-+=
Olvasási idő: 2 perc

Emlékszel? Nem is olyan régen indult, egészen pontosan Január végén a Peak Girl átalakításunk 4 különböző korcsoportot képviselő nő részvételével. A lányok eltérő élethelyzettel rendelkeznek, más és más hétköznapi problémákkal, de egy közös volt bennük. Mind a négyen fogyni akartak, el akarták érni az olyan régen áhított álomsúlyt…. és sikerült is nekik! Egytől-egyig! Összesen – 30,9 kg 12 hét alatt! Nem kitalált történet szereplői ők, valóban léteznek! Találkozhatsz velük személyesen is a Google Hangout-ban.

Átalakító program nőknek

Kifejezetten olyan jelentkezőket választottunk ki az átalakításra, akikkel Te is könnyedén tudsz azonosulni. Mindennapi lányok, mindennapi problémákkal. Az átalakítás indulásakor az elkeseredett, magukat nőnek nem érző résztvevők mára már kivirult, boldog és igazi nők lettek! Fruzsi, Kati és Gabi élőben elmondják miként élték meg ezt a pár hónapot és miben változott meg az életük a kezdetepeak_girl_atalakitas_igazi_nokk óta.

Az eseményhez kattints ide.

Ők bizony nem ráérős, rengeteg szabadidővel rendelkező leányzók, kő keményen dolgozó nők és családanyák. Ők a bizonyíték arra, hogy többé Neked sem lehet kifogás az, hogy nincs időd magadra, ezért inkább bele se kezdesz. Sőt az sem, hogy túl idős vagy már hozzá, mivel a legidősebb korosztályt képviselő Gaby, már 50 év felett jár. A lányoknak elsődleges feladatuk az volt, hogy megtanulják miként tudják összepárosítani az egészséges életmódot a hétköznapi teendőkkel. Az átalakítás programját is ennek megfelelően állítottuk össze, könnyen tartható étrenddel és a mindennapos munkavégzés mellé is beilleszthető edzéstervvel. A kulcsfontosságú tényező az idő! Meg kell tanulnod Neked is gazdálkodnod vele. Nem kell fél napot pepecselned a konyhában, hogy elkészítsd a másnapi menüdet, sőt az edzőteremben sem kell órákig izzadnod ahhoz, hogy hatékony legyen, amit csinálsz.

Totálisan INGYENES a kiszállítás + a 3ik INGYEN van a Peakshopban, amíg Fotózáson vagyunk!

Neked sincs időd a napi 2,5 órás edzésekre? El is hisszük, nekünk sincs! Palatinus Tünde megreformálta a PeakGirl átalakítás edzésprogramját úgy, hogy 1 órába minden beleférjen (na jó, a tusolás és a hajvasalás nem). Ha kíváncsi vagy hogyan épült fel ez a fajta, intervallos edzésmód, akkor itt elolvashatod: https://peakshop.hu/girl/peak-girl-atalakitas-siekerek-idohiany-eseten-is/

Elég az üres szavakból? Fruzsi, Kati, Gabi és Tünde, a lányok szakmai segítője közötti beszélgetést itt visszanézheted.

Átalakító program nőknek eredmények

Gabi, Fruzsi, Kati és Gaby kivétel nélkül úgy gondolják, hogy teljesen megváltozott az életük és hosszú idő után újra boldognak érzik magukat. Ez a pár hét elegendő volt ahhoz, hogy megtanulják miként tudnak egészségesen élni, hogyan érezhetik magukat igazi nőnek. Honnan indult, milyen problémák jelentettek akadályt, hogyan élte meg az átalakítás és mik a jövőbeli céljai a:

Előtted sem lehetnek akadályok, ha valamit tényleg akarsz, azt el tudod érni! Jövőre újra indul a PeakGirl átalakítás, számíthatunk Rád?

peak_girl_atalakitas_eredmeny

peak_girl_atalakitas_8_kozos_csajok

 

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!