A Western State Colorado University professzora szerint az edzés egyáltalán nem minősül azonnali örömforrásnak, sőt a kezdetben egy kifejezetten nem kívánatos aktivitás, amit az agyunk is elutasít. Nem véletlen, hiszen a szabályozó rendszerünk felelős azért, hogy megóvja a sok kalória deficitet okozó tevékenységektől a testünket. Mindezek mellett agyunk úgy van programozva, hogy idő előtt megkondul benne a vészharang, hogy nehogy túlzásokba esve a szervezet energia raktárait is feléljük az edzések során. Az agyunk tehát ösztönösen meg akar menekíteni a túlzottnak érzékelt terheléstől, így először is mentálisan kell legyőznöd magad, ahhoz, hogy célba érj, hiszen a testednek megvan az ereje, ahhoz, hogy teljesítsen!

Ha eltereled a figyelmedet az agyad által keltett impulzusokról és azok helyett inkább a légzésedre vagy a lépéseidre figyelsz futás esetén, akkor eljön az áttörés! Vagyis a holtponton szó szerint át tudsz szökkenni és azt érzed majd, hogy szinte a világból is ki tudnál futni, annyira nem tartod már megerőltetőnek a futást. Ugyanilyen pozitív hatást érhetsz el, ha zenére edzel vagy futsz, hiszen az is a koncentrációdat elirányítja az agyad által keltett impulzusokról.

Jó megoldás lehet az is, ha visszaszámolsz. Ha futsz, akkor a maradék kilométert, ami még előtted áll, vagy edzésnél a maradék ismétlésszámot mormolod magadban. Ennek lélektanilag van egy átlendítő hatása, hogy már látod az alagút végén a fényt, vagyis hamarosan pihenhetsz. Ilyenkor valahonnan megérkezik az a tartalék erő, amin még Te is elcsodálkozhatsz, hogy mekkora plusz löketet képes adni, ha nem állsz meg egyből, amikor legszívesebben feladnád.

Amerikai ultrafutókat kérdeztek arról, hogy milyen technikával bírják olyan hosszú órákon át a monoton fizikai terhelést. Válaszaik között a legtöbben azt magyarázták, hogy amikor elindulnak egy 200 km-es versenyen, akkor soha nem az egész távra fókuszálnak, hanem csak rövid szakaszokra gondolnak. Először az első 20 kilométer lefutását tűzik ki célul, majd a következő frissítő állomást és így tovább, egyszer pedig eljön az utolsó 20 km-es szakasz is, amit már az a gondolat hajt előre, hogy a távolban ott a cél.

A mozgás mindig legyen egy örömforrás az életedben, ne egy kötelező nyűg az egészséged érdekében és ne félj a határodig elmenni. A túlzás semmiből nem tesz jót, de ha apránként készíted fel a szervezetedet és fokozatosan terheled a testedet, akkor a határ tényleg a csillagos ég! A fejlődés is csak így indul el, ha napról napra többet bírsz el.

Hidd el, érdemes próbára tenned magad!

---