-+=
Olvasási idő: 2 perc

Amikor annak idején először szembetaláltam magam a helyes diéta ismérveivel, szinte lesokkolódtam. Rádöbbentem arra, hogy rengeteg olyan dologról kell lemondanom, ami nekem fontos. A cukros ételek voltak a gyengéim, és egy finom sajtos pogácsát sem utasítottam vissza. Mi lesz velem nélkülük – kérdeztem kicsit hisztérikusan, magamon is megdöbbenve.

Diéta

feherjedieta-feliratkozoEleinte tényleg csak a falakat láttam. Mindenhol csak a tiltó táblák. Ezt sem lehet, azt sem lehet. Elkezdtem alkudozni, saját magammal: oké, akkor mondjuk azt, hogy 80%-ban igyekszem betartani a szabályokat. Egy kis kihágás belefér. Úgy tűnt, ez így működőképes lesz, de aztán hamar szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy az egy-egy kis félrelépés igen gyorsan sokasodik. A végén már azt volt könnyebb megszámolnom, hogy mikor étkeztem tisztán, rendesen. Mindaddig a fokozatosság híve voltam, de ezen a ponton el kellett jutnom odáig, hogy azt mondjam: innentől egy szem cukrot sem fogok enni. Nincs egy falat süti, nincsen fél kakaós csiga vagy egy harapás túró rudi. Vége. Kiszórtam mindent, ami akárcsak kísértést jelenthetett, és belevágtam. Három hétig ment.

Diéta kezdőknek

Akkor olyan erősnek éreztem magam, hogy be mertem vállalni egy csalást. Az én esetemben ez hibás lépés volt, mert visszacsúsztam. A cukorfüggőség nem viccelt, teljesen a rabjává tett. Aztán végleg elgurult a gyógyszerem, felszívtam magam, és – hónapok teltek el azóta – letettem a cukrot, lisztet, finomított szénhidrátot. Ebben a komoly elhatározásomban semmi sem rengetett meg, sem az ünnepek, sem a kétkedők, sem a félelmeim.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Ahogy telt-múlt az idő kezdtem felfedezni az alternatívákat. Az egészséges, természetes édesítőket, a diétás lisztkeverékeket, jobbnál jobb alapanyagokat, recepteket. Egy új világot, amelyben mégsem tilos az édesség, vagy a sajtos pogácsa. Nem tilos, mert alakbarát, egészséges alapanyagokból készülnek, saját kezűleg, allergénektől mentesen. Végre megláttam, hogy az életmódváltás nem a „nem szabad”-ok világa, hanem az új ajtók tárháza…

Csak mernem kellett belépnem rajtuk. Merj Te is!

dieta-kezdoknek

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.