Már megint késésben vagy? Enni sincs időd? A reggeli torna nálad is futás? Időmanagement a megoldás!

idomanagement_keses_futasUgye ismerős mindenkinek, amikor elalszunk reggel és rohamtempóban összekapjuk magunkat, hogy beérjünk a munkába, vagy az iskolába, vagy egy találkozóra, mindezt fitten, frissen.

Időmanagement

Na és mi van akkor, ha sikerül időben fölkelni, sőt akár idomanagement_kesesmég meg is előzted ügyesen az ébresztőórát, mégis azt veszed észre, hogy megint sikerült elkésned.

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, lehet, hogy ez személyfüggő is, de én úgy érzem, hogy nekem általában több időt vesz igénybe a reggeli készülődés, még akkor is, ha nem a legprofibb sminket rakom föl, már amikor eljutok idáig, vagy éppen csak lófarokba kötöm a hajam.

Rájöttem, hogy, ha a tudatosabb életmódot választom, mind étkezés, mind mozgás szempontjából, át kell ütemeznem néhány dolgot, többek között a reggeli készülődés fázisait.

Időmanagement és futás

Nekem nagyon fontos a reggeli készítése és elfogyasztása, és mást is csak arra biztatnék, hogy ezt a főétkezést semmiképp sem hagyja ki az étrendjéből, mivel a reggeli a legmeghatározóbb a napi étkezésünk folyamán. Többek között ez is segít abban, hogy este ne rámoljuk ki a hűtőt nagy-nagy éhségzavarunkban.

Na de mikor és mit együnk és ez még egészséges és kiadós is legyen.

Sok kritérium egy mondatban igaz? De nem lehetetlen.

Igaz, nekem sem sikerül minden nap „jó időt futnom”, de mindig törekszem arra, hogy munkába indulás előtt, nyugodtan meg tudjak reggelizni. Ha már tudod, hogy másnap mit fogsz reggel mit fogsz enni, és a hét folyamán többnyire azt is fogod reggelente fogyasztani, akkor néhány alkalom után ki lehet tapasztalni, hogy mennyi időbe kerül az elkészítése.

Nagyon fontos, hogy ez a reggeli lehetőleg minőségi tápanyagokból álljon. Az ehhez megfelelő források: Tojás, zabpehely, zöldségek, teljes kiőrlésű gabonából készült kenyér/péksütemény, illetve gyümölcs.

Szerencsére a tavasz/nyár közeledtével egyre nagyobb kínálat tárul elénk a piacon a színes, illatos és nem utolsó sorban, egészséges zöldségek és gyümölcsökből. A variálást már csak a fantáziára bízom.

Egy kiadós rántotta egy kis zöldséggel és tejes kiőrlésű péksüteménnyel, vagy egy zabpalacsinta zsírszegény túró töltelékkel, vagy egy finom tejbegríz…akarom mondani „vízbezab” megoldás is jöhet.

Nekem például a személyes nagy kedvencem volt gyermekkoromban ez az étel. Persze ezt úgy fogyasztottam, hogy ki se látszott szegény tejbegríz a „cukroskakaósfahéjas” lepel alól.

Na de sokat változik az ember és szerencsére sok mindenre van alternatíva. Ma már így készítettem el ezt a menza szökevényt:

(Az adatok 1 adagra vonatkoznak):

  • 30 gramm zabkorpa (darált zabpehellyel is megoldható valószínűleg, de a zabkorpa adja vissza az igazi gríz-feelinget)
  • 3 dl víz
  • folyékony édesítő
  • pici fahéj (ez a végén is bele/rá kerülhet)
  • 30 gramm natúr joghurt

Elkészítés: Ez pedig pofon egyszerű. A zabkorpát elkeverem a vízzel és a joghurttal, édesítem és felrakom főni, addig amíg „gríz állagú nem lesz. Szépen besűrűsödik, majd mehet egy tányérba. Picit hűl és fogyasztható is.

Én eritrittel elkevert zsírszegény kakaóporral helyettesítettem az anno cukros kakaó formációt és azzal szórtam meg, de a csokis protein van néhány szem gyümölcs és fahéj is tökéletes a grízünk megkoronázására.

Nálam indulhat is ezután egy újabb szép nap!

dietas_tejbegriz

Peak Girls – Olvasói bejegyzés – Balogh Puskár Zita

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Már megint késésben vagy? Enni sincs időd? A reggeli torna nálad is futás? Időmanagement a megoldás!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Már megint késésben vagy? Enni sincs időd? A reggeli torna nálad is futás? Időmanagement a megoldás!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
505
Életmód
, ,