-+=
Olvasási idő: 3 perc

peak_atalakitas_20_felett_merlegelesBizonyára már Te is többféle diétába belefogtál, az eredmény pedig többé-kevésbé siralmas volt. Lehet, hogy sikerült leadnod pár kilót, viszont nem mindegy, hogy közben mennyire sanyargattad magad, illetve hány kiló jött vissza azóta. Ráadásul hiába fogytál le, mégsem érezted jól magad a bőrödben. Ismerős az érzés? Eszetlenül nem érdemes belefogni az világhálón terjengő diétákba, mert ezek a dolgok egyrészt nem személyre szabottak, másrészről pedig nem úgy vannak összeállítva, hogy hosszútávon tudd követni őket, azaz az életmódod megreformálását nem teszik lehetővé.

peak_dokumentalt_fogyas_palatinus_tunde_fruzsiValószínűleg Te sem azért kezdesz bele egy diétába, hogy az eredmény ideig-óriág tartson. Ha egyszer eléred azt a szép, feszes formát, amire annyira vágytál, akkor miért akarnál visszaesni a kiinduló állapotba, amiben nem érezted jól magad? Sajnos a nem megfelelő diétával történő fogyás után 90%-ban ez a jellemző.

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy az életmódod megváltoztatása az elsődleges lépés, nem pedig időszakos diétában kell gondolkodnod. Az átalakító programban résztvevő Fruzsi bár még nagyon fiatal, de már most tisztában van vele, hogy tényleg segítségre volt szüksége ahhoz, hogy jó úton tudjon elindulni.

Diéta

“Atyaúristen! Most kaptam meg a Peak hírlevelet és végignéztem a képeket… Ezelőtt sosem gondoltam volna, hogy 21 nap alatt ennyire látványos változásokat lehet végigvinni a testen, ha az ember lánya igazán kitartó. Hát, leesett az állam  nagyon durva látni, és ha nem a saját szememmel nézem végig a képeket, el sem hiszem ezt, pedig látom magunkat hétről hétre :-)) Úgyhogy én már most nagyon hálás vagyok ezért az egész programért és mi lesz még később  Ügyesek vagyunk, szupiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii :-))) És továbbra sem adjuk fel!”

peak_girl_atalakitas_20_ev_felett_0_nap

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

peak_girl_atalakitas_21_nap_20_felett

A képek grafikailag nem módosítottak!

Kövesd nyomon Fruzsi változását hétről-hétre itt.
A legjobb az egészben, hogy Fruzsi miközben fogy jól is érzi magát, ráadásul nem is szenved a diétája közben. Emiatt kicsit rosszul is érzi magát, mert a neki előírt táplálék-kiegészítő csomag mellett egyáltalán nem éhes és úgy érzi nem is fog fogyni emiatt.

Természetesen a diétádat egy jól felépített étrend alapozza meg, ami szilárd táplálkozást jelent. Minden más táplálék-kiegészítő csak másodlagos szerepet tölt be, ezek amolyan a diétádat segítő tényezők. Fogyasztásukkal könnyebb lesz elviselned, hogy végtére is kevesebb kalóriát juttatsz a szervezetedbe, ráadásul a finom ízek mellett az édesség utáni vágyad is háttérbe szorul.

peak_20_felett_csomag
Fruzsi diétáját segítő táplálék-kiegészítő csomag

Diéta + edzés

A táplálkozásod mellett bizony a testedzésnek is nagy szerepe van, ha a túlsúlyod leadása mellett fontos számodra, hogy az alakod feszes és formás maradjon. Valószínűleg fogyókúra és egyben szálkásítás hallatán neked is rögtön az órákon át végzett kardió mozgás és aerob edzések jutnak eszedbe. Tény, hogy szükség van rájuk a gyors eredmény eléréséhez, viszont az erősítő gyakorlatokat sem szabad elhanyagolnod, ha formás alakot akarsz. A súlyzós gyakorlatok nem fognak belőled izomkolosszust csinálni, kerek és formás popsira viszont annál inkább szert tehetsz, ha beiktatod a heti edzésterved közé.

Miért végez Fruzsi is erősítő edzéseket? Megtudhatod a videóból!

Ne eszetlenül vágj bele, ha kérdésed van inkább kérdezz! Mi segítünk!

Kattints a képre, ha tovább olvasnál a témában.

peak_girl_atalakitas_kozos_edzes

Nagy Csilla – Peak Hungary

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén! A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!