-+=
Olvasási idő: 3 perc

Sokat gondolkodtam rajta mi volt a legnehezebb számomra az elmúlt tíz hétben. Összeszedtem a gondolataimat és leírom most, mik voltak az én démonjaim, hátha ezzel tudok egy kicsit segíteni neked is.

Tudatos táplálkozás

20_kg_csomag_ritaAz első néhány napban erőszakkal kellett letolni magamba a reggeli és tízórai étkezéseket. Éveken át az ebéd volt az első, amit magamhoz vettem. Aztán ez szépen lassan megváltozott… Annak ellenére, hogy napi ötször ettem-mivel sokat edzettem éhes voltam, már alig vártam esténként, hogy reggel legyen és elfogyaszthassam a bekészített reggelimet.

Eleinte heti 5-6 alkalommal mentem le a terembe, de szerencsére amikor az összes edzés irányítás alá került, onnantól a heti három alkalom is elégnek bizonyult. Így sokkal több szabadidőm maradt.  Igenis kell a szakértő,  aki odafigyel arra mit és hogyan csinálsz, és úgy leterhel, hogy tényleg szükséged van a pihenő napokra.  Nem beszélve arról, hogy tudatosan formál… Imádom, hogy egyre többet bír a testem, 4 kilóssal kezdtem, most két 9 kg-os súlyzóval sétálgatok kitörésben oda-vissza a teremben.

Viszont jó tanács: ne menj edzeni, ha nem ettél előtte rendesen! Volt, hogy végigszédelegtem egy-egy órát, Te ne kövesd el ugyanezt a hibát.

rita_0_nap_meretekkel

rita_10_het_meresi_adatok

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Tudatos táplálkozás fogyáshoz

Nem vagyok oda az édességért,  de  program alatt többször kaptam rohamot, hogy ha most nem ehetek egy csokit, azonnal meghalok. Nem is értettem, hiszen én inkább a sós dolgokat szeretem, a nachos és a sajtszósz az, aminek azt gondoltam nem tudok ellenállni, de hidd el, az almachips a moziban ugyanolyan jól tud esni, csak gondoskodj róla előre!

Peak_alakformalo_csapatSzületésnapon, terülj-terülj asztalka és kínálgató házigazda mellett nehéz  megállni a nassolást. A megoldásra rájöttem: nem mentem éhesen. Otthon megvacsoráztam, és  úgy indultam el a partira. Már nem eszem, ha nem vagyok éhes. Táplálkozom! Tudatosan. Az ehhez vezető út eleje rögös, de amikor kapod a folyamatos pozitív visszaigazolásokat, elkezdődik egy új élet, ami már nem is harc! Egyre könnyebben fogsz lemondani azokról a dolgokról, amik a céljaid elérésében akadályoznak.

Minden mérés előtt rettegtem, mennyit fog mutatni a mérleg mutatója. Rémálmaim voltak. Vajon elég lesz, amit fogytam? Egyáltalán, fogytam-e? Nem lesz ciki, ha nem látszik a változás?  A nyilvánosság nagyon motiváló, főleg az utolsó egy hónap amit most meghúztunk, edzések és kaja szempontjából is. Eleinte szégyelltem a képeimet, ma már büszkén állok eléd. És még nincs vége!

Büszke vagyok arra, amit eddig elértem. Nem hagyom abba a fogyókúrát, ha vége a programnak, én újabb 3 hónappal megtolom a diétát, és a személyi edzéseket is folytatom. Fogok még írni, jelentkezem!

Addig is kitartást neked és ne add fel a küzdelmet a céljaidért!

Több diétát is próbáltál már, de semmi jelentős változást nem tapasztaltál az alakodon? Kérj szakszerű segítséget tőlünk!

rita-tudatos-taplalkozas

 

all_you_can_move

 

A programban résztvevő lányok sportolási lehetőségét az All You Can Move Sportpass biztosítja, mellyel több mint 400 különböző sportlétesítményt látogathatnak.

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.