Biztosan te is fel tudnál sorolni, legalább háromféle embertípust, aki jellemző tulajdonságaival határozott képet alkot magáról. Én most elhoztam az egyéni top 4-es listámat.
Konditerem
1. Gyurma György
Gyurik sajnos viszonylag sokan vannak a termekben, s jelenlétük cseppet sem hagyható figyelmen kívül. Ha akarod, ha nem. Márpedig többnyire az utóbbi felé hajlanál, de György jön, lát, betoppan, és oszt. Vagy észt vagy súlyokat, illetve bölcsességeket. Mindegy, valami okosság mindenképpen van a tarsolyában. Az biztos, hogy egy gyakorlatodat sem fogja szó nélkül hagyni, mert ő jobban tudja a mikéntjét. Nem baj, hogy már tíz éve ezt csinálod, és nincs nálad profibb a környéken, ő akkor is elmondja a vélekedését… György másik kategóriája a messziről stírölős, lenézően mosolygós fajta. Az, aki csupán a kisugárzásával jelzi feléd, hogy csíra vagy – szerinte.
2. A hangoskodó
Itt most elsősorban nem azokra az emberekre gondolok, akik teadélutánozni járnak az edzőterembe, bár ők is megérdemelnének egy külön kategóriát. A hangoskodó az a fajta edzőtárs, aki mellé minimum füldugó szükségeltetik. Szenvedéseinek erős, határozott mértékben ad, megfelelő decibellel hangot. Olykor sikkant, néha üvölt, vagy kiállt. Változó. A lényeg, hogy edzésének minden izzasztó pillanatát át tudja érezni a három fallal odébb dolgozó csapat is. Persze azzal nincs gond, hogyha az ember erőt fejt ki, akkor sóhajt, nyög stb. Ez velünk jár, s valóban van az az elmeállapot, amikor a fizikai, mentális teljesítőképesség határán vagyunk – ott néha még kontrollt is veszíthet az ember. De a látványos, és ami még rosszabb: jól hallható ordítások szerintem nem vele járói egy kiadós erősítésnek.
Konditermi sztereotípiák
3. A fehérje király
A fehérjeturmix nagyon hasznos edzés után, hiszen gyorsan felszívódó tápanyagokkal látja el a szervezetünket, amely ezek után képes tovább építeni izomzatunkat. A létjogosultsága egy kemény edzés után tehát megkérdőjelezhetetlen. A fehérje király, azonban fittyet hány az ilyen apróságokra, mint hogy mozogni se árt turmix előtt. Leül, maga elé veszi a fél literes korsót, amiben még habzik a csokis shake, és beszélget. Kommunikál. Cseveg. Ízlelgeti a nedűt, akár egy kávét a kávézóban, s közben épít. Na nem izmot, hanem társasági életet. Lehet, hogy még nem szólt neki senki, hogy ehhez egy pohár víz is elegendő lenne, pláne, hogy a shake elfogyasztása után, mint aki jól végezte dolgát távozik. Ja, és nem a gépek, termek irányába!
4. Extra kommunikátor
A mobilok most már a hétköznapjaink részévé váltak, ha tetszik, ha nem. Szerencsére az írott, íratlan szabályokat még sokan ismerik, így bizonyos helyzetekben lenémítják telefonjukat, hogy adott esetben ne zavarják a többieket. Az extra kommunikátor képtelen a telója nélkül élni, s nem elégszik meg a nyomkodásával. Kettő has prés között csacsog, cseveg, csinál néhány combhajlító gyakorlatot, rádolgozik kicsit a popsira, s közben a szája folyamatosan jár. Nem elég, hogy így koncentráció hiányában valószínűleg a gyakorlatai nem sokat érnek, még a környezetét is frusztrálja a folyamatos, értelmetlen zajongással.
Neked melyik a „kedvenc” típusod?