Az egész akkor kezdődött, mikor Anyukám (55 éves) elkotyogta, hogy még mindig rosszak a labor eredményei, de már jobbak, mint tavaly. Itt érthetetlenül kaptam fel a fejem, tavaly óta nem jók a labor értékek, és nem tettünk semmit ennek érdekében?
Hiszek benne, hogy egészséges, tudatos táplálkozással és rendszeres mozgással, rengeteg betegség, tünet elkerülhető vagy visszafordítható. Így kérdés nélkül, megírtam neki a személyre szabott étrendjét. Mivel épp feljött vidékről Budapestre meg is főztem neki, amit csak tudtam. Hát így kezdődött Anyukám életmódváltása az én szemszögemből.
Ő pedig megírta nekem, hogyan látja Ő, az elmúlt időszakot:
„Az én lányom elkötelezett híve az egészséges életmódnak. Természetes, hogy a környezetében élőket is megpróbálja rávezetni erre az útra. Így kerültem én is a képbe. Hosszú hónapok óta egyre csak unszol, hogy anya, majd meglátod milyen jó lesz, csak belekezdeni nehéz…stb.
És ez így igaz. Aztán egyszer (vagy inkább sokszor), amikor tükörbe néztem, nem tetszett, amit láttam. Az is Kriszta ötlete volt, hogy készítsek fotókat magamról. Na, ez betette a kaput, amikor fotóról szembesültem magammal, és akkor már nagyon elégedetlen voltam, és azt mondtam: „Ide nekem azt az étrendet!”
Mit eszik anyu például egy nap?
- Zabkása zsírégetős fehérjével – plusz banánnal, cukormentes csoki, virágpor
- Paleo puding meggyel
- Gombás tojásrántotta
- Saláta gombával feta sajttal
Szerencsés időszakot választottam, mert pont akkoriban hetente ment valaki a családból Budapestre és Kriszta meg is főzte nekem, ami az étrendben szerepelt, nem csak megírta. Ez így ment három héten keresztül.
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
De volt, amikor együtt tudtuk a lányommal elfogyasztani a reggelit – az volt a legszebb… és finomabb! Tojáslepény csirkemell sonkával, spenóttal töltve. salátával és paleo házilag sütött kenyérrel! Ugye, nem hangzik ez egy aszkéta diétának? 🙂
Hozzáteszem, az én kedvenc helyem nem a konyha, főleg amikor kitavaszodik. De három hét eltelte után egész jól belejöttem. Esténként gyorsan összedobok valami könnyű vacsorát vagy másnapi ebédet.
Az egyik kedvencem: a grillezett cukkini, zöld hüvelyű zöldbab és grillezett csirkemell (a kép jól mutatja, hogy tényleg inkább a kertben szeretek lenni, nem a konyhában… és a konyhában is a kertre gondolok 😀 )
Ezen túl az édességeknek is jutott szerep…ilyen jó dolgokkal kényeztettek:
Egy finom zsírégetős fehérjeporral készített zabkása, cukormentes csoki, kiwi, banán, virágpor:
Vagy épp valamilyen fehérjedús zabsütike, amik pillanat alatt összedobhatóak:
> Peak-tipp: ha tényleg távol áll tőled a konyha, és minden ami ott van… akkor is van megoldás! Ha mondjuk diétás palacsintát akarsz majszolni! Van egy instant fehérjés-zabos pali-porunk, amivel csak plusz folyadékot kell hozzárakni, és máris sütheted – akár életed első és SIKERES egészséges, diétás zabpalacsintáját!
Nehezen akartam elhinni, de kezdenek olvadni a kilók, már látom is, a mérleg is mutatja az 1-2-3 kg-ot és energikusabb vagyok, felgyorsult az anyagcserém, jobban bírom a napi hajtást.
Tehát folytatom tovább ezt az életmódot. Nem akarok gyorsan fogyni, inkább lassan, de tartós eredményt elérve. Köszönöm, hogy rábeszéltél!”
Ennél hitelesebb referencia nekem nem kell, mint Anyukám! Aki család, háztartás, munka, túlóra mellett csinálja! Nem szeret főzni, de ez nem akadály, egyre lelkesebb, amióta látja, hogy igenis ebben a korban is tehetünk saját magunkért!
Nem kell homokba dugni a fejünket, ha beköszönt a változó kor, és jobban rakódnak ránk a kilók, lelassul az anyagcserénk, kevesebb az energiánk! Az egészséges életmódot pedig soha nem késő elkezdeni!
Kriszti full egyszerű finomságai ITT!
Hozzászólások
Eddigi hozzászólások a "Így segítettem anyukámnak több kilótól megszabadulni! Avagy sikeres fogyás 50 felett!" című cikkhezA segítségetemet szeretném kérni. 57 éves nő vagyok. Kb. 63 kg. és 163 cm. A kedvenc súlyom, amivel jól érzem magam, 58-60kg. A télen, tavasszal kissé meghíztam. Futni szoktam télen-nyáron heti egyszer, újabban heti hárlmszor jógázom, állandóan , évdk óta fogyókúrázom. Most nem akar menni. Lassan ott tartok, hogy akkor nem hízom, ha nem eszem. Ha megeszem egy paleo sütit, azonnal megy rám a plusz kiló. Mit tanácsoltok, mit vegyrk segítségképpen?
Szia Kati!
Először is gratulálok a súlyodhoz, mert 57 évesen ez a pár kilógramm ami zavar – ez nagyon szép eredmény. Én ezt a diétát javaslom, próbáld ki, hátha tartható: https://peakshop.hu/girl/45-feletti-no/
Edzésterv és étrend itt: https://peakshop.hu/45-ev-feletti-noknek/
Puszillak, Móni