-+=
Olvasási idő: 3 perc

Jó pár éve a fitnesz ipar és – ezzel párhuzamosan – a reform, egészségtudatos táplálkozás a virágkorát éli. Kissé eltúlozva bár, de a csapból is ez folyik, számos fórumon hozzájuthatunk szinte minden információhoz, praktikához és konkrét tényekhez.

Mindezek ellenére, sajnos még a mai napig tapasztalható az a hiedelem, sztereotípia, vagy nevezzük inkább balgaságnak, hogy a táplálékkiegészítők, s elsősorban a fehérjepor, egyenlő a szteroiddal!

Az, hogy honnan ered ez a feltételezés, kitől indult, arról fogalmam sincs, de hogy a laikusok egy része bizonyosan még mindig így vélekedik, ami leginkább elkeserítő! Az információáramlás korlátlan és határtalan, ám ennek ellenére (vagy pont ezzel dacolva) senki nem veszi a fáradtságot, hogy utánanézzen egy-egy ilyen hiedelem valóságtartalmának!

Elég az, hogy „Jóskapista” azt mondta, és akkor az úgyis van! Egyébként Ő ugyanaz a személy, aki szerint hiába izmos valaki, az ásót és kapát nem tudná a kezébe venni, hiszen a „felfújt” izmok nem alkalmasak munkavégzésre, illetve a fehérjétől a nők amúgy is szőrösek lesznek…

Lehetne ezeket a sztorikat napestig sorolni, de jómagam már inkább sírni tudnék, mintsem nevetni, hiszen ez azt jelenti számomra, egyesek megragadtak egy bizonyos szinten, ahonnan már nem akarnak fentebb lépni, ám én idealista beállítottságú vagyok, s igenis próbálom kirángatni Őket az emberi butaság posványából.

Kezdjük a nulláról.

Mi is a fehérje? Azon kívül, hogy az egyik makrótápanyag a zsírok és szénhidrátok mellett, leegyszerűsítve, az izmok építőkövei.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Magát a fehérjét egymáshoz kapcsolódó aminosavak alkotják, de fölösleges ennyire belebonyolódni, a hangsúly azon van, hogy az izmoknak az elengedhetetlen alapja! Teljesen mindegy, hogy valaki sportol, avagy sem, szükség van rá, s pótolni kell külső forrásból azokat!

Hogyan tudunk pótolni tápanyagot? Megesszük. Világos.

Szinte minden tápanyagforrás tartalmaz fehérjét, melyik többet, melyik kevesebbet, s ez alapján nevezhetjük hasznosnak, vagy kevésbé hasznos azokat, már ha a fehérje pótlása a szempont.

Rájöttek arra, hogy bizonyos ételekben, táplálékokban a fehérjetartalom mérsékelt, s rengeteg ételt kellene elfogyasztani ahhoz, hogy tudjuk fedezni az igényeket, szükségelteket az izomépítés/sport szempontjából.

Mivel a technológia lehetővé tette, valamint profit lehetőségét látták benne, elkezdték előállítani és koncentrálni magát a fehérjét, mint makrótápanyagot! Így született meg a fehérjepor. Az idő előre haladtával tojásból, tejből, majd növényekből is előállították a fehérjeport, így elégítve ki az egyéni, ill. allergén igényeket!

A létjogosultsága és hasznossága megkérdőjelezhetetlen volt már a kezdetekben is, hiszen folyadékkal elkeverve azonnal fogyasztható, s mentesült a nem kívánt zsírok és szénhidrátok nagy részétől!

Summa summarum, a fehérjepor egy természetes tápanyagforrás, ami egyáltalán nem egyenlő a szteroidokkal, amelyek valójában gyógyszerkészítmények, s azokat betegségek kezelésére találtak ki, kizárólag orvosi javaslatra. Más kérdés, hogy felismerték a teljesítményfokozó „mellékhatását”, ám senki nem javasolja azok indokolatlan alkalmazását!

Ennyi erővel, kávét se fogyasszon senki, mert az sem egy szilárd táplálék útján bevitt tápanyag, hanem egy furcsa spanyol szóból származó „koffein”.

A leginkább megdöbbentő az, hogy ma már tényleg mindenhol elérhetőek ezen készítmények előállításának és forgalmazásának adatai, paraméterei, arról nem beszélve, hogy a legszigorúbb vizsgálatoknak vannak alávetve, amely rostán nem juthatnak át olyan termékek, amelyeknél felmerül a gyanú az egészségkárosító hatásra!

Az én gondolataim mentén, azért kezdődött el annak idején ez a buta nézet, – mely szerint a fehérjék szteroidok – mert a fogyasztók jelentős része valóban eredményesen és hasznosan alkalmazta azokat, ergo izmosabbak, definiáltabbak lettek, s az emberek „jóindulata” mondatta velük, hogy természetes úton ez úgysem lehetséges, amelyhez társult a „minden, ami szokatlan (fehérjeturmix), azt ítéljük el” nézet.

Tudom én jól, aki nem akarja, azt úgysem lehet észérvekkel sem meggyőzni, ám ahogyan a televíziót is az ördögtől valónak titulálták annak megjelenésekor, úgy elfogadottá és természetessé avanzsált mára.

Ez egy idétlen kis példa volt, de remélem a táplálékkiegészítők esetében is ez lesz a helyzet, s nemsokára eljön az idő, amikor az emberek tudatában nem tiltott szerekként vagy „izompuffasztó” porokként fognak élni, hanem egy olyan termékként, amely színesíti, feldobja, élvezhetővé, de leginkább egyszerűbbé teszi a sportszemléletű táplálkozást!

Mert a fehérjepor nem kötelező, de erősen ajánlott! 😛

A fejlődés kulcsa az étrended is! Laci tippje ITT!

naturál fehérje

naturál fehérje fogyasztása

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!