-+=
Olvasási idő: 2 perc

Szakács Sanyi egy kis szünet után újra a Peak oszlopos tagja lett. Korábban több cikk is megjelent róla diétájával, edzésével és versenyeivel kapcsolatban. Most viszont megtudhatsz 5 olyan dolgot, amiről eddig biztosan nem hallottál még!

Szakács Sándor

1.Minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll – Sanyi mögött egyből három is 🙂

Sanyit három nő is támogatja, Livi, a felesége és két nagylánya. Az is tény, hogy a testépítés és fitnesz világában nem lehet sikereket elérni stabil családi és anyagi háttér nélkül.  Sanyi sem tudna a felesége nélkül. Livi biztosítja a napi 6-8 alkalmi betevő falatot, vagyis főz ezerrel. A versenyek előtti bepakolás is rá marad. Sőt, a kulisszák mögött a barnítózásban is ő segédkezik. Azt pedig tudjuk, hogy a szép egyenletes szín nagyon fontos – testépítőknél és modelleknél egyaránt.

szakacs_sandor_peak_superbody.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

2. Becsúszik a gatya? Na és!

Sanyi kabalája a pózgatyája, bizony már 10 éves. A pasiknak ebben is nagy szerencséjük van az életben, hiszen a versenygatyókban túl nagy dizájn nincsen. Egy pózgatya így akár 10 évig is jó. De persze ez sem ilyen egyszerű, mivel a póznadrág gumijai már kicsit elfáradtak és megnyúltak, ami egy-egy póz bemutatásakor könnyedén becsúszhatnak. Sanyi elárulta, hogy sokszor arra koncentrál, miképp fogja a nézőközönség számára észrevétlenül a helyére tenni. Ha mégsem sikerülne, az sem olyan nagy gond, amíg keresztszálkás a feneke.

Testépítés Szakács Sándor

3. Kockás has NULLA hasizom gyakorlattal?!

peak_szakacs_sandor_has.j
2011 – nulla hasazással

Szakács Sanyi az elmúlt egy évben egyáltalán nem hasazott és mindezek ellenére olyan hasa van, amit mindenki megirigyelhet. Ennek az a magyarázata, hogy Sanyinak már meg van a hasizom tömege, így ha definiálni akarja, akkor csak diétáznia kell. Egyébként a 2007-es Peak fotózás előtt még napi kétszer hasazott.

4. Diéta mindenek előtt

Szakács Sanyinál alap, hogy mindig betartja a diétát. Bár az idei évre új diétával készült a versenyekre. Régen mindig teljesen kimerült volt és szinte kóválygott a versenyek előtt, főként a szénhidrátmegvonás miatt. Bár utolsó versenye előtt is alacsonyabb szénhidrát bevitelen volt, de idén annyiban változtatott, hogy fehérjével töltött be, nem pedig szénhidráttal, mint azelőtt.

peak_szakacs_sanyi_dieta
Oké, verseny után mindenkinek jár egy kis lazítás!

5. Szakács Sanyi egy fogadásból lett kopasz!

2 éve ő volt a legtöbb versenyen elindult testépítő. Az utolsó szezonversenye előtt ígéretet tett, hogy ha dobogóra áll, akkor kopaszra nyíratja a fejét!

szakacs-sanyi-40-felett
Nem baj Sanyi, mindenképp jót tett neked a stílusváltás!

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!