-+=
Olvasási idő: 4 perc

A tánc rengeteg pozitív energiával tudja feltölteni szervezetedet. A testnek-léleknek egyaránt segít, komplex „kezelés” tulajdonképpen, ami életkortól függetlenül, kicsiknek-nagyoknak hasznos. Ha kell, megnyugtat, lelazít, ha kell, felpörget, magával ragad, továbbá elősegíti a boldogsághormonok termelődését a szervezetben. Lelkedet áthatja a zene, a tested, pedig azon túl, hogy feltöltődik, mivel a tánc mozgás is. Sokan a sport csoportjába is sorolják, segít fittséged megőrzésében.

Katona Zsuzsa, tánc oktató és volt versenyző és  megismerteti veled a táncnak a szépségét és a lényegét. Ő már 15 évesen megismerkedett ezzel a sporttal, azóta pedig már tánciskolát is alapított táncpartnerével és rengeteg gyermeknek, felnőttnek mutatta meg ezt a lehetőséget, tárta fel a táncolás rejtelmeit, értelmét.

tanc-zsuzsi

A táncban megtalálhatod Te is az életörömöt, a test és a lélek örömét!

„Rögtön az első táncórámon éreztem, hogy megtaláltam azt, amit eddig minden sportban kerestem: az életörömöt. Éreztem, hogy nekem egyszerűen itt a helyem, én ezt akarom csinálni. Ezután természetesen hosszú és rögös út vezetett a versenyzővé váláshoz és az élsporthoz. Táncpartneremmel naponta 2-3 alkalommal több órán keresztül edzettünk, külföldre jártunk tanulni a szakma nagyjaitól és minden hétvégén versenyeztünk. Mindeközben elindítottuk saját tánciskolákat is.

A tánc számomra egyaránt jelent versenysportot, ami a fegyelemről és a kemény munkáról szól, szórakozást és kikapcsolódást, és nem utolsó sorban művészetet. Ezek által válik a tánc a test és a lélek örömévé. Én ezt az örömöt szeretném megosztani tanítványaimmal.”

Az öröm, egy csodálatos érzés, átsegít a stresszes időszakokon, kilazít a napi rohanásból, segít a kikapcsolódásban. Igen, a tánc ezt is tudja nyújtani számodra a testedzés mellett. Merthogy valóban, kemény testedzésről is szól ez a sport. Nem számít mennyi idős vagy, haladó-, vagy kezdő szintről indulsz-e, elkezdheted a táncórákat, bármikor!

“A Tánciskola első kezdő társastánc foglalkozását 2007-ben indította el, azóta számos társastánc, salsa, zumba és pilates csoporttal bővült a kínálatunk. Első számú célkitűzésünk, hogy tanfolyamainkon korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül mindenkinek lehetősége legyen kulturált közegben kikapcsolódni, sportolni. Foglalkozásainkon a gyermekektől egészen a senior korosztályig, kor és tudásszint szerint differenciált csoportokban igényes, kulturált tanulási, sportolási és szórakozási lehetőséget biztosítunk a résztvevők számára. Fontosnak tartjuk, hogy a résztvevőknek igény szerint legyen lehetőségük mind a szabadidősport művelésére, vagyis a hobbiszerű tánctanulásra, mind a versenysportra, vagyis akár az élsportszerű versenytáncra.”

Ha kedvet kapsz, akár hobbi- akár versenyszinten űzheted ezt a sportot!

Hogyha kipróbáltad ezt a fajta mozgást és úgy döntesz, hogy szeretnéd akár a mindennapjaid részévé tenni, vagy szeretnéd megmérettetni magad szakértői szemek előtt is, akkor hajrá, táncolj versenyszinten!

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

“2009-ben a Tánciskola Táncsport Egyesületté alakult és tagszervezetként csatlakozott a Magyar Táncsport Szakszövetséghez. Ennek a hivatalos csatlakozásnak köszönhetően növendékeink igazolt versenyzőkényt vesznek részt hazai és nemzetközi táncversenyeken, ezáltal gazdagítva Magyarország sporteredményeinek számát.

Saját szervezésű rendezvényeinken, gála műsorainkon és táborainkban rendszeresen biztosítunk fellépési lehetőséget növendékeink számára. Működésünk során küldetésünknek tekintjük, hogy minél több embert tudjunk hozzásegíteni ennek a harmóniának a megtapasztalásához.”

tanc

Egy-egy táncórán teljesen ki lehet kapcsolni, kicsit kiszakadni a napi rohanásból!

“Mivel a tánc nem csak fizikai munka, hanem elég komoly koncentrációt is igényel, ezért a tanítványainkon első sorban azt veszem észre, hogy az órák alatt teljesen ki tudják kapcsolni a hétköznapi problémákat és ki tudnak szakadni a taposómalomból.

Emiatt nagyon ajánlom mindenkinek a táncot, mint szabadidős elfoglaltságot. Nyilván a versenyzőkkel már picit más a helyzet. Rajtuk inkább azt látom, hogy fokozatos életformává válik számukra a sport. Mint minden sport, a fizikai változásokon kívül nagymértékben formálja a személyiségüket is. A tánc talán annyiban több, mint egy másik sport, hogy itt párban kell megtanulniuk együtt mozogni és együtt működni a sport karrierjükben. Azt gondolom emiatt még intenzívebb a személyiség formáló hatása.”

Szülőként segíthet a családi harmónia megőrzésében is a tánc

Párok, Férjek-Feleségek, Anyukák, Apukák is részt vesznek rendszeresen a táncórákon. Mindamellett hogy egy kellemes kikapcsolódás, egyfajta egyedi élmény-együttlétet is jelent a tánc. Ha Te is úgy érzed, szívesen elvinnéd a Párodat, nosza rajta, tapasztaljátok meg együtt ezt az élményt!

“Nagyon sok anyuka, apuka van a tanítványaink között. Úgy veszem észre, hogy sokat segít a családi harmónia megőrzésében, hogy a szülőknek van egy saját hobbijuk, amit együtt tudnak csinálni. Itt ismét úgy vannak együtt, mint a gyerekek születése előtt. Rengeteg feszültséget, konfliktust fel tud hozni az órai tananyaggal való közös küzdelem.

Oktatóként az elején sokszor megijedtem a párok veszekedéseitől, de azt látom, hogy nagyon jót tesz mindannyiunknak, hogy egy teljesen tét nélküli dologgal kapcsolatban, egy semleges környezetben ki tudják magukból engedni a fölösleges feszültséget. Az óra végén mindig nevetve és kézen fogva távoznak a teremből.”

tancpartner

Így égetheted a kalóriákat tánc alatt

Minél intenzívebb egy tánc, annál több kalóriát égethetsz el a mozgás alatt. Nem is gondolnád, hiszen csak táncolsz, mégis nagyon jó állóképességet is szerezhetsz ezáltal!

“A legnagyobb állóképességet igénylő táncok a bécsi keringő, a quick step és a jive, ami a rocky versenytánc verziója. Egy táncversenyen 1,5-2 percig táncolunk egy táncot, standard és latin-amerikai stílusban 5-5 táncunk van. Ez azt jelenti, hogy 5x 1,5-2 percet táncolunk egyszerre. Ez így elsőre nem tűnik soknak, de ha megpróbálunk 1,5 perces sprinteket futni egymás után ötször, akkor máris érezzük, hogy nem is olyan egyszerű ez.

Egy hobbi szintű, tánciskolás órán azért nem vetjük alá ilyen intenzív fizikai megterhelésnek a résztvevőket. Itt a folyamatos, de nem túl intenzív táncolással mozgatjuk át őket. A versenyző órákon azonban kifejezett verseny szimulációs edzésekkel készítjük fel a növendékeinket. Nekik minden héten tartunk kiegészítő erőnléti edzéseket is az izomzatuk fejlesztése és az állóképességük növelése érdekében.”

„A tánc műfaji sajátossága, hogy teljesen egyedi módon ötvözi a művészetet a sporttal, ezáltal nyújtva örömöt mind testi, mind lelki síkon a művelője számára. A tánc közben átélt harmónia hozzájárul az egészséges, kiegyensúlyozott életforma kialakításához, életminőségünk színvonalának emeléséhez.”

A fentiekkel egyetértésben bíztatlak Téged is, hogy próbáld ki a tánc adta lehetőségeket, hiszen szüksége van mindenkinek, hogy néha kiszakadjon a napi rutinból, rohanásból és megpihenjen egy kicsit. Ez a pihenés pedig, ami a testnek-léleknek is egyaránt jót tesz, sőt, még a súlyfelesleg leadására is egy kitűnő módszer, akkor mire vársz, táncold fittre magad!

Kérdés esetén fordulj bizalommal Zsuzsihoz, itt is tudsz neki üzenni, akár!

zsuzsi-tanc

 

Tánc

Sport tánc

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!