-+=
Olvasási idő: 4 perc

Biztos sokan vagyunk úgy, hogy végre 2 év után el tudtunk menni egy kicsit kikapcsolódni több hétre. Ez lehet belföld és külföld egyaránt. Nagyon jól esett, végre pihenni, aludni, nem rohanni, nem gondolkozni és stresszelni a mindennapokon.

Olyan sok nehézség után vagyunk, itt volt és van a vírushelyzet és a vele járó munka nehézségek. Igenis megérdemeljük a kikapcsolást, a testi és lelki felfrissülést, pihenést. Nem kell mondanom, de életem egyik legmeghatározóbb 3 hete volt a szabadság. Híztam 2 kg-ot, de egyáltalán nem bántam meg. Ezt tudjuk ilyen és ezzel számoltam is. Javarészt fel vagyok puffadva, sok vizet megkötött a szervezetem és persze a sok salakanyag. Ebből a 2 kg-ból legalább a felét ez teszi ki.

Nah de mi lesz ezután? Hogyan állok vissza régi kerékvágásba?

Most még élvezem a nyár utolsó napjait, sőt még az ingereket dolgozom fel, de már kezdem magam agyban rávenni, átgondolni, hogyan s miként térek vissza a szürke hétköznapokba és az eddigi életmódomra.

Étkezés: A nyaralás alatt teljesen felborult az étkezésem. Előtte a diéta alatt napi 5x ettem picit és az esti vacsim egy jó adag kazein puding vagy ital volt. A szabadság alatt kb csak reggeliztünk és vacsoráztunk, de rengeteget, ráadásul össze vissza, mindig más időpontokban. Reggeli mindig bőséggel, tojás, virsli, bacon, pékárú, zöldség, vacsora pedig étteremben meleg étel. Néha, még délután is becsúszott pár falat egy-egy tapas bárban.

Ital: Mivel a nyári szabadság, elég sok alkoholt is ittunk. Hol vacsi mellé, hol este a tengerparton.

Alvás: A nagyon melegre való tekintettel az alvásunk nem volt mély és sok sem. Inkább a tengerparton feküdtünk, de aludni, nagyon keveset tudtunk a szálláson. Ráadásul a jól bevált és megszokott lefekvési idő és alvási idő le is csökkent és el is csúszott. Hajnalban feküdtünk és volt, hogy reggel 10 kor keltünk. így ezzel már kb a reggeli időt át is ugorva, így az is csúszott 11-12 órára.

Következmények

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Sajnos ezeknek így összevetve a következménye a hasfájás, puffadás, szorulás és fáradtság is. Jelenleg ezzel a plusz 2 kg-al és kitágult gyomorral megyek neki az évnek és elkezdek ezen dolgozni, hogyan s miként térhetek vissza a nyaralás előtti életformámhoz.

Pár tipp tőlem:
1 – Első körben is ne kapj szívrohamot mikor rá állsz a mérlegre nyaralás után. 😀 Ezzel számolni kell.
2 – Szépen kezdd el tudatosítani magadba a dolgokat. pl: vásárolj sok zöldséget, egészséges alapanyagokat, fehérjéket
3 – Első főzések itthon. Sok fehérjével, zöldséggel teli legyen, minimális szénhidráttal
4 – Pihenj sokat és időben feküdj le aludni! Nagyon nehéz lesz egy teljesen felborult életvitel után, de muszáj ezt megtenned. Inkább kelj fel korábban ébresztővel.
5 – Ha szeretnéd újra elkezdeni az edzést, mindenképpen nagyon lassan, fokozatosan vezesd vissza az életedbe! Én elmentem futni nyaralás után, de csak 3 km-t tettem meg. Aztán majd apránként jön vissza a saját testsúlyos edzés is.
6 – Igyál nagyon sok vizet! Reggelt kezd meleg citromos vízzel – vagy ha nem szereted a víz ízét, nyugodtan használj BCAA italporokat! 

Peak tippek tőlem:

– Jelenleg a gyomrom kímélése céljából vacsorára fehérjét iszom. Erre alkalmasak a Peak Kazein fehérje porok, hiszen nagyon jól eltelít, rostokkal teli , szinte szénhidrátmentes és zsírszegény, nagyon lassan felszívódó, valamint segít a pihentető alvásban is. Vacsizd esténként EZT velünk!

 

– Ha már benne vagy és kezdesz vissza állni, ne feledd, hogy kitágult a gyomrod, így folyamatosan éhes leszel. Az eddig megszokott étel adagok is kevesek lesznek. Erre a jól bevált segítségem 2 étkezés között inni egy isteni finom aminosav koktél, ami tartalmaz BCAA-t, Glutamint és Kollagént. Nagyon jó éhségcsillapító és ráadásul az aminosavak kellenek is egy ilyen nagyobb kilengés után a szervezetnek.

– Reggelente éhgyomorra vegyél be 2 db pyruvat kapszulát a meleg citromos vízzel. Picit beindítja az anyagcserédet. Ha sok kiló szaladt fel rád, és szeretnéd gyorsan eltüntetni a nyaralás nyomait, akkor inkább a Pyruvate Drinket használd – ebben MINDEN hatóanyag erősen, koncentráltan benne van, amivel villámléptekkel fogyhatsz..

– Délután már nagyon figyelj a szénhidrátokra és a cukrokra! Ha rád törne az édesség utáni vágy, inkább egyél egy kanállal valamelyik Peak krémből. Hidd el, azonnal ki is elégíti az édesség utáni vágyadat! A Peak Gourmet 56%-os palacsintát töltsd meg Wheydream krémmel!

– Mivel a gyomrom teljesen ki van, fontosnak tartom a probiotikumot most. Így én napi 1x szedem most a Peak Bacillus Subtilis kapszulát.

Edzések előtt és közben itt fogyaszthatunk edzés előtti aminosav formulákat, de edzés után kifejezetten ajánlott a BCAA + l-glutamin aminosavak alkalmazása és éppen ezért szuper hogy a Peak előállt egy újdonsággal, a Yummy EAA-aminosavval, ami a BCAA aminosav összes elemét tartalmazza és ezenfelül még 6 féle aminosavat is. Minél több fajta fehérje láncot viszünk be edzések után, annál könnyebben regenerálódik az izom.

A videóban elmondjuk, miért használjuk ezt a kombót, és melyik íz a kedvenc 🙂

 

Nem lesz egyszerű menet, újra visszarázódni a hétköznapokba, de biztos, ha nagyon akarod és rajta leszel, menni fog. Így majd megalapozva a még jobb és feszesebb „beach body”-t jövő nyárra! Visszatérés indul! 3..2…1

Nagy Berta teljes sikersztorija ITT!

nyaralás után

nyaralás utáni diéta

 

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!