-+=
Olvasási idő: 3 perc

A jóga testre és lélekre gyakorolt áldásos hatását számos kutatás bizonyította, ezúttal a Boston University legújabb elemzése a jóga és a depresszió kapcsolatát vizsgálta. Az eredmény nem meglepő: heti két jóga segíti a depresszió leküzdését, köszönhetően a helyes, mély légzésnek.

A kutatásban harminc 18 és 64 év közötti orvosilag diagnosztizált depresszióval küzdő vett részt, egy részük nem használt semmilyen antidepresszánst, míg a csoport másik fele igen. A résztvevők fele heti három Iyengar jóga mellett heti négyszer 30 perces gyakorlást vállalt otthon, míg a másik csoport, heti két csoportos óra mellett otthon háromszor gyakorolt. Az órákon megtanulták a mély, legalább 5 számolásig tartóorron át vett ki- és belégzést és jónéhány jógapózt, azaz asanat, amit otthon is gyakoroltak. A három hónapig tartó kísérlet végén a csoport részt vett egy pszichológiai teszten ahol jelentős, legalább 50%-os javulást dokumentáltak a szakemberek. A kutatás eredménye szerint a többet jógázók eredményei jobbak lettek, mégis többen úgy vélték a kevesebb gyakorlás sokkal könnyebben épül be a mindennapokba, így hosszútávon kifizetődőbb.

Dr. Chris Streeter, a Boston University School of Medicine neurológiai és pszichiátriai tanszék munkatársa elmondta, hogy a jógát gyakorlóknál jóval kevesebb szélsőséges hangulatváltozást tapasztaltak, mint a hangulatjavító szerek használóinál. Azok, akik nem reagáltak a hagyományos antidepresszánsokra, jógával kiváló eredményeket értek el, mivel a légzés a vegetatív idegrendszerre hat. Ha a vegetatív idegrendszer rendben van, az agy is tud pihenni – mondta Streeter. Az antidepresszánsokon élőknek a professzor kiegészítő kezelésnek a jógát ajánlja szemben további gyógyszerek szedésével.

A kutatásban alkalmazott Iyengar jógàt fizikai állapottól, kortól függetlenül el lehet kezdeni, a testre és lélekre gyógyító hatású módszer számtalan esetben bizonyított. Az Iyengar jóga segédeszközökkel, többek között téglával, hevederekkel segít a tökéletes asana elsajátítását, és enged időt annak elmélyülésére. A pózban használt úgynevezett jógalégzés segíti a meditatív állapot elérését.

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Milyen hatással van a meditáció az agyműködésre?

A meditáció és az agy kapcsolatát korábban a Harvard University tanulmányozta. A kutatás szerint a meditáció képes az agy szürkeállományát újraépíteni, ezáltal növelni a szervezet stressztűrő képességét. A 8 hétig tartó kutatásban a mindennapos meditációt gyakorlókon végzett MRI vizsgálat a szürkeállomány sűrűsödését, újraépülését mutatta, szemben a kontroll csoporttal, akiknél semmiféle változás nem volt megfigyelhető. A jóga a meditáció egy formája, amely most már hivatalosan is segít a depresszió leküzdésében.

Ha úgy érzed számodra nehéz a hagyományos, csöndben, ülésben végzett meditáció próbáld ki a jógát. A testgyakorlás segít befelé figyelni, eleinte a tested rezdülését segíti felismerni, majd a kontrollált légzésnek köszönhetően képes leszel nem gondolkodni. A jóga számos fajtájával találkozhatsz, az egészen lassú, lazulóstól, egészen a kihívásokkal, erőgyakorlatokkal teli óráig. Mindegyiknek ugyanaz a célja, a magadra figyelés és a meditáció. Néhány perc meditációval az agy képes annyit pihenni, mely nagyban elősegíti tested, lelked regenerálódását, hatását azonnal érezheted. Matracra fel!


jóga

jóga depresszió gyógyítása

Forrás:

Bradshaw DH, et al. “Psychophysiological and fMRI Indicators of Stress Response in Fibromyalgia Patients, Yoga Practitioners, and Healthy Volunteers,” poster presentation, International Association of Yoga Therapists Symposium on Yoga Therapy and Research, Los Angeles, March 2008.

Brown RP, et al. “Sudarshan Kriya Yogic Breathing in the Treatment of Stress, Anxiety, and Depression: Part I—Neurophysiologic Model,” Journal of Alternative and Complementary Medicine (Feb. 2005): Vol. 11, No. 1, pp. 189–201.

Brown RP, et al. “Sudarshan Kriya Yogic Breathing in the Treatment of Stress, Anxiety, and Depression. Part II—Clinical Applications and Guidelines,” Journal of Alternative and Complementary Medicine (Aug. 2005): Vol. 11, No. 4, pp. 711–17.

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!