-+=
Olvasási idő: 4 perc

A cikkem apropóját az adta, amikor egy thai boksz edzésre járó lány elpanaszolta nekem, hogy hetek alatt felszaladt rá több, mint 10 kg. Főleg hasra. Ő még a jobbik eset, mert tényleg érdekelte, mi lehetett az oka. Legtöbb esetben azonban a „rossz a genetikám” megállapítással elintézettnek tekintendő a dolog. Nyilvánvaló, hogy vannak olyanok, akik hasra híznak elsősorban, ami veszélyesebb, mint akik elsősorban a csípőn és a combon raktároznak.

Miért fontos a hasi zsír eltüntetése a megjelenéseden túl?

A hasi elhízás talán a rosszabb. A has falán lévő zsírréteg megnöveli a kockázatát egyes betegségnek, mint a cukorbetegségnek, illetve a szív-és érrendszeri megbetegedéseknek. Hajlamosíthat még magas vérnyomásra, szívpanaszokra, agyvérzésre.

A hasüregi, úgynevezett zsigeri (viszcerális) zsírfelhalmozódás légzési- és alvászavarokat, vizelettartási panaszokat és meddőségi problémákat okozhat. 40 felett, a változó korban, aki eddig figyelt magára, azok nagy részén is megjelenik az úszógumi.

Melyek a hasi zsír kialakulásának okai?

1. Ugyanannyit, ugyanazt eszed, mint 20 éves korodban. Azzal a különbséggel, hogy számolsz azzal, ugyanazon életvitel mellett az alapanyagcseréd elvileg csökken, mivel az izomzatod csökken. Az anyagcseréd olyan természetes kiegészítőkkel is gyorsíthatod, mint a Peak pyruvat.

2. A másik lehetséges ok, ha foggal-körömmel ragaszkodsz a régi alakodhoz, de nem jó módszert választasz, és belecsapsz éhezés szintű diétákba, vagy elkezded lassú, hosszú futásokra kényszeríteni magadat.

3. Nem megfelelő a vitamin-és ásványi anyag beviteled, főképp a B-vitamin.

4. Az inzulinrezisztencia mellett a pajzsmirigy alulműködés szintén hozzájárulhat a súlyfelesleg kialakulásában. A tünetei közé tartozhatnak a hízáson, lassult anyagcserén, székrekedésen, az állandó fáradtságon, a szellemi lassúságon túl – amelyek az IR tünetei is, a száraz bőr, a puffadt arc, valamint duzzanat közvetlenül az ádámcsutka alatt.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Mit kell tenned a has körüli úszógumik, a hasi zsír eltüntetéséhez?

Dr. Magyar Katalin a Bajai Szent Rókus Kórház belgyógyásza és nefrológus főorvos asszonya összefoglalja nekünk a lényeget.

1. „ Az optimális szénhidrát-csökkentett diétával kapcsolatos magyar és nemzetközi irányelvek a következők: az étrended 45 %-a legyen lassú felszívódású szénhidrát, 25 %-a fehérje, 30 %-a zsír és legyen napi 30-40 gramm a rostbeviteled. Ezek az értékek a Nemzetközi Elhízástudományi Társaság (IASO) és a Magyar Obezitológiai és MozgásterápiásTársaság (MOMOT) ajánlásai. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és az Amerikai Dietetikus Társaság is egyetért a szénhidrátbevitel-csökkentett táplálkozással.

A szénhidrát-csökkentett étrenden általában a napi 150 gramm szénhidráttartalmú diétát értjük. Csak, hogy tudd mihez viszonyítani: a magyarok átlagos napi szénhidrát-bevitele 330-400 gramm.”

Fontos, hogy inzulinszintet alacsonyan tartsd, ha fogyni akarsz! Egy kis cukros csaló édesség is felborítja ezt a folyamatot! Igen, tudom, ezeket megkívánod, nehéz ellenállni. Itt lépnek képbe a CUKORMENTES desszertek, mint a Peak csokis mogyikrém vagy a kókuszkrém, vagy akár a Peak palacsinta. Ezeket bármikor előkaphatod, nem nyomják fel az inzulinod! Kell ebből otthon, és megoldva ez is!

A legújabb zsírégetős SÜTI ÍZŰ Slim fehérjékkel pedig szénhidrátok nélkül élvezheted a kedvenc finomságaidat: a zserbót, a somlóit, a dobostortát vagy a barackos gyümölcstortát!

2. Az étkezés mellett az izomzat fenntartásához szükség van erősítő edzésekre is, mint a lépcsőzés, dombra futás vagy sprintek, tempófutás, illetve az erősítő – saját testsúlyos vagy súlyzós edzések. Igen, lehet súlyzóval is fogyni, mivel a tejsav is egy méreganyag a szervezetünknek, el kell takarítania azt, amely utólagos zsírégetést eredményez.

3. A B-vitamin megfelelő hasznosulásához elengedhetetlen a magnézium. Ha nincs elég a szervezetedben, akkor az inzulinszinted emelkedik. Tehát, igenis szedjél magnéziumot (a legjobb a magnézium citrát formula), hogy megelőzd az elhízást, magas vérnyomást, a cukorbetegséget és a szívbetegséget is!

4. Pajzsmirigy alulműködés megállapítása: a laborvizsgálat a hormonszint meghatározására alkalmas. Az ultrahanggal a pajzsmirigy szerkezete vizsgálható, míg az izotópos módszer a göbös elváltozás esetén a daganat veszély kimutatására alkalmas. Kezelésénél elsődleges a testsúly normalizálása, az esetlegesen megemelkedett koleszterin csökkentése, a rosttartalom emelése. A személyre szabott diéta és edzés elsődleges, hogy a felborult anyagcserét a szervezet öngyógyító folyamataival visszaállítsa.

Ennyi rostra van szükséged a nap folyamán: 50 év alatti nők: 25 g, 50 év feletti nők: 21 g. 

Daily Fiber rostmix italpor nagyon jó kiegészítés lehet, hiszen adagonként 7 gramm rostot vihetsz be általa a szervezetedbe. Mennyeien finom almás íze van, és csak víz kell hozzá. Javítja az emésztésed, ezáltal pedig a hangulatod is. Ha nincs sok időd enni, akár egy gyors reggelit is kreálhatsz belőle. A recept: keverj el 30 gramm fehérjeport egy adag Daily Fiberrel és 350 ml vízzel.

Ha tartalmasabb étekre vágysz, keverj el 20 gramm Slim Secret fehérjeport egy adag Daily Fiberrel, egy kispohár joghurttal, és 250-300 ml vízzel. Ehhez tehetsz plusz zabot, és ha diétádba belefér kis magkeveréket.
Vacsorára pedig próbáld ki a következő túrós menüt: 125 gramm zsírszegény túrót keverj el egy adag Daily Fiberrel és 250-350 ml vízzel. Ne feküdj le éhesen, úgysem fogsz tudni aludni.

Bónusz Peak.tipp! Az étkezések kiváltására – könnyed vacsorára egy megoldás: – ha épp nincs időd, vagy fáradt vagy csirkemellet sütögetni. Vagy akár egy vacsora kiváltására – például a VIDEÓBAN bemutatott madártejes kazeinnel megoldhatod! 

 

Remélem, ezzel a viszonylag komplex anyaggal segítettem neked a hasi zsír eltüntetésében. És ne felejtsd el, megfelelő, tudatos, tiszta táplálkozás és magas színvonalú edzések mellett jóval kiforrottabb, érettebb izomzatot tudsz magadnak varázsolni, mint 20 évesen.

Mindig azt mondom, hogy ésszel állj hozzá mindenhez, hogy eredményt tudjál felmutatni. Legyetek bajnokok a mindennapokban!

Több infó a rostokról ITT!

hasi zsír eltüntetése

Hasi zsír

Hasi zsírégetés

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!

Referenciák:

Bonora, E., Targher, G., Formentini, G. et al, The metabolic syndrome is an independent predictor of cardiovascular disease in Type 2 diabetic subjects, Prospective data from the Verona Diabetes Complications Study. Diabetic Medicine. 2004;21:52–58.
Ford, E.S., Giles, W.H., Dietz, W.H. Prevalence of the metabolic syndrome among US adults: findings from the third National Health and Nutrition Examination Survey. JAMA. 2002;287:356–359.
Dugan, S.A., Everson-Rose, S.A., Karavolos, K. et al, Physical activity and reduced intra-abdominal fat in midlife African–American and white women. Obesity (Silver Spring). 2010;18:1260–1265.