-+=
Olvasási idő: 2 perc

Igazán egészséges és tartalmas körtés süti. Régi hagyományokhoz híven körtebefőttet és körtelekvárt is készíthetünk friss körtéből, hiszen ez télire is eláll. Ezt még megspékelheted azzal is, hogy diétásan készíted el. Erre legalkalmasabb édesítőszer az eritrit, vagy valamilyen folyékony édesítőszer. Arra azonban figyelned kell az eritrit, illetve a folyékony édesítő használatánál is, hogy az arányokat jól váltsd át. Tehát, ha 1 kg cukor szükséges a lekvár készítéséhez, akkor ~1,4 kg eritritet használj (az eritrit édesítő ereje csak 70%-a cukorénak – ezzel szemben pedig 0 kcal-t tartalmaz). Folyékony édesítőknél pont fordított a helyzet, ott általában többszörösen édesebb, mint a cukor, így ott pedig arányosan kevesebbet használj – az arányok általában a csomagoláson fel vannak tüntetve.

Házi befőtt

A befőtt, illetve lekvár elkészítése semmiben sem különbözik a szokásos eljárásnál. Miután elkészítetted házi nyalánkságaidat, akkor akár azonnal is felhasználhatod őket egy finom süti elkészítéséhez. Itt van például egy remek ötlet, a barackos-körtés-túrós sütemény.

Ebben az esetben Nagymamám készítette a befőttet, és egészen addig, míg ki nem bontottam abban a hiszemben voltam, hogy ma egy barackos sütit fogok elkészíteni. Majd, mikor kinyitottam realizáltam, hogy ez a tavaly együtt elrakott körtebefőtt. Ezért érdemes felcímkézni a befőtteket és nem csak ráírni, hogy Szabináé:)

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Sütemény házi befőttel

Összetevők:

  • 50 g tápióka liszt
  • 100 g zabpehelyliszt
  • 50 g zab
  • 30 g fehérjepor
  • 2 db tojás
  • 200 g túró
  • 200 g körtebefőtt
  • sütőpor
  • eritrit
  • 1 dl kókusztej

A száraz összetevőket (zab, tápióka liszt, fehérjepor és sütőpor) alaposan keverd el, majd közben a 2 db tojást az eritrittel keverd habosra. Ha ezzel végeztél, akkor a két részt keverd össze, majd hozzá add a 200g túrót és a 200g körtét. ha úgy érzed, hogy nem elég folyós a tészta, akkor lazítsd fel az 1 dl kókusztejjel. Miután elérte a tésztád a tökéletes állagot, egy sütőpapírral kibélelt tepsibe öntsd bele, amit 180 fokra előmelegített sütőben süss aranybarnára.

Tipp: Az ízorgia fokozása végett még fahéjat, szerecsendiót, vagy akár az egész mézeskalács fűszerkeveréket is adhatsz hozzá, hogy még tökéletesebb legyen az eredmény.

Te is szoktál gyümölcsöt befőzni? Milyen édesítőt használsz?

turos_kortes_sutemeny

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!