-+=
Olvasási idő: 8 perc

Az, hogy egy ilyen összehasonlítás foglalkoztat minket, onnan származhat, hogy elterjedt, hogy a normál/pasztörizált/homogenizált tej, nem megfelelő a szervezetünk számára. Ez az a típusú tej, amelyet minden boltban megvehetsz. Lényegtelen, hogy 1,5%-os vagy 0,1%-os zsírtartalmú.

Ezek a tejek mind olyan farmokról származnak, ahol a tehenek kíméletlen körülmények között vannak tartva, rossz minőségű takarmányon és szegényes egészségi állapotban.

Ha olyan tejet találsz a boltban, amely organikus vagy bio minősítésű, akkor is problémát jelent a homogenizációs folyamat, amely a tejben lévő zsírmolekulákat cincálja szét apró darabokra. A pasztörizálás azokat a jótékony enzimeket roncsolja, amelyek segítenének a tejben lévő fehérjék és a laktóz emésztésében.

Mindettől függetlenül, a nyers tej is CSAK tej, egy egészséges tehéntől. NEM veszélyes, főképpen, ha egészségesen tartott tehenektől származik. Már sok száz liternyi tejet megittam, és soha nem lettem beteg emiatt. A barátaim is megittak ennyit, és ők sem lettek még soha betegek a tejtől. Sőt már mindannyian halottak lennénk, ha a nyers tej veszélyes lenne, hiszen minden gyerek iszik tejet!

Sok ember azonban nem tud tejet inni, ezért megjelentek a kereskedelemben a különböző alternatívák.

A tejről olyan hosszú ideje van már a köztudatban az a megállapítás, hogy a csontok egészsége érdekében mindenkinek naponta legalább egy pohár tejet el kellene fogyasztania. A tejet, mint kalciumforrást számos esetben említik szaklapok is.

Nos, ez a téma az utóbbi években új megvilágítást nyert, és már számtalan ellenérv kering az interneten a tejfogyasztás egészségmegőrző hatásáról. Sőt, a divat és a jelenlegi diéták legtöbbje a magtejeket és különféle növényi tejeket említi egészséges alternatívaként. Én ebben nem hiszek, de akinek fáj a gyomra, vagy egyéb problémája van a tejtől, kénytelen egyéb italokra váltani.

A tej fogyasztása felnőttek körében eléggé tehát vitatott a korunkban. A nyers tej pedig szinte elfogadhatatlan, hiszen a jelenlegi rendszer azt sugallja, hogy veszélyes. Jelen helyzetben több ember betegszik meg mosatlan spenóttól, mint a káros nyers tejtől.

Nyers tej a laktózérzékenyeknek?!

Sokan mondják, hogy a laktózérzékeny ember jobban bírja a nyers tejet, mint a bevásárlóközpontokban kapható tejet. A nyers tej, sokféle barátságos baktériumot és enzimet tartalmaz, amelyek miatt a nyers tej teljesen eltérő hatású lehet, mint a dobozos tejek.

Akinek csak a latózra van érzékenysége és nem nagyon-nagyon durván reagál rá a teste – nekik a tejsavó izolátumot tudom javasolni. A Whey Isolat zsír és szénhidrát tartalma 1% alatt van, ezért diétában, laktóz intoleranciában szenvedőknek vagy akár a átlagembereknek is kitűnő választás, hiszen kitűnő az íze.

Ezen kívül van még LAKTÓZ és GLUTÉNMENTES palacsintaporunk is, amiből természetesen nemcsak palacsintát, hanem mi már szendvicset és pizzát is készítettünk! Nézd:

Tényleg minden esetben kerülnöd a zsírosabb tejtermékeket?

Meglepő, de növekszik azoknak a tudományos bizonyítékoknak a száma, amelyek szerint a régóta diétás alaptételnek hitt, alacsony zsírtartalmú tejtermékek HELYETT, a full-fat, azaz a magas zsírtartalmú tejtermékeket válaszd.

Miért válaszd ezentúl a Zsírmentes Túró helyett, a Normál Verziót?

Ha ez a téma kerül a vita központjába, akkor még mindig nincs megegyezés. A zsírtalanított, vagy alacsony zsírtartalmú tej, túró, joghurt azonban szinte minden diétában javasolt, a teljes zsírtartalmú tejes dolgok HELYETT.

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Az új kutatási anyagok azonban azt sugallják, hogy eddig hibáztunk ezzel kapcsolatban. A  European Journal of Nutrition, meta elemzésében nyilvánosságra került, hogy azok az emberek, akik teljes tejet ittak, soványabbak maradtak, mint azok, akik mindenféle tejtermékek zsírtalanított formában fogyasztottak. A bizonyítékok azt mutatták, hogy a tejtermékek zsírtartalma, nem vezet elhízáshoz, vagy szívbetegségekhez.

Egy másik, 16 évig tartó kutatásban, 1529 főt, 25-78 év közötti embert vizsgáltak meg. A jelöltek gyakorta fogyasztottak alacsony vagy magas zsírtartalmú tejet, yoghurtot és zsíros sajtokat. A végkövetkeztetés az volt, hogy a zsíros tejtermékek nem kapcsolhatóak korai halált okozó betegségekhez. A tanulmány azt igazolta, hogy a zsíros tejes ételek lehetséges, hogy jót tesznek a szív és érrendszernek, sőt további kutatás szükséges.

A magas zsírtalmú tej, joghurt, sajt sokféle potenciális, rákellenes faktort tartalmazhat, mint például CLA zsírsavakat. Kizárólag kalória szempontból érdemes a zsírtalant választani – bár tudnod kell, ezeknek a telítő hatása is kisebb, illetve a zsír lassítja a felszívódását a bevitt tápláléknak.

Miért nem bírják a tejet mégis oly sokan? Mi ennek az okozója?

A manapság kapható tej, mindenféle baktériumtól mentes, és nem összehasonlítható tápértékű és szerkezetű a nyers tejétől.

A valódi tehéntej továbbra is a piacvezető termékek közé tartozik, azonban a tejtermékek értékesítése fokozatosan csökken a statisztikák szerint, köszönhetően a különösen sok alternatív megoldásnak, amelyek elárasztják a piacot. Figyelembe véve azt, hogy mi történik nagyipari tejüzemekben, nem csoda, hogy lassan szükséges egy másik tejhelyettesítő lehetőséget találni.

A hagyományos tejtermékek tele vannak antibiotikumokkal, növekedési hormonokkal, rossz zsírokkal és még olyan csúnya dolgokkal is, mint a genny, ami az állandó kényszeres megfejésekből fakadó fertőzések miatt alakulnak ki a tehenek természetellenes és egészségtelen körülmények közötti tartásának köszönhetően. Ezt már mindenki maga dönti el, hogy szívesen inna-e egy ilyen italt. Illetve azt is, hogy mennyi egészségvédő tulajdonságot gondol hozzá.

1. A bio tej jó lehet, a gagyi tej helyett?

A fűvel táplált tehenek teje olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyek jóval magasabbak a hagyományos tejben található értékeknél, valamint olyan tehenek adják, akik sokkal egészségesebbek, és természetes táplálékot fogyaszthatnak.

A fűvel táplált tehenek teje nagyobb mennyiségben tartalmaz egészséges omega 3 zsírokat, konjugált linolsavat (CLA), amelyek számos egészségügyi előnyt jelentenek a szervezetednek, beleértve az immunrendszert, a csonttömeget, a szív egészségét és a sovány testtömeget.

Az organikus bio tej egy nagyon egyedi és létfontosságú tápanyagot is tartalmaz, a K2-vitamint, amely segíti testünket a kalcium felhasználásában csontjaink és fogaink egészségének megőrzésében, de a rákos megbetegedésben és szívbetegségekben, gyulladásokban szenvedőknek is gyógyírt jelent.

Az organikus tej jótékony baktériumokkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és fehérjékkel van tele- amelyek mindegyike teljes mértékig lebomlik vagy megsemmisül, ha pasztőrözik. A nyers tejet nem lehet könnyen beszerezni a boltokban, mivel a legtöbb ország szigorúan szabályozza a nyers tejet, és azt így csak a mezőgazdasági termelők piacán vagy a kisüzemi gazdaságokon keresztül lehet megvásárolni.

A nyers tej általában sokkal frissebb és jobb ízű, mint bármely hagyományos vagy feldolgozott tej, amit a boltokban találsz. Így összességében az a következtetés alakul ki, hogy jobb inkább a tejet hanyagolni, mert valóban egészséges formában szinte lehetetlen hozzájutni, a feldolgozottban pedig nem sok köszönet van.

Milyen egyéb tejszerű folyadékok léteznek?

Számos tejhelyettesítő ital került már a boltok polcaira. A legnépszerűbbek a kókusz, szója, zab, rizs és mandulatejek, de a sor szinte végtelenségig bővíthető. A növényi magtej készítő gépekkel már az otthoni háztartásban is lehetőség nyílik arra, hogy szinte bármilyen magból fillérekből elkészítsük a tej helyetti finom italt. Kölessel, mákkal, mogyoróval, de hajdinával is lehet próbálkozni, mert mindegyik alkalmas arra, hogy tejhez hasonlító ital készüljön belőle.

Az alábbi VIDEÓN Móni segít Neked abban, mit tegyél ha laktózérzékeny vagy, vagy vegán étrendet folytatsz:

2. A szójatej – szereted az ízét?

A régi alternatívája a tejnek nem olyan népszerű ma már, mint egykor volt, és most már a mandulát, a kókusztejet, és más egészségesebb választások nyernek egyre inkább teret. A szója tisztességes fehérjeforrásnak számít, mivel tartalmazza az összes aminosavat, amire szükség van az étrendben.

Magas a fehérjetartalma – és fehérje készítmények is kaphatóak belőle. Nőknek kifejezetten ajánlott a szója protein, mivel gyorsítja az anyagcserét és segíti a fogyást! Ha nőként fogyni akarsz, és érzékeny vagy a tejre, akkor mindenképp a szója mellett tenném le a voksot – természetesen GMO mentes!! Jó hatással van a női hormonrendszerre, csontokra, egészségedre!

3. A mandulatej finom, és imádják az emberek! 

A mandulatej a növényi alapú tejek kedvence lett. A mandulatej lassan átveszi a piacot, hiszen mostanra az USA-ban a növényi alapú tejpiac kétharmadát teszi ki. De míg egy marék mandulát igazi táplálékként vihetsz be, amiben bőven van fehérje, rost, antioxidánsok és egészséges zsírok, addig a magtej változata nem túl gazdag ezekben – ellenben a 100%-os Peak mandulavajjal ezt kompenzálhatod!

Mivel a mandula sok vizet szív magába, így nagyon fel kell vizezni, hogy tejállagot lehessen elérni és olyan sűrítőanyagokat használnak a gyártásánál, mint a karragenán és a guargumi, amelyek gyomorhurutot is okozhatnak. Egyes márkák azonban elhagyták a karragenánt, és hozzáadtak egy emulgeáló-sűrítő- stabilizálószert, amely gellan-gumi néven ismert, amely úgy tűnik, hogy kevésbé bántja az emésztőrendszert.

4. A kókusztej az MCT tartalma miatt nyerő!

A kókusztej nem ugyanaz a dolog, amit közvetlenül a kókuszból kapsz – ez egy kicsit jobban feldolgozott anyag. És ne keverd össze a konzerv kókusztejet sem a feldolgozott kókusztejjel a dobozban. Két nagyon különböző termék! A kókusztej sima, krémes ízű, és általában nem domináns a kókusz íz. És ha először kóstolsz növényi alapú tejeket, akkor ezt jó választás lehet kipróbálni, mivel általában semmi mellékíze nincs, mint például más növényi alapú tejeknek.

A kókusztej közepes lánchosszúságú trigliceridekkel van tele (MCT) (könnyedén emészthető egészséges zsír, amely segíti a zsírégetést),valamint káliumot, vitaminokat és a kalciumot is tartalmaz. Mint más növényi alapú tejnél is, kerüld el a hozzáadott cukor tartalmú változatot.

A kókusztej alacsonyabb protein tartalommal rendelkezik, mint a mandulatej. Mivel a kókusztejnek általában vastagabb, krémesebb textúrája van, jól működik a kávéitalokban, és remek cappuccinót lehet vele készíteni.

Aki viszont koffeinmentes kávét akar inni, tejtermékek nélkül – és szeretné élvezni az MCT olajok áldásos anyagcseregyorsító hatását, annak a bögréjébe ajánlom a Peak Slim Night Latte kévéporát, ami MCT olajat tartalmaz! Isteni krémes, finom, 3 ízben!

 

 

5. A rizstej régi bajtárs, ha nem ihatsz normál tejet. Magas a szénhidráttartalma, héé!

A rizstej az alternatív tejpiac korai kiegészítése volt, közvetlenül a szójatej után, és sokkal nagyobb sikere is volt- kevés utóíze miatt. A rizstej azonban meglehetősen vékony, vizes tejpótló, a rizstej inkább ízesített víz. A rizstejnek nagyon magas a szénhidráttartalma, és nem igazán jó választás annak, aki szeretne lefogyni vagy a vércukorszintjét szabályozni.

6. A kendermagtej, nem tudom hol kapható, de furcsa a neve!

A kendermagot a kendermag vetőmagjából állítják elő. Ez a növényi tej a magas fehérje tartalomról ismert (minden esszenciális aminosavat tartalmaz, egészséges omega 3 és omega 6 zsírokat egyaránt.) A kendermagot gyakran lisztként is használják. Ha allergiás vagy a diófélékre vagy a kókuszdióra, és olyan vastagabb textúrájú tejet szeretnél, amely egy kicsit több tápanyagot tartalmaz, mint a többi növényi tej, akkor ez a neked való megoldás.

7. A borsótej, ha van, a vegánok egyik kedvence!

A borsó fehérje tej a legújabb trend a növényi tej piacon, a különféle dióalapú tejek mellett, például mandula, kesudió, kókusz és makadám tej után ez a leggyakrabban keresett növényi tej. Azoknál, akiknél dió allergia van, a borsófehérje üdvözlendő – sőt még tej, szója és gluténmentes is. A borsófehérje tej nagyszerű alternatíva a vegetáriánusok és a vegánok számára, ugyanis hasonló a felépítése tehéntejhez.

Ízre sima és krémes textúrájú. A tejpótlók gyakran sok cukorral vannak elrontva, hogy javítsák az ízt, de a borsófehérje tej önmagában is édeskés, és csak 6 gramm cukrot tartalmaz, ami az egyik legalacsonyabb cukortartalom a magtejek közt.

8. A kesudiótej, mindent visz!

A kesudiótej egy másik, zamatos, krémes alternatíva a tehéntejre. Ez az ital jó rostforrás, antioxidánsok, réz (ami segíti a vas felszívódását) és magnézium (ásványi anyag, amely a megfelelő ideg és izomfunkcióhoz szükséges) található meg benne nagymértékben. A házi készítésű pudingokhoz, kávéhoz a legjobb választás! Van már 100%-os kesuvaj formában is!

javaslom, hogy kóstolj meg többféle magtejet, növényi tejet, mert úgy könnyebb a döntés. Mindegyik növényi tejjel más a kávé íze, és máshogyan tudsz velük sütni-főzni. A legpraktikusabb, ha beszerzel egy otthoni növényi magtejkészítőt, amivel kedvedre kísérletezhetsz, sőt költséghatékonyságban is ez verhetetlen megoldás, arról már nem is beszélve, hogy így biztosan ki tudod küszöbölni a nagyipar által használt egészségtelen adalékokat!

+ Tipp: Növényi fehérjepor a tej helyettesítésére!

Fontos tudnod, hogy az igazán finom, krémes fehérjék bizony tej alapúak. Ha nincs erős laktózérzékenységed és nem vagy vegán, akkor az emésztőenzimmel dúsított Peak Whey Selection, vagy a még „tisztább” Peak Whey Isolate fehérjeport javasoljuk.

Ha extra erős az érzékenységed, illetve a tej más összetevőire is érzékeny vagy, akkor a teljesen allergénmentes Peak Psyllium and Plants Paleo Protein vagy a Peak Delicious Plant Food fehérjéjét válaszd. Ezek gluténmentesek is. A Peak Psyllium and Plants Paleo Protein fehérjepor ugye hozzáadott rostokkal is rendelkezik, ezért jobban telít – így akiknek a rostbevitel nem megfelelő vagy folyton éhesek, nekik ez a hasznosabb döntés!

Mindenmentes recept ITT!

tej vagy magtej

tej vagy magtej diétában

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!

Referenciák:

The Impact of the Milk Glycobiome on the Neonate Gut Microbiota Alline R. Pacheco, Daniela Barile, Mark A. Underwood, David A. Mills Annu Rev Anim Biosci. Author manuscript; available in PMC 2015 Mar 4.
 
Clinical applications of bioactive milk components David R. Hill, David S. Newburg Nutr Rev. 2015 Jul; 73(7): 463–476. Published online 2015 May 14. doi: 10.1093/nutrit/nuv009
Can Almond Milk Be Called Milk? Journal of Renal Nutrition,  Volume 27, Issue 3, May 2017, Pages e15-e17 Sharon Stall, Gretchen Adams

Membrane fouling mechanisms during ultrafiltration of skimmed coconut milk Original research article Journal of Food Engineering, Volume 142, December 2014, Pages 190-200 Ching Yin Ng,  Abdul Wahab Mohammad,  Law Yong Ng, Jamaliah Md. Jahim

Adsorption of milk proteins onto rice starch granules Original research article Carbohydrate Polymers, Volume 84, Issue 1, 11 February 2011, Pages 247-254