A kreatin monohidrát a világ legnépszerűbb táplálékkiegészítője. Alkalmazásakor tapasztalt drámai testtömeg-növekedés a sejttérfogat növekedéséből (cellvolumizáció) ered. A kreatint egy francia tudós, Chevreul fedezte fel 1832-ben, mint a húsok alkotóelemét. Bár a vizsgálatok már korábban, az 1920-as években arra utaltak, hogy a fizikai teljesítményt kedvezően képes befolyásolni, csak a 80-as-90-es években terjedt el használata sportolók között, hazánkba is csak ekkor érkezett meg. Azóta a legkülönfélébb sportolók használnak kreatint (teniszezők, focisták, súlyemelők, testépítők). Akik csak hobbi szinten sportolnak testük átalakításának, kinézetük javításának eszközét látják benne, és ennek a véleménynek valóban tudományos alapja van.
Kreatin
Az izmok méretének növekedése
A kreatin egyike azoknak a táplálékkiegészítőknek, amelyek igazán látványosan, gyorsan és biztonságosan fejtik ki hatásukat. Az egyik fő hatásmechanizmus a vázizomzat energiával való jobb ellátása, ami lehetővé teszi, hogy hosszabb ideig és keményebben tudj edzeni. Az erő nő, a teljesítmény javul, az izmok teltebbek és nagyobbak lesznek. A kreatin az emberi szervezetben és ételeinkben természetesen is előfordul, ezért testünk által jól kezelhető vegyület. Arginin, metionin és más aminosavak, enzimek segítségével szintetizálódik a májban, hasnyálmirigyben és a vesében. A kreatin kiegészítés célja a test kreatin és foszfokreatin szintjének emelése, mivel ezek fontos szerepet játszanak a nagyenergiájú foszfátkötéseket tartalmazó vegyület, az ATP helyreállításában. A kreatin foszfát a mozgás energiaigényének fedezéséhez ADP-vé alakult ATP regenerációjában tölt be fontos szerepet. Ebből adódóan tehát a nagy energiát igénylő és nagy intenzitású (anaerob) sportok esetén jár használata elsősorban előnyökkel.
Miért lehet számodra hasznos a kreatin?
A kreatin számos sportban jelentősen, néhány vagy néhány tíz százalékkal javítja a sportteljesítményt. Leginkább a nagy erőt és intenzitást igénylő, rövid ideig tartó megterheléseknél előnyös az alkalmazása, míg állóképességi sportokban ez az előny kisebb, sőt bizonyos sportokban, például úszás esetén romolhatnak az eredmények a nagyobb testtömeg következtében. Az utóbbi inkább csak feltételezés, és bizonyos idejű adaptáció után valószínűleg ebben az esetben is az előnyökkel járhat.
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
Hogyan működik a kreatin szervezetedben?
A felvett kreatin bekerül a véráramba, áthalad a sejtfalon, és miközben ez történik, hatalmas mennyiségű vizet tud bevinni az izomsejtbe. Bizonyíték van arra, hogy 1 gramm kreatin akár 50 gramm vizet képes vonzani, azaz bevinni a sejtmembránba, így az nagyobb és feszesebb lesz. Ez nem az a – szteroidok szedésénél tapasztalható – vízvisszatartás, amely puffadtsággal jár, hanem ez a vízvisszatartás a kreatin esetében az izomsejten belül történik. A kutatások szerint a kreatin hatására bekövetkező sejttérfogat-növekedés a tömörebb, megnövekedett izomzaton és testsúlyon kívül egy olyan metabolikus környezetet teremt, mely kedvezőbb az izomnövekedés számára. Tudományos kísérletek bizonyították, hogy amennyiben egy izomsejt szuperhidratált, akkor jobb állapotban van új fehérjék szintézisére és az izomszövetek lebontásának megakadályozására. Így a jól hidratált sejt egy fejlettebb anabolikus (izomnövelő) és antikatabolikus (izomleépülést-megakadályozó) állapotba kerül.
A kreatin-monohidrát szedésekor a méréseknél észlelt súlynövekedés tehát a sejtmembránon belüli izomsejt-növekedés. Ismert, hogy az izomzat csak bizonyos mennyiségű vizet tud megtartani, ennek következménye, hogy a kreatin szedésének elején hatalmas izom- és testsúlynövekedés érzékelhető, majd a növekedés valamelyest azért csökken. Az eredmények általában hamar jelentkeznek, és természetesen fenntarthatóak a kreatin további szedésével.
Kreatin használata
Így használd!
- kreatin feltöltés 5-15 nap,
- szintentartás 30-40 nap,
- szünet 1-4 hét.
A kraetin természetes forrásai
Húsokkal tudsz némi kreatint bejuttatni szervezetedbe, illetve az elfogyasztott fehérjékből a szervezetünk előállítja. A sportokban nyújtott előnyeit egyik forrás sem tudja igazán kibontakoztatni, mivel a kreatin a húsok hőkezelése és hosszas emésztése során gyorsan lebomlik, a szervezet pedig nem állít elő többet az általa szükségesnek ítélt mennyiségnél. Ez sportolók számára kevés. Ezért is szükséges a kreatin táplálékkiegészítő használata.
Neked mi a véleményed róla, bevált?