-+=
Olvasási idő: 3 perc

Varga Timi fitnesz modell versenyzőnkre a közeljövőben egy nagy megmérettetés vár. Ohioban a világon egyik legnagyobb fitnesz versenyekkel egybekötött expóját rendezik meg, nevezetesen az Arnold Classicot. Most egy kicsit nézz be oda is, ahol nem csillognak annyira a dolgok!

 

Varga Timi – Arnold Classic 2013.

Sokan belekezdenek a diétázásba, viszont kevesen érik el valódi kitűzött céljukat. Ez több tényező miatt alakul így. Egy formaidőzítéssel egybekötött versenydiéta szélsőséges dolog. Az alapokról korábbi cikkünkben olvashatsz.

Timi is hozzád hasonlóan kezdi a diétázást a versenyre, azaz a fehérjediétával. Pár hét után azonban már élesen elhatárolódik a versenydiéta és a diétás étkezés fogalma.

Mind mentálisan, mind pedig fizikailag nagy próbatétel a versenyt megelőző közel egy hónap. Az edzések száma, időtartama folyamatosan növekszik, vele fordított arányban egyszerűsödik az elfogyasztott ételek mennyisége és milyensége. Ilyenkor az étkezések háttérbe szorulnak, kizárólag olyan tápanyag féleségek juthatnak a szervezetbe amik hasznosulnak. Az ízvilág szinte egyenlő a nullával.

A tavalyi évhez hasonlóan most is érvényesek Timi, akkor leírt szavai:

“Egész nap rohangásztam, bolondok háza ez az utolsó hét. Az elmúlt időszakban a fél életem a konyhában töltöttem, nagyon elegem van már ebből, úgyhogy ma megfőztem előre 3 napra a fincsi sótlan brokkolit és a sótlan csirkét.  
Holnap már nincs edzés és főzni se fogok, úgyhogy lesz egy kis időm pihenni és díszíteni a bikinimet.”

Ez már önmagában egy embert próbáló helyzet, a napi több, mint 2 órás edzés pedig tovább nehezíti a dolgot.

Hogyan lehet ezt kibírni? A válasz négy szó: elhivatottság, kitartás, bátorság, céltudatosság.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Timi ahogy azt Te is láthatod, kívülről mindig sugárzik, jó kedvű, mosolygós. Ez azért van, mert szereti amit csinál.

Ami a képek mögött van azt viszont kevesen tudják! De mi megosszuk Veled!

A testzsírszázalék a női szervezet számára különösen fontos jó pár élettani folyamathoz. Ahogy csökken, úgy mutat egyre nagyobb ellenállást a szervezet. Ezt le kell győzni, menni edzeni, folytatni a monoton diétát. Ilyenkor kilépünk a komfortzónából és előjön a versenyzőkre jellemző mentalitás.

Varga Timi fitnesz modell

Egy közös edzés alkalmával láttam Timin az erre utaló jeleket ami azt mutatja, ő megtesz minden tőle telhetőt.

Mit érez Varga Timi és a többi versenyző az utolsó hetekben?

Az alacsony szénhidrát, sok edzés, egyszerű táplálkozás miatt könnyebben fárad, ugyanezek miatt nehezebben megy a pihenés is. Ezen enyhít az emelt mennyiségű aminosav (BCAA TST, Glutamin, Amino Fusion) bevitel. Ahogy közeledik a verseny, a jól ismert versenyláz is színre lép. Színpadi mozgás gyakorlása, bikini készítése, smink, haj tervezése.

Az utolsó héten következik az éles váltás a diétában!

A versenyt megelőző egy hétben 2-3 átmozgató edzés van, ami 20-30 perc könnyű mozgás. Erre az időre már közel versenyformában kell lenni Timinek.

Az étkezésekben kizárólag só és fűszerek nélkül párolt csirkemell, egy kevés zöldség szerepel és nagyon sok alacsony nátrium tartalmú víz. A hét második felében apránként elkezdődik a szénhidrát fogyasztás is . Erre azért van szükség, hogy az izmok még jobban kikerekedjenek, formásak legyenek a verseny napjára. Ez a technika csak nagyon alacsony testzsírszázalék mellett működik.

Varga Timi “Pilla” beceneve is jelzi, hogy ízig vérig csaj. Ennek ellenére szó nélkül viseli a versenyfelkészüléssel járó nehézségeket.

“Azért én is panaszkodok néha, de próbálom visszafogni, hiszen én választottam én akartam diétázni, én akarok versenyezni. És nagyon nem szeretem a sajnálkozó pillantásokat, hogy jajj szegényke éhezel…inkább legyen az a téma, hogy hú de…jól nézel ki ” – Varga Timi

A versenyen készült képeken, videókon látott csúcsforma sajnos nem tart tovább pár napig. A szervezet kompenzál, a versenyzőnek hagynia kell. Nyilván mindenki szeretne ilyen formában lenni egész éven át, ez azonban felesleges több szempontból is.

Ha nem vagy versenyző, akkor tarts egy arany középutat, amivel tested és lelked is egészséges marad akár egész életed folyamán!

 

 

 

 

 

 

 

PeakGirls – Németh Vivien

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!