-+=
Olvasási idő: 3 perc

Már biztosan hallottál arról, hogy a Peak gyerekeknek és tiniknek is fejleszt finomságokat.  Na de miért, és minek hozunk létre gyermek kiegészítőket?

Én is anyuka vagyok, a kislányom, Dudi 9 éves. Szeretem a gyerekeket! Az a helyzet, hogy a gyerekek akkor egészségesek, ha játszhatnak és mozoghatnak. Ha sportolhatnak és szabadon futkározhatnak, és eközben SZERETJÜK ŐKET.

Ehhez az intenzív mozgásigényhez, és a gyerekek és tinik gyors növekedéséhez szükséges extra energia, és tápanyag igényhez, nem passzol a nyalóka, a vattacukor, és a gyorsétterem! :))

A gyerekek és tinik igényeit gyakran nem vesszük figyelembe, mert majd MI a felnőtt okosok megmondjuk nekik, és rossz esetben eldöntjük helyettük, mit egyenek.

Nem! Tartsuk tiszteletben mi az, amit ŐK szeretnének beburkolni. Ilyenkor, és ebből következik az összeférhetetlenség – a szülő és a gyermek MÁST akar etetni, és enni. Ezért, a megoldás keresése a Peak fejlesztések során így zajlott: az a cél, hogy a gyerekek is IMÁDJÁK majd ezeket a nyalánkságokat.

A szülő és a gyerek egyetérthet tehát abban a jövőben, hogy MIT EGYEN!

Ha edzés után egy olyan csokis itallal kínáljuk őket, ami a szervezetüknek is jót tesz, vagy a szendvicsükön, fehérjés, cukormentes boci-krém van – ezzel segítünk nekik, és ŐK is örülnek.

Kik vannak a videóban? A szereplők NEM statiszták, vagy színészek, hanem személyesen MI VAGYUNK, mi a Peakesek, akik lefejlesztettük gyerekeknek és tiniknek ezeket a jó kis dolgokat. Akarsz velünk személyesen találkozni? 🙂 Nézd meg a videót is!

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

 

 

Dudival, a kislányommal és a Peak orvos fejlesztőivel fantasztikus volt dolgozni. Végre valami egészséges dolog, amit a Dudi is IMÁD! Hogyan és MIÉRT születtek meg a Peak Gyerek nyalánkságai, melyeket személyesen Dudi ellenőrzött? Hidd el nekem, hogy a 9 éves kislányom, nagyon szigorú volt! A vattacukorhoz hasonló csokis italt kellett készíteni! És az orvos fejlesztők nem találtak kibúvót!

Így került a Peak szortimentjébe, és hozzád is, 4 féle finom kiegészítő 6-18 év közötti gyerekeknek. 

Mik ezek a gyerek és tini finomságok? (amikre felnőttként is rájárunk)

1. A Delicate Shake, több mint 30 féle hatóanyagot tartalmaz, fehérjékkel ás aminosavakkal, hogy az örökmozgás se legyen gond a gyerekek esetében.

2. A Mootella, cukormentes boci-foltos krém, 22% fehérjét tartalmaz, bocis, és finoooom!

3. A mindentől mentes Peak Keksz, 4 féle ízben érkezett dobozonként. Sem glutén, sem cukor, sem tartósítószerek nem fogják bántani a gyereked, vagy a tinid pociját.

4. D vitamin spray, nagy dózisban! 2000 IU-s, az a pumpás D vitamin, amit nem kell bevenni, sem lenyelni. Csak egy spray, amit minden gyerek a szájába fújhat. Tartósítószert, sem mesterséges kemikáliákat NEM tartalmaz. Jön a tél – előtte tárazz be ebből!

Kiknek valóak ezek a termékek?

– Ha sportol és örökmozgó a fiad vagy a lányod? Akkor innen válassz Neki!
– Ha az elhízás jelei mutatkoznak a gyermekeden!Akkor innen válassz Neki!
– Ha nem eszik csak édességet, és lefogyott! Akkor innen válassz Neki!
– Ha a tanulás gond! Akkor innen válassz Neki!
– Ha sápadt, ha fáradt, túl sok van rajta, már MOST, gyerekként! Neki főleg!
– Ha Tiniként, csontos, vagy fáradt és duzzogó! Akkor innen válassz Neki!

Mostantól a gyerekzsúr, lehetséges pizza és sült krumpli NÉLKÜL IS.

diétás termék gyereknek

diétás termék sportoló gyereknek és tiniknek

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.

Referenciák:

Forrás:

Peak
Mező Mónika