-+=
Olvasási idő: 4 perc

Ebben a „műben” megosztom azt a helyzetet, AMI a GYAKORLATBAN VAN.

Hogyan édesítünk a táplálék kiegészítők esetében jelenleg? (2019-ben készült ez az írás. Azóta sokat változott retorikám 🙂 – nem változtatok ezen, maradjon ilyen.  Móni – 2023.)

Valójában állandóan feladat van az édesítéssel kapcsolatosan, mert jönnek mennek a trendek és a vásárlói igények, miközben az igény változatlanul magas: ÉDESSÉG KELL, SZÉNHIDRÁT és cukor nélkül. Röviden:

Követeljük a finom édességeket, miközben karcsú alakot akarunk!

Addig megyek, amíg nem találok olyan élelmiszereket, amelyek finomak, de nem hizlalnak. Mivel kiküldtél tehát a világba felderíteni egy szál paranccsal a zsebemben, én összeszedtem és telepakoltam a Peakshopot ilyen cuccokkal. Volt rá vagy 16 évem, ennyi ideje eszem a Peak termékeket, és még mindig élek.

Nem elég hogy élek, de pontosan annyi a súlyom, mint 16 évvel ezelőtt, így jogosan feltételezhetjük, hogy az édesítés működik. Na nézzük, mit mivel variálhatunk, MI VAN egyáltalán amiből dolgozhatunk.

A mesterséges édesítő szerek azok az édes ízű anyagok, amelyek a cukor helyettesítésére szolgálhatnak főzés vagy élelmiszer gyártás során. Azért használjuk őket, mert alacsonyabb, vagy NULLA a kalória tartalmuk.

Mesterséges Édesítőszer: 

aceszulfam K
aszpartam
szaccharin
szukralóz

NEM Mesterséges Édesítőszer:

erithritol
fruktóz
maltitol
mannitol
szorbitol
sztevia
tagatose (Naturlose)
xylitol

Mindegyiken nem megyek végig, mert fenéken billentesz a végén, hogy leterhellek egy enciklopédiával. Húzzuk ki gyorsan, ami nem aktuális:

30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!

→ 1. Aszpartam: Maradjunk abban, hogy ezt, ha jól emlékszem 2009 környékén az összes Peak termékből kivettük, mert mindenféle érdekes tanulmány látott róla napvilágot. Közel nulla a kalória tartalma, mellékíze nincs, így való igaz, hogy jól működött, ha fogyni kellett. A Light Cola-ban még mindig van aszpartam, és én szoktam is ilyet inni – nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. A Te döntésed, hogy élsz-e aszpartammal.

→ 2. Fruktóz: Van benne szénhidrát, dehát az édesítőszerek közé van besorolva. A glukózzal szemben, extra előnye nincs, de azért sok helyen látom feltűntetve, mint édesítőszer. Ha diétázol, kihúzhatod a listádról, mint alternatívát. Mi NEM használjuk, mert akkor NEM FOGYNÁL LE.

→ 3. Szorbitol: Van kalória tartalma. A szorbitol energiatartalma alacsony, grammonként 2,6 kilokalória (11 kJ), míg a cukor 4 kilokalóriát (17 kJ) tartalmaz.
Ezzel nem sokra megyünk. Diétához nem megfelelő.

→ 4. Mannitol: Grammonként 1.6 kcal-t tartalmaz, azaz a cukorhoz képest 40%-kal alacsonyabb az energiatartalma, azonban 50%-kal csökkent az édessége. Nem használható jól diétához.

→ 5. Maltitol: A maltit tisztán édes ízű, édessége a cukor édességének körülbelül 60–90%-a. Energiatartalma is valamivel alacsonyabb, mint a cukornak, kb 2,4 kcal/g. A tiszta maltit hasznosításához az emberi anyagcsere nem igényel inzulint, fehér kristályai ezért diabetikus termékekhez megfelelő lehet.  Néhány Peak termékben előfordul – főképpen amiatt, hogy az eritrit TÚL NAGY mennyiségben és tömegben kerülne bele egy krémbe, vagy fehérjébe. (akár 30%-ban….)

→ 6. Xilitol: Ez a NAGY KEDVENCE mindenkinek, szuper a marketingje, ráadásul jól hangzik a nyírfacukor elnevezés, én meg papagájként ismételgetem a gyártóinknak, hogy köszönöm NEM KÉREK ebből a Peak termékekbe. A xylitol egy úgynevezett cukor alkohol, de rövidítsünk ezen az emailen azzal, hogy VAN KALÓRIATARTALMA. Kb. a fele a cukorénak. Nem értem, hogy tudnék ezzel diétázni?

Tudom, tudom ez itt kérem szépen, egy durva leegyszerűsítés, mert a glikémiás index is számít a szénhidrátok esetében, és az is, hogy az adott anyag mekkora mennyisége szívódik fel az emésztő-rendszeredben.

Nem lehet ezt csinálni az Olvasókkal! – Én mégis azt javaslom: EGYSZERŰSÍTSÜNK.

Nem vagy Te táplálkozás tudós, hogy naphosszat kalóriákat ossz és szorozz, hogy most megeheted ezt a süteményt, vagy nem. Így nem lehet élni, viszont TE IS LE AKARSZ fogyni. Ebben az esetben egy tuti út van, nulla hozzáadott szénhidrát, és punk-tum. Nincs számolgatás, sem félelem. Az eredmény viszont garantált!

Maradt a listánkról, a tagatose és a sztevia.

→ 7. A tagatose-nak is van bőven kalória tartalma – kb. 40%-a a cukorének. Kihagyjuk.

→ 8. Sztevia: A szteviának olyan mellékíze van, hogy a terhességem során mindig rosszabbul lettem, mintha nem ettem volna semmit sem. Ezért a legtöbb termékben, amelyik szteviát tartalmaz, ennek az édesítőszernek az aránya kb. 5 ezrelék körül van. EZRELÉK igen. 🙂 Nem sok, de a csomagoláson jól mutat a kis szteviás zöld levélke.
Én csak azt kérem, nézd meg mi a VALÓDI édesítő anyag abban a termékben. Segít ha ezt tudod, amikor diétázol.

→ 9. Maradt a szaccharin, a szukralóz és az acelszufám k – ezeket találni meg jelenleg a Peak termékekben. Azért használjuk jelenleg őket, mert ezek édesek, közel nulla kalória tartalmúak, azaz VALÓBAN eléred velük a céljaid.

→ 10. Már megint kihagytam valamit! Az eritrit KIMARADT!

Igeen, a szuperhős az eritrit mostanában. Ő lenne a nagy Ő?

Az eritrit hasonlít a szorbitolhoz és a maltitolhoz, és kiváló tulajdonságai vannak, ráadásul természetesnek is tekinthető. Nincs mellékíze, a glikémiás indexe 0. 60% édességű a cukorhoz képest, és 0,2 kalória van benne grammonként. Az semmi.

A helyzet azonban az, hogy 100-szor annyi tömegű eritritet kell használnunk belőle, a szukralóz édesítő képességéhez képest. A szukralózból elég 1 gramm a megfelelő édességhez, de ugyanehhez az édesítő hatáshoz, eritritből 100 gramm kell majd.

Ez azt jelenti, hogy eritrites édesítés esetén, a whey proteined fehérjetartalma 80%-ról, 50%-ra fog csökkenni. Tetszene ez Neked? Áh, dehogy tetszene.

Felháborodnál, hogy eritritolt árulunk fehérjepor helyett.

Ahol nem fontos a fehérjetartalom, például a készülő Peak édességeknél, vagy a Peak mogyorókrémnél, ott eritritet használunk. De a fehérjeporok esetén, még keressük a megfelelő technológiát – ez a dolgunk.

A táplálék kiegészítők fejlesztése egy Utazás. Mindig más technológiákat keresünk, hogy minden egyes nap jobbak legyünk!

édesítő fehérjeporban

édesítő eritrit fehérjeporban

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.

Referenciák:

Peak