Május 10, péntek.

Nagy nehezen ráveszem magam a #PeakShopChallenge második körére: lesétálom, megkönnyebbülök, igen, haladok előre! Haza érek, ledobom a cipőm, letekerem a sálam, leülök a gép elé, és ahogy kattintgatok az egérrel, érzem az újabb feszültség kezdetét.

Pár napja megint csak hajnali 3-4 körül tudok elaludni, holnap viszont a reggeli fél 9-es buszt el kell érnem, különben késve esek be a Tai Chi workshopra. Tök gáz lenne… Ha nem sikerül korán lefeküdnöm, vajon fel tudok majd ébredni időben?

De mi van, ha megint csak hajnalban alszom el? Kialvatlanul végig tolni az egész napot úgy, hogy abszolút el vagyok szokva a mozgástól? Tuti le kell majd ülnöm a gyakorlat közben… mit fognak gondolni rólam a többiek?

Már megint idegenek közé kell mennem. Nem mintha ne lennének ismerősök a Peak csapatban, de akkor is… Hú de jó, holnap nővérkémmel igazán jó kis tesós programunk lesz! Alig várom, végre újra tai chizhatok egyet! Hmm… de fel kell kelni időre… mi lenne, ha beteg lennék?

Neem… nővérem is és a Peak-esek is várnak… amúgy is szeretnék részt venni az eseményen. De mi lenne, ha valahogy mégis ki tudnám húzni magam a dolog alól?

Szól a telefon, nővérem keres. Mikor, hol találkozzunk? Lefixáljuk a helyet és az időt, majd letesszük. Oké, most már tényleg nincs mese. Mennem kell…

Május 11, szombat. 

3 órányi alvás után szól az ébresztő. Nem akarok felkelni. Küszködve kinyitom a szemem, nyöszörögve kikászálódok az ágyból, mielőtt véletlenül visszaaludnék. Következzék a kávé és laptop, a szokásos ébredős rutin.

Miután sikerül magamhoz térnem egy kicsit, meghökkenve veszem tudomásul, hogy eltűnt a belső ellenállás, nem érzem a tegnapi feszültséget. Több mint egy éve nem tapasztaltam már ilyet! Mosoly az arcon.

Úgy látszik, tényleg segít, ha számítanak az ember lányára, de csak annyira, hogy megjelenjen. Nulla aktív produkció, nulla elvárás, nulla felelősség: könnyű léptekkel célzom meg a buszmegállót.

Megérkezek a találkozóhelyre, messziről észreveszem nővérkémet, ahogy engem keres a tömegben. Amint meglát, elmosolyodik. Felugrunk a metróra, végül negyedórával később sikeresen átlépjük a négycsillagos hotel küszöbét.

Testvérem sóhajtva közli, hogy igencsak ráférne egy kis szállodai kényeztető hétvége. Nevetve válaszolok: „De hát szállodában vagyunk, és testi-szellemi tisztító kúrán fogunk részt venni!”.

Végig sétálunk a folyósón, felliftezünk a nyolcadik emeletre, és amint kiszállunk a fülkéből, egyből segítőkész Peakes lányok vesznek körbe minket. Kezdődik a workshop.

A terembe lépve észreveszem a körbe rakott székeket, és a székek közt egy mosolygó, kedves kisugárzású személyt, Évát, akit a facebook-os videóból már ismerhetünk. Amint elfoglaljuk a helyünket, belekezd az órába.

Lágy, barátságos hangja lassan kimossa az Üllői út forgatagának zaját a tudatomból. A tao-ról mesél, a minket körül vevő energiáról és a légzés fontosságáról. Hogy nem csak a megfelelő mennyiségű oxigént és a csí-t tudjuk a helyes légzéssel testünkbe juttatni, hanem rekeszizmunk segítségével szervi masszást is végezhetünk.

Ahogy fel-le mozog az izom, ahogy tágul a tüdő, majd összemegy, kihat a többi szervre: lüktetése átmozgatja őket. Így egy egyszerű légzéstechnikával a pangó rendszerünket könnyedén aktivizálhatjuk. Elég csak az emésztőrendszert például venni, ahogy az ülő életmód, a mozgás hiánya tunyává teszi a vékony- és vastagbeleket, szorulást és méreganyag felhalmozódást okozva.

Dolgozzon helyetted a Zsírégetőd! A Munka Ünnepére: 33% OFF a Peak Zsírégetőidre!

De amint beáramlik a levegő az orron át a tüdőbe, ahogy először a hasfal kidomborodik, majd széthúzódnak a bordák, végül megemelkedik a kulcscsont, ahogy kilégzés közben a hasfal, a hasfalat követve a bordák visszahúzódnak, majd a kulcscsont is leereszkedik, úgy követik ezt a mozgást a belsőszervek is.

A belsőszervek hullámzó, gyűrűs mozgása, mely segít továbbítani a táplálékot emésztőrendszerünkben, újra felerősödnek, és kitolják testünkből a felgyülemlett salakanyagokat.

Ülünk, hallgatjuk Éva kellemes hangját, lélegzünk. Végül megkér minket, hogy álljunk fel, itt az ideje Tai Chizni.

Kukkants be mi volt a Tai Chi Alapozó – Testi és szellemi rendrakáson!

A formagyakorlatok végzése közben képeket társít egy-egy mozdulathoz, segítve ezzel, hogy ne észből próbáljuk meg végrehajtani a feladatot, hanem érzésből. Hogy amikor kitárjuk a kezeinket, s közben jó mélyen beszívjuk a levegőt, a világ felé nyitunk, befogadjuk azt.

Nem arra koncentrálunk, hogy szabályos körben lendüljenek karjaink, hanem engedjük, hogy az érzéseink után menjenek végtagjaink. Sokkal gördülékenyebbek, sokkal folytonosabbak lesznek mozdulataink. Nincs bennük szöglet, nincs megszakadás.

Nem a technikai kivitelezésre koncentrálunk, mint első Tai Chi oktatómnál, és nem is a harcművészetekkel kapcsolatos képeket társítunk a folyamathoz. Nem a „régen ezzel a mozdulattal taszították el az ellenfelet” gondolattal mozgunk, hanem a befogadással és elengedéssel.

És lényegében erről szól a nap. Befogadjuk, amit kell, és elengedjük. Nem raktározzuk, nem rágódunk, nem görcsölődünk, hanem befogadjuk, elfogadjuk, majd elengedjük. Az áramlás részévé válunk. Nem akadunk fenn. Nincs szöglet.

Lassan leállunk, nyújtózkodunk egyet, eljött az ebédidő ideje. De mielőtt szétszéledhetnénk, Éva egy kéréssel fordul felénk. Kér, hogy maradjunk ebben a lelkiállapotban, ne essünk vissza a zajos életbe amíg eszünk, és ha a csapatból valaki nem szeretne beszélgetni, hanem csendben töltené a szünetet, ne sértődjünk meg, hagyjuk a gondolatai közt merengeni.

Háh! Ilyen tréningen se voltam még! Nem, hogy nem kell felszólalni és párbeszédet kezdeményezni, még meg is kérnek, hogy mellőzzük azt! És mégis együtt vagyunk, szociális tevékenységet végzünk szociális interakció nélkül. Lelkiállapotomnak egyszerűen tökéletes!

Érzem, megint legördül egy kis súly a vállamról. Fellélegzem. 

Az ebédszünet gyorsan elhussan, a délelőtti testi rendrakást a szellemi követi. Teli hassal ülünk a kemény székeken, Éva lágy hangja elringat, érzem, jól esne egy kis ebéd utáni szundi. El-elkalandozó figyelemmel próbálom követni oktatónk gondolatait.

Épp az egóról mesél, hogy a sugárzó lényünk milyen védőfalat épít maga köré, mikor a szeretet hiányától sérül. Hogy milyennek akarja látni magát, és hogy hogyan próbál másnak mutatkozni a többiek előtt, hogy elfogadják, és ne sérüljön többé. Hogy az elvárások, a saját hiedelmei, a védőrendszerként működő ego, és az egy igaznak vélt ítéletei hogyan hozzák létre saját poklunkat…

Saját pokol. Mikor meghallom ezt a két szót, elmerengek. Elmúlt idők ítéletei magamról: erős vagyok, mindent megoldok EGYEDÜL, mérnökök mérnöke vagyok, VALAKI VAGYOK! Ennek kell lennem, ha erőből is, de megcsinálom!

Csing: rossz a kedvem. Csing: szakmai önbizalmam megrendül. Csing: elhagynak. Csing: testem lebetegszik. Csing: csomagoló munkás leszek. Csing: lesérülök. Csing: műtét. Csing, csing, csing: DEPRESSZIÓ…

És mint ahogy a telefonon az ébresztő szundi gombját, úgy nyomkodtam el én is a figyelmeztető jeleket, és folytattam az önhitegetést, és ahogy egyre jobban belemerültem a magamnak való hazudgálásokba, úgy mondtam egyre több féligazságot környezetemnek.

Még a saját poklomba se vagyok úr! De talán lassan sikerül kikecmeregnem ebből az önégetésből: ahogy egyre több családtagom előtt vetkőztetem le a lelkemet, és szabadulok meg a féligazságokból épített védőfaltól, mely börtönöm lett, úgy kerülök végre egyre közelebb a nullához, a kiindulóponthoz is. Ahogy ledobok magamról mindent, úgy csökken a veszíteni való is.

Mindenki tiszta a helyzetemmel (nem mintha eddig nem lettek volna tudatában, egyedül én nem akartam meglátni a dolgokat), és az önbizalomhiánynak köszönhetően kisebb az egóm is: többé nem akarok valaki lenni, csak egyszerűen magam akarok lenni, és nem túlgondolni a dolgokat!

Ahogy ezek a gondolatok járnak a fejemben, Éva lassan a mondandója végére ér. Eljött az idő, hogy egy hosszabb meditációval a testünk után végre a szellemünket is kitisztítsuk. Kényelmesen elhelyezkedünk, de még mielőtt neki dőlhetnék a széktámlának, nyilallást érzek a derekamban. Ajjaj, ez így nem lesz jó. Mindegy… Szem becsuk, kezdődik a belső utazás!

A lábfejekkel kezdjük: hófehér homokkal töltjük fel, engedjük, hogy átjárja, felszívja a számunkra szükségtelen dolgokat, majd a súlyossá vált homokszemeket szép lassan kipergetjük testünkből.

Eh, még csak a lábnál tartunk… fáj a derekam…
Lassan haladunk felfelé a lábon.
Te jó ég, a lapockám is neki kezdett! Mióta csináljuk a lábat?! Térjünk már át a törzsre!

Agykontroll tanfolyamot végző személyként pontosan tudom, milyen egy meditáció menete, így erősen koncentrálok a gondolatra, hogy haladjunk, HALADJUNK! Hátha agyhullámaim elérik az oktatót. De nem! Egyre hosszabbnak érzem a testrészek között tartott szüneteket…

Úristen lassan mindenem fáj! Meg kell mozdulnom, különben megőrülök a fájdalomtól! De az milyen ciki lenne! Áh, de az agykontrollon mondták, hogy ha viszket valamink a meditáció közben, inkább vakarjuk meg, minthogy a viszketésre figyeljünk egész végig. De nem viszketek, hanem fájok… mindegy, vakarózzunk, azzal legalább egy kicsit mozgunk… áu, nem jó…
Eh, végre a törzsek! Áááá! Előre akarok dőlni, muszáj megnyújtóztatnom a derekam!

Végre a vállak következnek… én tényleg mindjárt felállok! De nem… kibírjuk, kibírjuk! Te jó ég, épp azt kéri, hogy lazítsuk el az arcizmainkat! Hát én belülről vicsorgok! Istenem, de kényelmetlen ez a szék! Ez alatt az egy év alatt 10 kg-nyi izmot emésztettem fel, semmi izom vagy háj, ami az ízületeimet és csontjaimat védené… Megöl ez a szék!

Lassan csak jön már a mozgassuk meg a kezünket és nyissuk ki a szemünk mondatrész, de nem! Épp a mi lenne, ha… mi lenne, ha… szövegekre kell képzelegnünk… Mi lenne, ha mi lenne, ha végre vége lenne?! Oké számoljunk 100-ig, ha addig nincs vége a mi lenne háknak, tényleg felállok. Vagy ordítok, de valami lesz az biztos!

Telik az idő, 100-nál is túl vagyok, már csak szitkozódom és makacsul kitartok. Végül sikerül egy tökéletes hardcore meditációt véghezvinnem… Végre kinyithatjuk a szemünket, és 10 perc szünetet kapunk. Nővérkémmel kimegyünk az erkélyre, nyújtózkodunk, majd röhögve tartunk egy rövidke beszámolót a meditációs élményeinkről: az a fránya szék! 😀

Folytatódik a szellemi szekció kis mesével, majd egy záró rövid meditációval, ami a befogadásra, elengedésre épül: ha meditáció közben egy nem kért gondolat jön, ne anyázzunk, hisz már itt van. Inkább fogadjuk el, hogy megtörtént, majd engedjük el.

Nincs olyan, hogy tökéletes meditáció, vagy tökéletes tai chi. Csak rendíthetetlen gyakorlás van!

Végre jól esik a meditálás. Mondjuk nem csak azért, mert Éva megerősít bennünket, hogy tökéletesek vagyunk, ha tökéletlenek vagyunk, hanem azért is, mert végre rászánom magam a szék elhagyására: lekászálódok a földre, és kiterülök.

Szóval csukott szemmel, ellazult izmokkal hallgatom azt a kedves hangot, ami az egész napi belső utazáson társunkká szegődött. Jól érzem magam, sőt már ott tartok, hogy azt se bánnám, ha csak órák múlva kellene kinyitnom a szemem.

Néha értem is mit mond Éva, de inkább csak hangjának dallamát követem. Végül észreveszem, hogy mozgolódnak körülöttem, kinyitom a szemem, körbenézek. Vége az utolsó résznek. Visszaülök a székre.

Jönnek a zárógondolatok. Felfigyelek egyre: „Először a testet kell rendbe rakni, utána következhet a lélek.”

És ez mennyire igaz! Tökéletes példa erre az iménti hardcore meditálásom! Jobban elfáradtam a lazulásban, és jobban fájtak a testrészeim, mint amikor mozogtunk! Egyáltalán nem tudtam együtt lenni a csapattal!

Nővérem ugyanerre a megállapításra jutott, mikor kérdeztem, hogy milyen volt a napja. Szerencsére tetszett neki a tesós program, és azt a konklúziót vonta le, hogyha nem is hallott sok új információt, de amikor a saját gondolatait kapta vissza az oktatótól, végre érezhette, hogy nincs egyedül, nem Ő a fura.

Nővérkém pozitív megerősítésének, Éva sugárzó személyének, és a workshop gördülékeny levezénylésének köszönhetően egy remek napot tudhatok magam mögött! Köszönöm mindenkinek, aki ott volt Velem!

Próbáld ki Te is a Tai chit és a meditációt, kerülj összhangba és áramlásba az életeddel! Szeretettel várunk a következő Tai chi rendezvényünkön Andrási Évával!

Jönnél legközelebb? Iratkozz fel Móni hírleveleire a Peakshop.hu oldal alján.

depresszió ellen

depresszió elleni meditáció

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!

Referenciák:

Andrási Éva - Tai Chi alapozó tréning, 2019.05.11., Budapest