-+=
Olvasási idő: 2 perc

A tavasz szépen halkan lopakodik felénk, és bontogatja rügyfakasztó szárnyait. Ahogy a levegő felmelegszik úgy vékonyodnak a télen unásig hordott kabátok, pulcsik, s úgy kap a nők jelentős része idegrohamot mondván: „fogynom kell”.

Fogyókúra

A téli időszakban a szervezet hajlamos jobban tartalékolni, és ez általában a formánkon is meglátszik. A nyár ígérete, azonban mindenkiben felébreszti a változás, változtatás szellemét, és beindulnak a különböző fogyókúrák. Sajnos még a mai napig élénken élnek olyan bődületes butaságok a köztudatban, mint hogy „izomhoz zsír kell, mert egyik alakul át a másikká”. Hát persze – szép is lenne, de a zsír, meg az izom két különböző történet, és aki ezt nem tanulta biológia órán annak érdemes lenne némi korrepetációt kérnie a témában. De a tárgyi tévedésfeherjedieta-feliratkozoek sora mellett továbbra is iszonyatosan divatos az önsanyargató, nem evős, koplalós diéta.

Az alanyok legtöbbször még groteszk módon büszkék is kínjaikra, mondván ők láthatóan mindent megtesznek a cél érdekében. A mérleg nyelve pedig becsülettel mutatja is a kisebb számokat. De vajon a tükör mit mondana, hogyha analizálnia kellene? Mert nyilvánvaló, hogy éheztetéssel csak nagy mennyiségű víztől, és izomtól lehet megszabadulni. Tehát marad a csont, a bőr, és a zsír. Gusztusosan hangzik nem? Sajnos az érintetteket ezek a tények sem rettentik el attól, hogy folytassák önmarcangolásukat. Néha persze becsúszik némi bűnös csoki, keksz stb. evés, amit hatalmas lelkifurdalások, és még nagyobb koplalások követnek. Agyrém az egész. Nem elég, hogy bekapcsolják szervezetükben a „vésztartalék” üzemmódot, meg még ráadásul dobnak a zsírraktárakra egy lapáttal azzal, hogy finomított szénhidrátok evését követően megvonnak mindenféle tápanyagot, azt üzenve testüknek, hogy raktározhat bátran. Öngól, a javából. Pár hónap után, aztán mindenféle tónusosság, szép alak nélkül ott állnak, ahol a part szakad. Hiába mutat a mázsa keveset, ha egyszer tükörbe nem szívesen néznek. Akkor tulajdonképpen melyiknek is érdemesebb hinni?

30% OFF + Ingyenes Szállítás a Peak Télapótól! Most használd ki!

Egészséges fogyókúra

Persze a jó úton elindulni sohasem késő. A belassult, szinte megtorpant anyagcserét fel lehet éleszteni álmából, és megfelelő étrenddel, éheztetés nélkül gyönyörűen lehet alakulni. De ehhez enni kell: odafigyelve a minőségre, mennyiségre…. Utóbbi témába már bele sem fogok annyi anyagot találtok nálunk az oldalon.

Amíg azonban az ételre félelem forrásaként gondolnak a fogyókúrázók, addig az egész ügy menthetetlen. Fontos a változás, és a változtatás, de sokszor nem a könnyű ösvény a jó csapás.

Ugyanis néha könnyebb semmit sem enni, mint pl. kevesebbet, csak utóbbival építeni tudjuk magunkat, míg éheztetve csak leépítjük maradék formánkat adó izmainkat. A döntés mindenkinek a sajátja! Te mit választasz?

hormontipus-dieta-fogyokura

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.