-+=
Olvasási idő: 2 perc

Nem vesznek komolyan Téged a munkahelyeden, pedig úgy érzed, hogy a munkádat jól végzed? Vajon milyen embernek lát Téged a külvilág, és milyennek akarod TE, hogy lássanak?

Biztosan láttad a Dr. Szöszi című filmet, ami a klasszikus sztereotípiát leromboló vonalra épült fel. Dr. Szöszi is az előítéletekkel vette fel a harcot, emellett kőkeményen tartotta magát a külső megjelenésével kapcsolatos elveivel. Csinos, energikus, fitt nőként tipegett be a jogi világ marcona légkörébe.

Céltudatos nő

Az élet azonban egész más, és ahogy a filmben is, úgy a életben is döntő fontosságú az, hogy milyen embernek látnak. Igazad van, ha erre az első reakciód az, hogy nem foglalkozol azzal, hogy ki mit gondol Rólad, és ebben igazat is adok Neked, de csak részben! Igenis fontos az, hogy milyen a kisugárzásod, a kiállásod! Fontos, hogy a testi-lelki harmóniád egyensúlyban legyen, hiszen Te is tisztában vagy azzal, hogy a lelki tényezők nagyon sok mindenre kihatnak. Ha azt szeretnéd, hogy komolyan vegyenek, akár a munkádban, akár a privát életben, akkor fontos, hogy milyen képet alkotnak Rólad!

Ha azt szeretnéd, hogy céltudatos nőként könyveljenek el, akkor hagyj fel azzal, hogy kétségektől gyötrődve mesélsz a kolléganődnek a legutóbb rád bízott munkáról, vagy az otthon kialakult helyzetről. Ha magabiztos ember benyomását akarod kelteni, akkor a döntéseid legyenek határozottak és átgondoltak. Vedd figyelembe az érem másik oldalát! Ha arról mesélsz kacarászva, hogy milyen buliban táncoltad át a hétvégét erősen becsiccsentve, akkor ne várd azt, hogy a főnököd a következő nagyobb projekt irányítását rád bízza!

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Céltudatos nő életmódja

Azt szeretnéd, hogy céltudatos és magabiztos nőként kezeljenek?

Viselkedj is úgy, tegyél is érte! Vizsgáld meg a mindennapjaidat, ha a rólad alkotott kép nem egyezik meg azzal, amit Te gondolsz magadról, akkor lehet hibáztatni a világot, az előítéleteket, az embereket, de lehet, hogy Te vagy az, aki a viselkedésével, megnyilvánulásával, gesztusával mást sugall!

A közösségi oldalakon megosztott posztokat inkább hagyjuk! Ez alapján az én ismeretségi körömben rengeteg mélyen érző, magvas gondolatokat szajkózó, külsőségekre és pénzre egyáltalán nem adó „ismerősöm” van, akik a kőkeményen edzések mellett a diétát még a legnehezebb pillanatokban is sziklaszilárdan betartják. Aki egy kicsit is átlát a szitán, az tudja jól, hogy a netes megnyilvánulások csak részlegesen fedik a valóságot. Ezt inkább ne is taglaljuk!

Mi köze mindennek az egészséges táplálkozásodhoz, a fitt életmódodhoz?

Ha életmódot szeretnél váltani, ha meg akarod reformálni az életviteledet, ha a mindennapi nehézségek ellenére is a be akarod tartani a kitűzött étrendet, a rendszeres sportolást, akkor nem halogathatsz! Ha az élet más területén már sikerült céltudatosan előre haladnod, akkor egy komolyabb elhatározással az életmódodat is meg tudod reformálni! Tenned kell a sikerért, céltudatosan, magabiztosan a hivatásod, a munka terén ugyanúgy, mint a sportos, fitt, egészséges életmód kialakításában, csak így érheted el azt a formát, amiben jól érzed magad!

Szerinted téged céltudatos és magabiztos nőnek tartanak?

magabiztos_no

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.