-+=
Olvasási idő: 3 perc

Edzőként természetesen olyan emberekkel találkozom, akik már tudatában vannak, hogy az egészséges fogyáshoz, vagy éppen alakformáláshoz szükség van a testmozgásra, ám tudok róla, hogy nagyon sokan úgy gondolják, a fogyáshoz elég a koplalás. Tény és való, hogy a fogyás feltétele az, hogy több energiát használj el, mint amennyit beviszel. Ezt elméletben nagyon egyszerű megoldani: kevesebb kalóriát kell megenned, mint amennyit elégetsz a nap során. Erre való a diéta, az étrend. Meg kell azért jegyeznem, hogy nem elég, hogy a kalóriák rendbe legyenek, fontos a makro tápanyagok, azaz a fehérjék, szénhidrátok, zsírok aránya is, valamint az is, hogy ezeket milyen forrásokból viszed be. Most ebbe mélyebben nem megyünk bele, nézzük, miért érdemes edzeni akkor is, ha fogyás a célod?

Edzés

Először is azért, mert ha edzel, nagyobb lesz a napi energiafelhasználásod. Miért? Egyrészt maga az edzés is több kalóriát éget, mintha mondjuk ülnél, állnál, vagy csak sétálgatnál abban az időben. Másrészt az edzés gyorsítja az anyagcserédet, tehát ezáltal is gyorsabban égeted a kalóriákat. Harmadrészt pedig ha megfelelően edzel, nőni fog az izomtömeged (nem, nem leszel pár hónap, sőt pár év alatt sem “túl izmos”, az nem megy olyan könnyen sajnos) és maga az izomszövet jóval több energiát igényel nyugalomban is, mint a zsírszövet. Végeredményében ez is az alapanyagcsere gyorsításához járul hozzá.

De nem csak a magasabb kalóriaégetés miatt érdemes edzened! Ha edzés nélkül fogysz le, korántsem lesz olyan jó minőségű a fogyás és biztos, hogy nem lesz olyan jó alakod utána, mint ha edzettél volna. A tested formáját az izmaid adják. Ha nem használod őket, a szervezeted szívesen megválik tőlük, pont azért, amit fentebb már írtam is, mert sok energiába telik őket fenntartani. Ha nem végzel izommunkát, nem csak zsírból, de izomból is jócskán fogyni fogsz. Így vékonyabb, könnyebb leszel ugyan, de nem lesz jó formád. Ha szerencséd van, fiatal vagy és jók a kötőszöveteid, azért nem leszel durván löttyedt, de így is inkább “skinny fat”, azaz zsíros vékony leszel és nem olyan, amilyen lenni szeretnél.

Edzés fogyáshoz

Edzeni nagyon is érdemes, ha fogyni akarsz!

Ráadásként jobb lesz a testtartásod, fittebb leszel, jobban fogod bírni a hétköznapi feladatokat is, nem fog gondot okozni a bevásárlótáskák cipelése, a pakolászás, nem visel meg, ha lépcsőzni kell, vagy futni kell a busz után).

Milyen mozgásformát válassz?

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Ha soha semmit nem mozogtál, teljesen mindegy, csak kezdj el sportolni. Olyat válassz, ami tetszik, amiben kedvedet leled, amit rendszeresen fogsz csinálni és nem fogsz abbahagyni. Ez lehet egy csoportos óra, lehet egy csapatjáték, elmehetsz egyéni edzésre, bármi… A lényeg, hogy kezdd el!

Érdemes legalább az elején szakember segítségét kérned – legyen ő személyi edző, vagy a csoportos óra vezetője, aki tényleg odafigyel mindenkire – mert így sok időt megspórolhatsz magadnak, mert gyorsabban fejlődsz és biztosan helyesen tanulod meg a gyakorlatokat, valamint olyan terhelést kapsz, amilyen neked kell.

Hányszor kell edzenem egy héten?

Kezdésnek heti 2-3 edzést szoktam ajánlani, ami későbbiekben akár 4-6-ra is nőhet, de az is jó, ha meg tudod tartani a heti 2-3-at rendszeresen. Nyilván az életmódodtól, munkádtól, egyéb elfoglaltságaidtól is nagyban függ, hogy mennyi az, amennyit be tudsz illeszteni a hetedbe.

Két hibalehetőség van:

1. Az a heti 2-3 is mindig részben elmarad, mert ezért nem érek rá, azért nem tudok edzeni menni, bla bla… Így lesz belőle heti 1, vagy annyi se, ami kevés. Ilyenkor ne csodálkozz, ha nem fejlődsz.

2. Túlzásba viszed, mert vagy annyira fogyni akarsz, hogy napi 2-3 órákat edzel, hadd égjenek a kalóriák, vagy annyira megszereted az edzést, hogy hirtelen túl sokat vállalsz. Ez túledzettséghez, kiégéshez vezet, kimerül a szervezeted és nem fejlődni, hanem visszafejlődni fogsz.

Szóval: arany középút kell itt is! Kezdj heti 2-3 alkalommal, azt igyekezz mindig tartani és szépen, fokozatosan lehet emelni mind a mennyiséget, mind az intenzitást.

Láthatod, hogy igen csak érdemes sportolni, ha a fogyás a célod. Igaz, hogy az alapot a diéta jelenti, de ha mozogsz sokkalta jobb és gyorsabb eredményekre számíthatsz.

Edzésre fel!

Model Released Weight Training

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!