-+=
Olvasási idő: 4 perc

Mint igazi fitt Peak blogger, gondoltam nálam máshogy lesz… Hiába olvastam a figyelmeztetéseket másoktól, hogy olyan rosszul még sosem ettek, mint esküvő előtt, és annyira keveset és rendszertelenül még sosem edzettek, csak legyintettem, hogy biztos nem voltak elég fegyelmezettek…

Nos a fagyi visszanyalt, és én is bekerültem az esküvő előtt rohanva bekapok 1-2 falatot, miközben a szolgáltatókkal utoljára egyeztetek és az ide nekem a vigasztaló/nyugtató nyalánkságot telefonáradatába, amikor előtte 2 nappal, valaki úgy érzi nagyon megfázott, mégis vegán ételt szeretne, hirtelen kiderült, hogy ő már 2 éve nem eszik tejterméket (bár pár hónapja együtt házi sajtos pizzáztunk), lesántult, megsérült, mégis hozná a gyerekeket…stb.

Tud ezen bármi más segíteni, mint egy nagy adag édesség vagy egy finom epres-kollagénes rozéfröccs? :)) 

Hozzá kell még ehhez tennem, hogy én hónapokkal ezelőtt megvettem egy ZIPZÁROS hátú ruhát. Innentől kezdve eléggé kötve volt a kezem: nincs tömegnövekedés, nincs jelentős fogyás, különben nem fog jól állni. 

Sajnos a varrónő is eléggé tele volt, így a június végi esküvőmnél május közepére kaptam időpontot. Tehát volt 6 hetem, amikor tényleg tartanom kellett (volna) az alakom. 

Ahogyan fent olvashatjátok, voltak akadályozó tényezők, szerencse, hogy itt a Peaknél sok kis trükköt felszedtem, amivel sikerült elkerülnöm a ruhatragédiát, és nem is olyan rosszul kinézni a képeken. 

1. Edzés, edzés és még több edzés!

Ha olvastátok Móni hírlevelét a túledzés súlytartó hatásairól jelentem minden sora igaz. Amikor eljött a depresszív- össze vissza dühkajálások időszaka, akkor reggel még egy fél órával korábban keltem: és éhgyomros kardióztam vagy HITeztem.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Utána reggeliztem, majd lenyomtam a súlyzós edzésemet (bár a felsőtestnapok felét a gépek helyett az utolsó 1 hónapban a taposó gépen töltöttem, hogy ne szélesedjen a hátam). Amit 20-25 perc taposással vagy lépcsőzéssel egészítettem ki.

Napközben próbáltam figyelni a 10-15 ezer lépésre, majd vacsora vagy lefekvés előtt még 30-90 percet tekertem a szobabicón. Szép lassan és kényelmesen, aerob tartományban. Jó napokon ekkor a családommal tervezgettem vagy Simpson családot néztem, rosszabbakon a telefonomon lógtam vagy emaileket irogattam.

2. Le a szénhidráttal!

Az utolsó 2 hétben a reggelimen kívül, minden olyan étkezés során, amit sikerült előre tervezetten tartanom (tehát az 5-ből kb. 3), szénhidrátmentes volt. Sovány husi és sok finom zöldség. Előkerült a cukkini, karfiol, brokkoli, zöldbab (tudtátok, hogy ecetes konzerv is van?!), uborka, rukkola, jégsaláta.

3. Napi 4 liter folyadék az utolsó 2 napig! Nincs kibúvó, ha már minden más elúszott, legalább ezt megadtam a szervezetemnek.

4. Borsmenta és zöldtea kóma! Mert segítik az emésztést és gyorsítják az anyagcserét.

5. Mindig nálam lévő BCAA! Ha eszembe jutott bekaptam és így kevésbé zuhant le a vércukrom, tehát valószínűleg kevesebb volt a falóroham.

Volt azért segítségem: a pyruvátot minden reggel ettem, már májustól kezdve (2); Omega 3-t, C- vitamint és multi vitamint én szinte egész évben szedek. Emellett az utolsó hónapban a Thermodin (délután 1) segített bírni az iramot. Ha tudtam, hogy lesz „félreevés”, például a próbavacsorán vagy a tortakóstolón bedobtam az anti-étterem csomagot is.

Az utolsó 2 napban (esküvő előtti és esküvő napja) viszont sok mindenen változtattam. (Köszönöm Szűcs Miminek a mérlegelés előtti gyors súlyvesztésről írt cikkét!)

Az utolsó napokban nem ettem félre. Sót, esküvő előtti napon már nem ittam sem kávét és nem fogyasztottam fűszereket. Sőt, az uzsonnát és a vacsorát 1-1 fehérje turmixxal váltottam ki. Este már mérsékelten ittam, azonban ezen a napon reggel és délután bevettem 1-1 szem Shape Burnert.

Az esküvő reggelén még megettem a szokott zabkásám és edzettem egy könnyű átmozgatót (pár dl ásványvízzel). Majd edzés után jött a turmixom és egy újabb Shape Burner. A fotózásig (kora délután) már nem ettem és ittam.

És igen: Tudom, hogy ki lehetett volna bírni a teljes vízmegvonást. Sőt, nem kellettek volna a vigasztaló falatok és akkor jóval kevésbé vizesedek el. Ám erre csak azt tudom mondani, amit Nektek is szoktam: Emberek vagyunk, nem biogépek és a lelkünk néha nehéz. Megesik, megbocsájtjuk magunknak és legközelebb igyekszünk elkerülni! Utólag sopánkodni kár! 

Igen, bár általában NAGYON-NAGYON figyelek arra, hogy SEMMILYEN mértékben ne egyek fehér lisztet, cukrot, kukoricát, napraforgó olajat és más tipikusan nagyüzemi ételalapanyagot. Most volt, hogy rozsos kenyérből ettem pulykasonkás melegszendvicset, vagy elcsábultam egy fruktózos gyümölcsfagylaltra. És igen az alkohol hizlal, de a rozéfröccs és a Yummy szörpös Kir-Royal is finom! Sőt, nagyszerűen kisimítja a felborzolt idegeket! És igen, habár tudom, hogy nem tett jót, finom volt. 

És nem senkit nem arra akarok biztatni, hogy ezt így kell csinálni… Viszont úgy gondolom, hogy mivel általában odafigyelek, és ez az időszak csak átmeneti volt, nem lesz tartós következménye, főleg most, hogy visszatértem a fitt mezőre. Most pedig már nincs más út, csak előre!

A fenn említett diétás cikk ITT!

esküvő előtt

esküvő előtti diéta

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!