-+=
Olvasási idő: 2 perc

egeszseges_etkezes_az_vagy_amit_megeszelIsmered a mondást: az vagy, amit megeszel. Mégis mennyire veszed ezt komolyan? Vagy ha igen, ismered-e a megfelelő eszközöket az egészséges életmódhoz? Merj segítséget kérni, ha mégsem lennél biztos benne, hogyan kezdj neki, Nem biztos, hogy egy kisebb fejfájásnál egyszerűbb, ha beveszel egyet a kedvenc fájdalomcsillapítóból!

Néhány éve történt, hogy elgondolkoztam azon, hogy eddig lehet, hogy nem éppen a legmegfelelőbb módszerekkel próbáltam fogyni. Igen, én is hittem a kéthetes diéta, a tápanyagmegvonás, vagy a „csodafogyi” tabletták sikerének, de rájöttem, hogy hosszú távon nem, hogy segítene, hanem újabb plusz kilókat, rossz közérzetet és persze a folyamatos stresszt okozott.

Táplálkozás

Akkor döntöttem úgy, hogy ha eleinte nem is gyökeresen, de változtatnom kell az életmódomon. Néhány kilogrammról volt csupán szó, amit szerettem volna leadni, de később azt tapasztaltam, hogy nem csak, hogy vékonyabb lettem – és persze ez örömet okozott -, de jobb lett a közérzetem, kevésbé voltam fáradt, eltűntek a hétvégi fejfájásaim és a nátha se döntött le a lábamról, ha jött egy kis rossz idő.

Mindezt ma már tudom, hogy az egészségesebb táplálkozás, illetve az életmódváltás okozta!

Először én is kis lépésekben haladtam. Elhagytam a fehér kenyeret, a péksüteményeket, a feldolgozott, illetve félkész mirelit ételeket. Több zöldséget fogyasztok, és kisebb adagokban igyekszem elosztani a napi étkezéseim. Mindemellett persze sok-sok folyadékot iszom és vitaminokat szedem Odafigyelek arra is, hogy eleget pihenjek, legalább 7-8 óra alvással segítsem szervezetem regenerálódását, „felkészülését” a másnapra.

Vegyél 2-őt, a 3-ik INGYEN van a Peakshopban + vidd el a cukimentes ROLÓDAT IS!

Furcsa volt megtapasztalni, hogy egy kis odafigyeléssel, mennyire sokat tudok javítani az életminőségemen.

A mozgással szerencsére korábban sem volt gondom, de akkor már tudtam, hogy azzal kiegészítem azt, amit az étkezéssel megalapozok. Mondhatom teljes őszinteséggel, hogy jó ideje nem volt szükségem semmilyen gyógyszerre. Na és a bacik is messze elkerülnek azóta.

Táplálkozás egészségesen

Az egészséges táplálkozás pedig korántsem unalmas és íztelen. Itt van erre egy igazi diétás finomság receptje, amit én találtam ki.

Zabos kókuszgolyó

 Hozzávalók:

  • 250 gramm zsírszegény túró
  • 30 gramm darált mandula
  • 20 gramm zabkorpa/zabpehely
  • 20 gramm kókuszliszt
  • folyékony édesítőszer/ Eritrit ízlés szerint
  • 40 gramm kókuszreszelék (ebből 30 gramm hempergetni)
  • 50 gramm natúr joghurt

Jól keverd össze a hozzávalókat, hogy formázható állagú masszát kapj. Vizes kézzel formálj gombócokat, majd hempergesd bele kókuszreszelékbe. Ezt követően tedd a hűtőbe fél óra/1 órára, majd fogyaszd egészséggel.

Tápanyagtartalom az egész adagra vonatkozóan:

695 Kcal; 51,1 gramm fehérje, 39,8 gramm zsír, 14,2 gramm szénhidrát (ebben rostok is vannak). Le is fagyasztható és később kiolvadva ugyan olyan finom. A kreatívabbak még kis darab mandulát is rakhatnak a golyók közepébe.

Neked is van hasonló receptet? Küldd el nekünk!
[email protected]

dietas_kokuszos_zabgolyo

PeakGirls – B-P. Zita, olvasói bejegyzés

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!