A szeretet ünnepe, különösen kritikus időszak a diétázók számára, mivel napjainkban az ajándékozások mellett egyet jelent a véget nem érő közös ünnepi ebédekkel, vacsorákkal, italozásokkal, csemegézésekkel. Nyilvánvalóan az egész éves kemény munkát, nem ez a pár nap – vagy rosszabb esetben hét fogja teljesen tönkretenni, mégis vannak olyanok, mint én is, akik ekkor is szeretnének egy kicsit jobban vigyázni arra, amit elértek. A következő néhány sorban segítek neked néhány trükkel, hogy minél kevésbé szegd meg a saját szabályaidat az ünnepi időszakban.
1. Reggelizz! – Legyen benne fehérje, némi minőségi szénhidrát és zsír is. Ez az étkezés megalapozza a vércukorszinted és így az étvágyad is. Ne itt akarj a kalóriákon spórolni, mert a tanulmányok és a tapasztalataim szerint nem fog sikerülni.
2. Igyál meg minden étkezés előtt egy nagy pohár vizet! – Igen ez banálisan hangzik, pedig fontos. Az étkezés előtt elfogyasztott folyadék segít, hogy előbb érezd magad jóllakva.
3. Egyszerre csak egyet! – Nem tudom feléd mi a szokás, de az én családi és baráti körömben a büféasztalos kínálás a szokás. Tudom, csábító, hogy rögtön minden jóval telehalmozd a tányérodat, azonban, ha egyszerre csak egy valamiből választasz, akkor időt hagysz magadnak, hogy felismerd, mikor laktál jól – amellett, hogy átgondold tényleg kívánod-e vagy csak a látvány vonzott.
4. Cseréld le! – Kérd a húst zöldségkörettel. Szerencsére a magyar ünnepi főfogásokban a hús a fő alapanyag, így nem kell kihagynod semmit akkor sem, ha szeretnéd elkerülni a felesleges kalóriákat. Az édes likőr helyett, kortyolj száraz vörösbort (ami tudvalevőleg a szívedre is jótékony hatással van). A cukros forralt bor helyett, miért ne ihatna a család egy különleges teát? Legalább a gyerekek sem érzik majd kirekesztve magukat! Szerezz be valami limitált ünnepi kiadást! A süteményeket ugyanúgy el lehet készíteni cukorhelyettesítővel és alternatív lisztekkel is. Itt az oldalon számtalan ötletet találsz erre.
5. Diétás édességet mindenkinek! – A diétás sütemények pont olyan finomak, ha nem finomabbak, mint a hagyományos verziójuk. Ha neked jó, a családod miért ne lenne az? Ha mégis a nagymama klasszikus receptjeit használod, nem muszáj neked is ugyanazt nassolni. Sütemény helyett, választhatsz akár egy finom fehérjeturmixot!
6. Felezz! – Tudod, hogy nem kéne, de úgy szeretnéd megkóstolni, repetázni? Semmi gond, ez most nem a lemondások időszaka miért is ne tehetnéd meg?! Azonban először vegyél csak egy fél adagot, meglátod sokszor ez is elég.
7. Tedd le a villát evés közben! – Addig szoktál enni, amíg az étel ott van előtted? Hála a neveltetésünknek nagyon sokan vagyunk így, néha állj meg, szívd be az étel illatát, figyelj egy kicsit a beszélgetésre. Meglátod, ha nem csak egy legyűrendő akadály lesz a fogás, sokkal előbb eltesz az élménnyel.
8. Segíts Te is! – Ha eddig nem tetted, most miért ne főzhetnéd Te az ünnepi vacsorát? Amellett, hogy sok értékes percet adsz valakinek ajándékba, így legalább pontosan tudni fogod miből mennyi került bele. Azt meg gondolom, nem is kell mondanom, hogy milyen finomakat lehet kalória- és szénhidrát szegény módon is főzni.
9. Használd a fűszereket! – A chili, a fahéj, a szegfűszeg, a kardamon, a gyömbér mind elősegíti az emésztést és a zsírok felhasználását. Használd őket bátran!
10. Fehérje és BCAA! – Ha kalóriadús fogást eszel, rágj el hozzá néhány BCAA tablettát. Segít, hogy a zsírpárnak helyett az izomzatodat tápláld a többlet kalóriabeviteltől.
11. „Csodapirulák”! – Számtalan természetes zsírégetőt találsz, amely egy-egy alkalommal képes segíteni abban, hogy az étkezés minél kevésbé legyen hatással a diétádra (CARBediem, FatRegulator, Pyruvát, CLA…). Válaszd ki a hozzád legjobban passzolót!
12. Eddz! Kardiózz! – Akár minden nap? Vagy akár napi kétszer? Miért ne? Most ez a Te időd is, ne sajnáld magadra. Amellett, hogy felfrissít, kevesebb zsír fog rakódni a fenekedre.
13. Mozogj! Takaríts ki! Gyalogolj! Táncolj főzés közben! – Rengeteg módon növelheted a kalóriafelhasználásodat úgy, hogy közben észre sem veszed. Ne légy rest, mozogj, amikor csak lehet. Ha van kedvetek, sétáltassatok közösen kutyát a családdal, vagy nézelődjetek a karácsonyi vásárokban.
14. Ne parázz! – Ha mégis megszegnéd a diétád, vagy csak néhány napot lustálkodnál, ne bánd! Az öröm és a megelégedés érzése pont ugyanolyan fontos az egészségünkhöz, mint az étel. Nem szabad elfelednünk, hogy nem csupán egy fizikai test vagyunk, amit a lehető leghatékonyabban kell működtetni, hanem személyiségek is!