Gyakran a nehézség az álruhába bújtatott lehetőséged! Vedd észre Te is!

Gordos Annamária gyönyörű, 3 gyermekes édesanya, aki most már nagyon odafigyel az egészséges életmódra. Ezt a szemléletet adja tovább gyermekeinek is. Családja életében nagy fordulópont volt kisfia, Lázár születése, ugyanis ő veleszületett szívfejlődési rendellenességgel jött a világra, így ez a körülmény nagyban befolyásolta őket, hogy az egészségtudatosabb élet felé forduljanak. Nagy nehézség volt ez a család számára, azonban egy lehetőség is, hogy előtérbe kerüljön az egészséges életmód, mely meghatározza a szülők és a gyermekek életét is.

„Kisfiam 6 műtéten van túl, nagyon nehéz volt, mindent meg akartam neki adni, amit addig nem. Bár addig sem voltak nagy félresiklások, mert egészségesen táplálkoztunk, de nem vittünk be plusz vitaminokat, holott a mai élelmiszeripar nem tudja kiszolgálni az emberi szervezet szükségleteit. Ezért lekezdtem keresni vitaminokat, táplálékkiegészítőket. Végül megtaláltam, amire szükségünk volt, így az adott problémáink megoldódtak tőlük. Nyilván nem a gyermekem veleszületett betegsége, de az egészségi állapotunk, a vitalitásunk, a cukorbetegségem részjelenségei, a férjem ízületi problémái és kislányom vashiánya igen).

Táplálkozásodban a rendszerességnek kulcsszerepe van!

„Nos, én azt tartom, ha valaki egészséget hirdet, akkor rajta is látszódjék, hogy egészséges. Így belevetetettem magam mindenbe, még jobban átreformáltam a konyhát. Nagyon kis mennyiségben fogyasztunk glutént (én amúgy is coeliakias, azaz lisztérzékeny is vagyok), rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszünk, sok húst és kókuszzsírral, valamint olíva olajjal főzök. Szóval nagyon odafigyelünk a táplálkozásra és annak rendszerességére.”

nehezseg-annamari-fogyas

Táplálkozás mellett az edzés is nagyon fontos!

„Emellett elkezdtem edzeni. Tudod, hogy van ez…Látod, hogy jobban nézel ki, érzed, hogy jobban is vagy, és ráteszel még néhány lapáttal. A férjem 5 hónapig tűzoltói kiképzésen volt, ott Tabata módszerrel edzettek. Hazahozta, én is hozzáfogtam. Nincs rá sok idő, de az a heti 4, van, hogy 5, de olyan is, hogy csak 3 alkalom, még nekem is belefér 20 perc. Ha úgy adódik, hogy a gyerekeknek is van kedvük, akkor együtt edzünk, de van, hogy csak egyedül vagy a férjemmel nyomom.”

„Édesanyaként is törekedhetsz arra, hogy a fénykorodat éld!”

„Egyfajta “csak azért is megmutatom a világnak, hogy anyukaként is lehetek vonzó, csinos, fitt”mozgalom ez. 🙂 Amikor szinte már kihívod magad ellen a világot, hogy helló, nem haltam meg csak azért, mert gyermekeim születtek. Igenis, hogy egy nőnek sokat kell magára vállalnia, hiszen anya, feleség, bejárónő, chef, szexbomba, mellette persze gyermek, unoka, dolgozó nő, és a jó ég tudja, mi még, de a legfontosabb, hogy NŐ, és erre magának kell, hogy igénye legyen. Igenis el kell menni edzeni, a fodrászhoz, a körmöshöz, a kozmetikushoz, venni kell a fáradtságot felöltözni otthonra is (nem a szakadt susogós melegítőt kell nyúzni), hogy NŐ legyen. Minden mozzanatában, minden mondatában, és minden cselekedetében. Mert a nőiessége miatt tudsz az összes, előbb felsorolt egyén lenni egyszerre.”

Édesanyaként még fontosabb, hogy megéld a nőiességedet!

„Nekem ez fontos most. Fontos megélni. És úgy érzem, azért tudom megélni, mert igényem van rá és mert teszek érte. Nem tespedek itthon és azon sápítozom, hogy de jó volna, meg mennyivel könnyebb ennek meg annak, hanem nekidurálom magam, s csinálom. Még akkor is, amikor nincs nagy kedvem hozzá.”

Sokszor, amikor nincs kedved elmenni edzeni, mozogni egy kicsit, próbáld magad „átállítani”, hidd el, csak az eleje nehezebb, miután veszed a „fáradtságot” és elmész, belekezdesz az edzésbe, máris jobban érzed magad, energiával telítődve fejezed be az edzést.

Az életben pedig valóban, sokszor kapunk nehézségeket, azonban próbáld meg ezekben a helyzetekben a rejtett tanítást-előremutatást meglátni, amely a Te és családod életét jobbá teheti.

nehezsegekkel-fogyni

Nehézségek fogyásban

Nehézségek leküzdése fogyásban

Zsoldos-Szabó Timi

Zsoldos-Szabó Timi

Zsoldos-Szabó Timinek hívnak, 31 éves vagyok, egy másfél éves Kisfiú büszke anyukája.:) A sport, egészséges életmód mindig is fontos szerepet játszott az életemben, amióta Anya lettem, még inkább, hiszen példát kell mutatnom Leventének, a Kisfiamnak is. Külkereskedelemben dolgozom, mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, érdekelt az egészség, ezért elvégeztem a természetgyógyász-reflexológus képzést, megtanultam a masszázsalapjait, jelenleg pedig a fitnesz világában mérettetem meg magam. Mottóm: „Add meg minden napnak az esélyt, hogy életed legszebb napja legyen!”
Zsoldos-Szabó Timi
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Gyakran a nehézség az álruhába bújtatott lehetőséged! Vedd észre Te is!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Gyakran a nehézség az álruhába bújtatott lehetőséged! Vedd észre Te is!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
1486
Blog, Fogyókúra