-+=
Olvasási idő: 2 perc

Blonde woman holding glass of splashing waterValld csak be, sokszor Te is elfeledkezel arról, hogy elegendő folyadékot fogyassz a nap folyamán. Pedig a vízfogyasztás nagyon fontos, mivel tested átlag víztartalma mintegy 75%.  A folyadékhiánynak nagyon sok kellemetlen következménye is lehet, rosszabb esetben pedig akár betegségek is felüthetik fejüket a kevés vízfogyasztás hatására. Nézzük is meg közelebbről, hogy milyen pozitív tulajdonságokkal bír az elegendő vízfogyasztás.

Vízfogyasztás

1. Viszlát fejfájás

Bizony a nem megfelelő mennyiségű vízfogyasztás egyik következménye a fent említett tünet. A dehidratáció többnyire ezzel szokta jelezni, hogy több vízre van szüksége a szervezetnek. Néha persze más kiváltó oka is lehet, de először érdemes egy nagy pohár vízzel próbálkozni, mint fájdalomcsillapítóval.

2. Súlyvesztés

A víz már csak azért is nagyszerű fogyókúrás eszköz, mert sok esetben ezzel helyettesíted a kalóriadús szénsavas üdítőket és alkoholtartalmú italokat. A víz nem tartalmaz kalóriát, viszont elveszi az étvágyat és sokszor, ha azt érzed, hogy éhes vagy, valójában csak szomjasak vagy. A főétkezések előtt körülbelül 15-10 perccel lehetőleg fogyassz többet, így akár hamarabb telítődsz.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Vízfogyasztás fontossága

3. Nem csak belül, kívül is hidratál

A vízivás, nem csak belső szerveid működését segíti, de bőrödet is hidratálja. Egy hét után már tapasztalhatóan simább lesz a bőröd és sokkal rugalmasabb. Emellett méregtelenít is, mivel a sok folyadékbevitel, folyadék ürítéssel is jár, ebben pedig a vesének van szerepe, mivel a vizelettel távoznak a szervezet számára felesleges toxinok.

4. Jobb fizikai állapot

Ha dehidratált a szervezted, az csökkentheti aktivitásod és sokkal nehezebben veszed rá magad a mozgásra. Ahhoz, hogy sportolj szükséged van a vízre, hiszen az izzadás miatt szervezeted veszít hidratáltságából, amit folyamatosan pótolnod kell edzés előtt, után és közben is.

5. A megfelelő emésztésért

A rostok mellet a vízfogyasztás is segíti bélrendszer emésztési folyamatát, mivel segít a tápanyagokat elszállítani, ezáltal szervezeted nem salakosodik el.

Mégis mennyit és milyen kell innod?

Lehetőleg fogyassz tisztított vizet, de a jó minőségű, ásványokban szegény, szénsavmentes forrás-, vagy ásványvíz is tökéletes választás.

Nehéz meghatározni, hogy mennyit érdemes fogyasztani, ez függ kortól, táplálkozási szokásoktól, napi aktivitástól, de általánosságban elmondható, hogy 20 testtömeg kilogrammonként 1 litert érdemes fogyasztani és ezt az értéket inkább felfelé kerekíts.

Te mennyit iszol a nap folyamán?

termeszetes_asvanyviz

Peak Girls  – Balogh-Puskár Zita, olvasói bejegyzés

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!