No igen. Az elmúlt időszak nem volt eseménytelen, hiszem három hét alatt kilencszer álltam rajthoz. Törökországban egy C1-es XCO-n majd Szerbiában egy C3-as XCO-n majd egy S1-es háromnaposon, majd újból egy C3-as és végül egy S2-es többnaposon. A török verseny volt szerintem az egyik legjobb eddigi utam. Bár nem szívesen indultam neki, hiszen jelenleg Törökország nem az a hely, ahova az ember szívesen utazik, pláne repülővel, pláne isztambuli átszállással. De hát egy életem, egy halálom, az olimpiai pontokért mindent!

Állóképesség

Péntek késő este érkeztünk meg egy eszméletlen klassz, 5 csillagos szállodába. Úgy nézett ki, mint a budai körszálló. A szobánk fala végig üvegből volt és a hegyekre nézett, illetve kicsit jobban oldalra nézve még a tenger is látszott. Ez volt az egyetlen eddigi szállás, ahol nem hisztiztek a bringák miatt. Sőt felvihettük a szobáinkba is!

Ám, hogy semmi se legyen sima másnap, bejött az időjárás jelentés és egész nap szakadt az eső. Így az a terv, hogy reggel pályajárás majd a luxusban láblógatás bedőlt. Egész délelőtt azt vártuk, mikor áll el az eső és tudunk kimenni. Végül volt egy kis hatásszünet, így neki is iramodtunk, de végül nem úsztuk meg szárazon. Amint kiszálltunk az autóból rákezdett az égi áldás. Persze a pálya is mocsártengerré vált és csurom vizesek és sarasak lettünk a végére. Ennek később meg is lett számomra a böjtje.

A pálya egyébként nehéz, de igazán élvezhető lett volna, ha nem lett volna sár. Egynyomos kacskaringós felfelék, egynyomos technikás lefelék és némi dózer út. A természet is nagyon szép volt.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Állóképességi sport

Ami még számomra érdekes volt, hogy az indulók között volt egy iráni lány, akié minden tiszteletem. A verseny napjára ugyanis meleg és ragyogó napsütéses idő lett és még mi rövid-rövid ruházatban álltunk a rajtban, addig ő hosszú fekete nadrágban rajta egy fekete szoknyával, hosszú fekete felsőben és egy fekete fejkendőben a bukósisak alatt, ami még a nyakát is takarta. Az biztos, hogy nem fázott…

Elég népes mezőnyben itt 9 helyen végeztem végül, ezzel 12 pontot gyűjtöttem. Legalább megérte ez a sok repkedés.  Másnap, hétfőn késő este jöttünk haza, ám aznap már úgy ébredtem, hogy érzetem sikerült megfáznom.

Kedden egy gyors ruha mosás után pakoltam is vissza a bőröndbe, mert szerdán már indultunk is Szerbiába egy C3-as és egy S1-es versenyre, ami így 4 versenynapot jelentett. Igaz, hogy ezek mind rövidebbek voltak, mint a megszokott versenyek, de így is 4 nap alatt 4 rajt, stressz, nyélen menés, pihenés, pályajárás stb. Ezúttal meg volt a böjtje az előző szuper szállásnak, mert ez elég (khhmm) egyszerű volt és a kaja sem volt az igazi. Szerencsére sok mindent vittem magammal, mert sejtettem, hogy itt nem lesz terülj terülj asztalkám, mint Izmirben. Egyébként legalább szép helyen volt, Novi Sad főterén, konkrétan a lezárt sétáló utcában.

Az első C3-as verseny egy “városi pálya” volt, de leginkább egy helyi „Csepel Művek” volt a helyszín. A nyomvonal abszolút nem kedvezett nekem. Sebaj, itt az 5. hely is csak 1 pontot ad, tartalékoltam inkább az S1-esre, ahol bizony sok pontot lehetett összegyűjteni. Másnap egy egyéni időfutam volt, ahol egy hegyi szakaszt kellett abszolválni. Mivel szerdán egész nap eset az eső ott is, így még volt némi sár a pályán. Bár mivel csak felfelé mentünk, akkora gondot nem okozott. Itt sikerült a szerb válogatott 2-es számú lányát elverni (vele szoktam általában meccselni).

A második állomás egy maraton jellegű pálya volt, ami 15 km-es és 560 m szintet tartalmazott. Lényegében itt is úgy éreztem, mintha csak felfelé mennénk.  Itt is sikerült a szerb lány előtt beérnem, így már közel 2 perces időelőnnyel vártam a záró versenyt. Ennyi pont elég volt, hogy biztosítsam az összetett 7. helyemet, ugyanis az utolsó nap ismét az első napi C3-as pályán volt (amit mi egyébként gettó race-nek neveztünk el).

Bár ebben a futamban volt, hogy sikerült a szerb “ketteske” elé kerülnöm elég sokat utazott rajtam és mikor megelőzött nem hagyta, hogy ugyanezt tegyem én is és szépen húzott előttem egy féket, amitől én kizökkentem és végleg leakadtam róla és 9 másodperccel előttem ért be. De hát ilyen ez a popszakma, és én is tanulok még azért.   Az összetett 7. hely így is meglett, ami 60 pontot ért.

Vasárnap késő este értünk haza Budapestre, majd folytatódott a feszített tempó és lényegében két napom volt dolgozni, a párommal lenni és persze bőröndből kipakolni, kimosni majd visszapakolni. Bár ez a pakolás immár egészen rutinosan megy. Szerdán újból fel is kerekedtünk és irány Szerbia. Ugyanabban a szállodában voltunk, ahol előzőleg, sőt az eredeti tervekkel ellentétben ugyanazon a pályán zajlott mind a 4 verseny, mint előző héten. Nem tudom miért gondolták meg magukat a szerbek, de én azért nem bántam. Így nem kellett külön pályajárásra sok energiát fordítani és majdnem olyan esélyekkel indultam, mint a helyi lányok.  Ezen a héten már nem volt sár és jelentősen melegebb is volt. Meg is látszott a teljesítményemen, mert minden nap megdöntöttem az előző heti időmet. A maratoni pályán pl 3 perccel mentem jobbat.

A második szerbiai héten tehát sikerült a C3-as versenyen bejönnöm pontszerző 5. helyre, ami 1 pont. És az S2-esen mind3 napon 5 helyen végeztem, így az összetett versenyt is az 5. helyen zártam, ami 50 pont. Most végre jöhet egy kis pihi, ami az utazásokat illeti, mert a következő verseny már itthon lesz.

Egyébként ez a sok utazás abszolút megérte. Bár leamortizált minden téren rengeteg élmény ért és versenyzés szempontjából rengeteget tanultam. Kitapasztaltam a legjobb verseny előtti reggelit magam számára, hogyan tudok napról napra gyorsabban regenerálódni és ami a legjobb, hogy a rajtolás már sokkal kevésbé stresszel, mint eddig valaha. Már ezért megérte február óta 13szor rajthoz állni.

Várom a szezon további részét, ahol immár az új, csapattól kapott Dema, fully montimmal fogok versenyezni. De addig is jöhet egy kis pihenés…

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.