen…
Ne sürgesd vagy hajszold magad, hogy X hónapon belül X kilóra „le kell fogynod”… és még egy jótanács: a mérleg nem ellenség, de nem is közeli jóbarát; tedd kicsit félre, szakadj el tőle és a tükörképed, a centik, és a ruháid legyenek a mérvadók!
2. Minden nap edzeni járok, ha törik, ha szakad!
Miért kellene fenekestül felforgatni a korábbi életed? Ha semmit, vagy nagyon keveset mozogtál, semmi jó nem sül ki abból, ha átesel a ló túloldalára! Lesérülhetsz, rövid időn belül elveszíted a motivációd, ráadásul megint a nyomás, a stressz, hogy valamit „kell”, ami eddig nem volt az életed része… nem hangzik túl kecsegtetően!
Biggyeszd inkább a listára azt: Keresek valami hozzám illő sportot, és legalább heti háromszor időt szentelek rá!
Ne úgy képzeld el az életmódváltást, hogy a semmiből hirtelen minden nap órákon át kell izzadnod a teremben, ugrabugrálni az aerobik órákon, vagy addig hajtani, míg vörös fejjel lefordulsz otthon a szobabicikliről… nem attól fogod megszeretni az edzést, hogy magadra erőszakolod nap, mint nap, órákon keresztül – egy idő után már felkelni is utálni fogsz, mert tudod, hogy „mozognod kell”.
Nincs szükségünk túledzettségre, sérülésre, és arra, hogy hamar megunjuk és feladjunk mindent. Nincs több kudarc! Helyette van mértékletesség (na persze ezt nem ér úgy venni, hogy akkor elég a heti egy-két alkalom hébe-hóba…), és fokozatos „hozzászoktatás”.
Legyen először heti 3 alkalom! Aztán ki tudja, bejöhet még valamilyen mozgás a hétre, és lesz belőle 4-5… Minél színesebb, változatosabb az edzésprogramod, annál tovább fenn tudod majd tartani a lelkesedésed!
Legyen most a célod, hogy kísérletezel, szánj időt arra, hogy megtaláld azt, amit szenvedéllyel, ÖRÖMMEL tudsz csinálni! Az edzés kikapcsol, erősebbé tesz testileg és mentálisan is, segít levezetni a stresszt, és nem utolsó sorban a fogyásban/formálódásban is kulcsfontosságú szerepe van! Tényleg végeláthatatlan a lehetőségek listája: nem ijedsz meg egy kis gyúrástól és vonz a konditermi közeg?
Inkább rávennéd magad a szabadban egy kis sétára, kocogásra?
Kiskorodban Te voltál a kis hableány, ezért szívesen eljárnál úszni?
Kemény csaj vagy, és belevágnál valamilyen küzdősportba?
Vagy úgy véled, csoportban az igazi, és reménykedsz, hogy az aerobik / csoportos órák szerelmese leszel rövid időn belül?
Az is lehet, hogy a csípőmozgásod még Shakira is megirigyelné… irány valamilyen táncóra, égjenek azok a kalóriák! Jó kísérletezést!
3. Mától szigorú diéta, no „szemét” kaja!
Ééééés megint fenekestül felfordul minden. És az elején nagyon lelkes is vagy! Hamburger helyett saláta, kóla helyett csapvíz, mert igenis jól fogok kinézni! Dögös leszek! Nem eszem csokit, helyette majd rágózok! Kidobom a fagyasztóból a panírozott halrudacskákat is, innentől csak tilápia van a menün! Nincs édesség, mától a kávét is csak a koffein miatt iszom – semmi tejszín, semmi cukor, semmi élvezet!
Ismerős akár egy kicsit is a szitu? Volt már olyan évkezdésed, hogy túl sokat vártál el magadtól hirtelen?
Telnek a napok, te pedig nagyon büszke vagy magadra, hiszen egy teljesen más fordulatot vettél, és már ennyit kibírtál! Na jóóóó, ezért jár egy kocka csoki! Pici jutalom! Oké, legyen csalókaja, ide még egy pár kockát! Most már nem mindegy? Legyen csalónap, eszem valami táplálót, úgyis napok óta éhezem! Hány kalória van egy szelet pizzában?!
…És lassan, de biztosan elindultunk megint afelé, hogy feladjuk a diétát.
Véssük papírra: „Normálisan” fogok diétázni! Lecserélem az egészségtelen alapanyagokat! Amikor csak tehetem, én magam főzök majd és messziről kerülöm a gyorskajáldákat!
Nem fogok hazudni, a diéta lemondásokkal jár! Olyan nincs, hogy valamit kapsz, és nem adsz cserébe semmit! Áldozni kell, mert így tudod majd igazán értékelni a saját sikereidet! (meg a feszes, kerek popód!)
A diéta nem fogyókúra… nem tart hetekig, hónapokig, hogy aztán visszatérj a korábbi életmódodhoz… ha most elégedetlen vagy az alakoddal, akkor ugyanúgy elégedetlen leszel, ha egészségtelenül élsz és nem figyelsz oda a táplálkozásra! De ez nem azt jelenti, hogy fejed vesztve őrült megvonásokba és éhezésbe menekülsz.
Egy kiegyensúlyozott, egészséges étrend kell neked, amit innentől kezdve nap, mint nap követni tudsz, élvezettel, ízekkel tele! Diétázni finoman is lehet! Az a nem mindegy, milyen alapanyagokat használsz, és figyelned kell a mértéktartásra!
Rengeteg receptet találsz alakbarát pizzára (karfiolból, zabpehelylisztből, stb.), saját magad isteni szénhidrátcsökkentett pékárukat (igen, még akár kakaós csigát is!) készíthetsz pillanatok alatt, és olyan ízvilággal ismerkedhetsz meg, amiről nem is gondoltad volna, hogy ennyire finom lehet!
Fehérjeporból sütik (éljen a Peak Slim Secret fehérje!), édesburgonya por liszt helyett, hozzáadott cukortól és zsírtól mentes mogyivaj, amibe bűntudat nélkül kanalazhatsz… nyilván, ha egy szigorúbb diétába fognál, vagy egy idő után úgy döntesz, célod a szálkás, izmos forma, bizony megint érdemes szigorítani egy picit: de még így se csak a zöldségek, a rizs, és a csirke maradhat az asztalon…
Ne akard egyből megváltani a világot! Hidd el, recepteket böngészni nagyon jó dolog, ha pedig otthonosan mozogsz a konyhában, meglátod, az elkészítésben még nagyobb örömödet leled majd! És nagyon nem mindegy, hogy az ebéded 1000 kalória, vagy annak akár csak a fele… jóllakni viszont annyiból is lehet!
Egy-két csere, amivel rengeteget spórolhatsz:
– 1,5 %-os tej 100ml kb. 45 kcal – helyette cukrozatlan mandulatej 100ml kb. 15 kcal
– fehér cukor 100g közel 400 kcal – helyette eritrit, kalóriamentes
– fehér liszt 100g kb. 70g szénhidrát – helyette magas rosttartalmú, szénhidrátcsökkentett lisztek, vagy lenmagliszt 100g kb. 15g szénhidrát
Ééééésatöbbi, ééésatöbbi…
Természetesen nem csak a kalória a lényeg – ez csak néhány példa! Fontos az is, többek között, hogy ne egyszerű, hanem összetett szénhidrátokat fogyassz, amelyeket könnyebben felhasznál a szervezeted, és nem fog makacs zsírként lerakódni!
És még mielőtt előjönne a „zsír-parád”, és kihagynád teljesen az étrendedből, gondolj arra, hogy néhány vitamin ebben oldódik (A,D,E,K), így a fogyasztása elengedhetetlen!
Minden igaz tehát itt is, ami az első pontban a kajálásról szól! Lépésről lépésre, fokozatosan hagyd el a „káros szenvedélyeidet”!
4. Minden nap korán kelek, és meló előtt edzek / hasznosabban töltöm a napjaimat!
Igazi Csipkerózsika vagy, aki ha nem jönne a Herceg, meg se hallaná az ébresztőt, vagy folyton kinyomná és szundizna a végtelenségig? Rendszeresen kerülsz kellemetlen szituba, mert az utolsó utáni pillanatban is visszaaludtál?
Valóban el tudod képzelni, hogy csak azért, mert bekösztöntött 2019 , hirtelen igazi Morning person leszel? Talán ideig-óráig…
A (kora) reggeli edzésnek számos kedvező hatása van!
Sokkal frissebb leszel, egész napra felpörgeted az anyagcseréd, égeted a kalóriákat, munka után nyugodt szívvel mehetsz haza és intézheted a dolgaidat/töltheted az időd a szeretteiddel, tudva, hogy ma már tettél az egészségedért is meg a csinos külalakért is!
Sokkal hasznosabban tudod beosztani a napod, jobban tudsz munka közben fókuszálni, csak azt a nehéz pillanatot kell kibírnod, amikor kómás fejjel búcsút intesz a kispárnádnak és a meleg, pihe-puha takarónak… de ha ez a pár könyörtelen másodperc elillan, és kezdesz egyre éberebb lenni, hidd el, edzés után hálás leszel, hogy hősiesen kibírtad a kora reggeli kelést!
Egy kis koffeinbombára vágysz? Turbózzuk fel egy kis fehérjével, pláne, ha éhgyomros kardióra vetemednél! Hívd segítségül a Peak Slim and Smart Protein kávét! Édes a reggel!
Persze ha korábban tényleg semmi esélyt nem láttál arra, hogy reggel magassarkú helyett az edzőcipődbe bújj, ne várd, hogy egy lapozás a naptárban, egy új év kezdete hirtelen minden megváltoztat: különbözőek vagyunk, van, aki inkább este teljesít jól edzésen, van, aki jól veszi a reggeli akadályokat és kellemesebben tölti a sportolást hajnalban: figyeld a tested jelzéseit!
Fogadd meg inkább: Mostantól beiktatok reggeli edzéseket is a programomba! (Kezdjük heti eggyel)
Ha pedig csak kínszenvedésnek érzed, akkor törekedj arra, hogy a munka utáni kötelező edzőtermi látogatás ne maradjon el mindenféle mondvacsinált kifogással! Tudooood: hideg van, majd jövő héttől, nagyon fáradt vagyok, ma amúgy sem ettem sokat, nem szabad túlhajszolnom magam/ma inkább pihenek, nem akarom elhanyagolni a barátaimat, múlt héten nagyon durvát edzettem és izomlázam van, satöbbi…
5. Nem iszom alkoholt!
Főleg egy jól átmulatott, alkoholos mámorban úszó Szilveszter éjjel után vagyunk hajlamosak olyan meggondolatlan kijelentéseket tenni, mint például, hogy „Soha többet nem iszom!”.
Ha valamilyen oknál fogva tényleg úgy döntesz, hogy a következő évet „tisztán” töltöd, némi önfegyelemmel (és baráti támogatással – azaz olyan társasággal, aki nem próbálja „rád tukmálni” a koktélokat és gőzük sincs, miért lettél hirtelen ilyen csodabogár) elérheted a célod – de ha szeretsz kimozdulni, bulizni, lazulni a barátaiddal, akkor felesleges olyan kijelentést tenned, amiben te se hiszel…
Fogalmazd át a listádon ezt a pontot a következőképp: „Továbbra is szívesen koccintok a barátaimmal/ családtagjaimmal, de kevesebbszer, mint tavaly – és ígérem, jobban mértéket tartok!” – vagyis ha idén minden héten, vagy akár hetente kétszer is szenvedtél a macskajajtól, legyen idén az a célod, hogy több olyan programot szerveztek, ami nem bulizásról, éjszakázásról szól 🙂
Nem kell egész évben lemondanod a közös iszogatásokról! Nagy közhely, de igaz: fontos a mértéktartás, így a felesleges kalóriák mellett a fejfájást és a hányingert is elkerülheted másnap. Ráadásul jobb hasznosan eltölteni a másnapot, mint egész nap az ágyban fetrengeni és úgy érezni, a halálodon vagy, míg nem jön a megváltás egy jó adag húsleves „személyében”…
A listakészítés, az újévi fogadalmak tulajdonképpen hasznos dolgok! Jó irányba terelhetnek bennünket, papírra vethetjük és mindig magunk elé tehetjük, hogy miben szeretnénk változtatni, milyen céljaink vannak.
Nem mindegy viszont, hogyan fogalmazzuk ezt meg, milyen reális vagy éppen irreális vágyálmokat látunk lelki szemeink előtt – néha elég egy kis újragondolás, újratervezés, vagy egy kis lazítás a szigorú kijelentéseken, és máris lelkesebben, sikeresebben vesszük az akadályokat!
Kívánom, hogy idén (is) sikerüljön elérned mindent, amit szeretnél! Ha pedig a beach body még mindig első a listán, akkor szuper táplálék kiegészítőkkel, tanácsokkal, cikkekkel, receptekkel Mi továbbra is itt leszünk, és igyekszünk egy kicsit elkísérni az utadon 🙂 Csapjunk hát bele az Újévbe!