-+=
Olvasási idő: 3 perc

Beköszöntőben van a tél, a napos órák száma egyre rövidebb, az idő egyre hidegebb, és sok gyümölcsöt már nem találsz meg a boltok polcain, úgyhogy jogosan merülhet fel benned is a kérdés, hogy hogyan tudsz elegendő vitamint magadhoz venni ebben az időszakban. A legtöbb embernek, így lehet, hogy neked is, az első, ami eszedbe jut a D-vitamin pótlás. Ebből valóban nehezebb télen a megfelelő mennyiséget magadhoz venni. A D-vitamint a napból érkező UV sugárzás hatására állítja elő a bőröd, ezért van télen nehezebb dolga. De természetesen nem csak erre a vitaminra kell figyelned a téli hónapokban. Ha eddig kétségeid voltak, hogy miből, mennyit és hogyan adagolj magadnak, akkor most remélhetőleg minden kérdésre választ kapsz majd.

Tudtad, hogy C-vitaminnal nem előzheted meg a megfázást?

A téli hónapokban az egyik legfontosabb a C-vitamin pótlása. Bár a közhiedelemmel ellentétben nem előzi meg az influenzát és megfázást, de segíthet lecsökkenteni a tüneteket és a gyógyulási időt. Ez a vitamin antioxidánsként viselkedik, ami azt jelenti, hogy védi a szervezeted a betegségekkel, például szívproblémák és rák ellen. A napi ajánlott mennyiség a C-vitaminból 40 mg egy felnőtt számára (25 mg gyermekeknek). A legjobb dolog, hogy ha gyakran és sokféle gyümölcsöt, zöldséget fogyasztasz, akkor biztos lehetsz benne, hogy megfelelő mennyiségű vitamint juttatsz a szervezetedbe. A legnagyobb mennyiséget a citrusfélékből, kiviből, zöld színű zöldségekből (káposzta, brokkoli, bab) tudsz bevinni.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Az A-vitamin fontos szerepet játszik a tested fejlődésében. Segít az immunrendszered erősítésében és természetesen a látásodat is javítja. Szerencsére ezt a vitamint is sok forrásból magadhoz veheted. A napi 600-700 microgrammhoz például tejből, tojássárgájából, májból, halból, répából és leveles zöldségekből (pl.: spenót, sóska), vagy akár mangóból is hozzájuthatsz. Arra azonban figyelj, hogy az A-vitamin zsírban oldódó, azaz túladagolható! Túl nagy mennyiségben fogyasztva májproblémákhoz vezethet, és a terhességet is veszélyezteti.

Ha levertnek, fáradékonynak érzed magad télen, akkor az akár a D-vitamin hiányára is utalhat. Ez a vitamin elengedhetetlen a csontok megfelelő fejlődéséhez, segít aktiválni a májsejteket, és a fehérje beépülésében is szerepet játszik. A D-vitamin hiánya növeli a különböző betegségek kialakulásának esélyét, például mellrák vagy 1-es típusú diabétesz, hosszú távon pedig akár csontritkuláshoz is vezethet. Ezek után talán nem is kell több bizonyíték, hogy mennyire fontos egész évben a megfelelő D-vitamin pótlás. Szerencsére ételekből is lehet valamennyi D-vitamint bejuttatnod a szervezetedbe. Olajos halakban (például lazac), vörös húsban és a tojásban is megtalálható. Emellett az élelmiszer gyártók is felismerték ennek a vitaminnak a jelentőségét, így több élelmiszerben is megtalálhatod hozzáadott vitaminként, például tejben, vagy reggeliző pelyhekben. Az, hogy mennyi napsütés szükséges a megfelelő mennyiségű vitamin előállításához nem ismert, ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja. Azonban arra figyelj, hogy a napsütésből csak akkor tudsz előállítani vitamint, ha a sugarak közvetlenül érintkeznek a bőröddel (télen ezért is nehezebb). Ez azt is jelenti, hogy egy szép napsütéses téli napon hiába ülsz az ablaknál, az üveg ugyanis szűri az UVB sugarakat.

A téli hónapokban talán még fontosabb a megfelelő vitaminbevitel, ilyenkor immunrendszerünk gyengébb, így könnyebben kapunk el betegségeket. Az egyik legnehezebben pótolható vitamin a D-vitamin. Télen a napsütésből előállított mennyisége elhanyagolható, így azt csak ételekből és étrend kiegészítőkből tudod bevinni. És mivel télen regenerálódik a bőröd, ezért nem érdemes szoláriummal próbálkoznod. Természetesen minden vitamin fontos, de ha változatosan, kiegyensúlyozottan étkezel, akkor biztos lehetsz benne, hogy minden vitaminból és ásványi anyagból a megfelelő mennyiséget veszel. Ha nem bízol magadban, akkor pedig már többféle vitamintartalmú étrend kiegészítőből válogathatsz, csak arra vigyázz, hogy többek között az A-, D-, E- és K-vitaminok zsírban oldódnak, így azokat könnyű túladagolni, így pedig több gondod okozhatnak.

vitaminforrasok-telen

Források:

  • Kedar N. Prasad, K. Che Prasad: Fighting Cancer with vitamins and antioxidants
  • George F.M. Ball: Vitamins in foods
  • Raederle Phoenix: Vitamin confusion solution

Vitamin

Vitaminszükséglet télen

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.