Lezárult a Peak Girl 2015 átalakító programja, a 4 elszánt lány az év elején nemcsak a sikeres alakformálás, hanem az életmódváltás reményében is bízott a program kezdetén. A közös munka most lezárult, amibe a 22 éves Brigi is nagy változásokban bízva vágott bele. 3 hónapja nem is sejtette, hogy az átalakítás során micsoda akadályokat kell majd leküzdenie.
Januárban Brigi egy edzőterem recepcióján dolgozott, de a sporttevékenysége akkor itt be is fejeződött. Januártól azonban a Peak átalakító étrendje és edzésterve szerint a tudatos táplálkozás mellé a rendszeres mozgást is beiktatta heti 4-5 alkalommal.
Fogyókúra
Így kezdett neki Brigi:
A negyed év alatt nemcsak az edzések okozta izomlázzal kezdett megbirkóznia, hanem kétszer is ledöntötte a lábáról a betegség, a lázas, vírusos influenzajárvány őt sem kerülte el.
Ha a Te sportos életmódváltásodba is beleszól a betegség, akkor tudnod kell megállnod. Lázasan, betegen semmiképp ne sportolj, mert komoly szövődményekre számíthatsz. Nem ér annyit egyetlen edzés sem. Ez nem vonatkozik arra, ha picit folyik az orrod, vagy elköhinted magad, de valójában Te döntöd el, hogy mikor vagy annyira beteg, hogy edzeni sem tudsz.
Két hónap után már tíz kilóval mutatott kevesebbet a mérleg, Brigi sokat feszesedett, formálódott, főleg a derék, a csípő és a comb tájékán.
Egy hatékony diétánál neked is két hónap után már észlelned kell a változásokat a testeden, különben valamit nem jól csinálsz. Ez az esetek túlnyomó részében az étkezés területére esnek, valami étrendi baki miatt nem alakul a testösszetételed a megfelelő ütemben.
A harmadik hónapot Brigi nagy elszántsággal kezdte, ám egy munkahelyi változás, valamint a második betegsége jelentősen megakasztotta, így az utolsó hónapra betervezett 4 kiló mínusz erősen bizonytalanná vált.
Fogyókúra stresszhelyzetben
Ha Nálad is zavaros időszak következik be, akkor hiába a heti rendszeres sportolás, a következetesen betartott étrend. A stresszhelyzettől a terhelhetőséged, a tűrőképességed csökkenhet, a regenerációd lassulhat, ez pedig a fogyásodra, és az alakformálásodra is kihathat.
„Alapjában véve elégedett vagyok az elért eredménnyel, bár többet szerettem volna elérni. Még egy pár kiló mínuszt beterveztem, de azért örömmel látom a változást. A napokban voltam egy aerobik órán, és jó pár lányt láttam, akik hozzám hasonló alkatúak voltak, de nekem sokkal feszesebb és izmosabb volt a combom, a karom. Nagyon jó érzés ezt látni és tudni.” – vallotta be Brigi az utolsó közös edzésen.
A zárómérésen Brigi ezekkel az eredményekkel fejezte be a programot:
Mi következik Brigi életében az átalakító program után?
„Nagyon sokan kerestek meg a program alatt, érdeklődtek, hogyan csináltam, tanácsokat adtam, és örömmel töltött el, hogy segíthetek, és hogy motiválhattam őket. Édesanyámnak is sok hasznos tanácsot adtam, mert sajnos rajta is van egy kis túlsúly, de elsősorban az egészségügyi háttere miatt, főleg az étkezés reformjával tudunk eredményt elérni, ebben igyekszem neki segíteni. Ez alatt az idő alatt rájöttem, hogy nagyon vonz ez az életmód, szeretnék sokat tanulni róla, és nem recepciósként, hanem szakemberként, edzőként foglalkozni az emberekkel. Így a következő időszakban a megfelelő végzettséget adó iskola megkeresésére fogok koncentrálni, miközben természetesen a tudatos táplálkozást, és a rendszeres edzéseket is a mindennapi tevékenységeim között fogom tartani. A közös edzések után szeretnék még időnként személyi edzésre járni Palatinus Tündéhez, habár az utolsó közös edzés minden képzeletemet felülmúlta, annyira kemény volt, de túléltem, és a következő napok izomláza keserű-jó érzéssel töltött el.”
Te elégedett lennél, ha ennyi idő alatt annyit változnál, mint Brigi? Ha igen, kérd el az étrendjét és edzéstervét itt!
Köszönjük az All You Can Move Sportpass-nak, hogy biztosították a lányok számára a gondtalan sportolás lehetőségét! AYCM sportpassal a lányok több mint 400 sportlétesítményt látogathattak.