-+=
Olvasási idő: 4 perc

motivacio_etkezesNagyon sok mindenkiben felvetődik ez a két kérdés, bennem is és talán benned is. Elkeseredetten keresed a választ, hogy miért pont Te vagy ilyen, amikor más olyan szerencsés, hogy mindent megehet, akár éjszaka is. Te miért nem?

Életmódváltás

Az én kálváriám évekkel ezelőtt kezdődött. Mindig is egy duci, jó kis húsos lány voltam, ellentétben húgommal, aki vékony, magas és nem kell odafigyelnie mit mikor eszik. Sajnos nagyban befolyásolja a kapott genetika is, hogyan nézel ki. Eleinte, úgy ahogy talán Te is, én is beleestem a ”szuperdiéták” csapdájába. Szerintem nem igazán volt olyan diéta vagy elérhető árú fogyókúrás készítmény, amit ne próbáltam volna ki. Kinek ne tetszene, hogy röpke két hét alatt akár 5-10 kilótól is megszabaduljon. De sajnos ezután jött a fekete leves, az a bizonyos jojó effektus, és talán nem is kellett hozzá két hét, hogy újra felszaladjanak a kilók. Rájöttem, hogy ezekkel csak saját magam kínzom, megvonok magamtól nagyon sok tápanyagot, és kiéheztetem a szervezetem az egy oldalú étkezéssel. Ilyenkor ugyanis a víz távozik el a szervezetedből konkrét zsírcsökkenés nem megy végbe. Van egy rossz hírem, a rossz táplálkozás és mozgás hiány miatt, évek alatt felrakódott kilóktól nem szabadít meg egy „csodakúra” sem.

Hogyan sikerült végül mégis megtalálnom a helyes utat?Hogyan sikerülhet Neked is?!

A mozgást folyamatosan építettem be életembe, mert enélkül, kimerem jelenteni esélytelen a fogyás, a hőn áhított alak elérése. Először otthon, dvd-re kezdtem el tornázni. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nagyon rossz fizikummal rendelkezem, nemhogy 20 percet, 5 percet is alig bírtam. De szépen lassan erőre kaptam és egyre többet bírtam. Néha már beiktattam egy-két futást is. Sokban befolyásolta és a mai napig befolyásolja az éppen aktuális munkahelyem, hogy mikor is tudok időt szakítani a mozgásra. Kifogásokat bárki tud találni, hogy most pont nem érek rá. Arra van időd, amire szakítasz. Manapság nagyon sok lehetőség közül választhatsz: konditerem, otthoni edzőgépek, otthoni torna, akár dvd-re, akár online és nem utolsó sorban a futás, amihez csak egy pár  futócipőre van szükséged. Saját magadnak kell kitapasztalnod azt, hogy mi az a mozgásforma, ami igazán jó neked és a legfontosabb, amiben örömödet leled. Számomra már megszokássá, jó szenvedéllyé vált.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Április óta Péntek Enikő edzéstervét követem, minden hónapban új és pentek_eniko_nyujtkeményebb összeállítást kapok. Hétköznap mindig 5 kor kelek és este 6 után érek haza. Amint lerúgtam a cipőmet, irány átöltözni és mehet a menet. Nagyon élvezem, nagyon intenzív, változatos, átdolgozza az egész testem. Sokszor előfordul, hogy nehezen veszem rá magam, de miután befejezem, büszke vagyok magamra, igen megint megcsináltam. Szeretem a sport adta minden fájdalmat és verejtéket!

Életmódváltás és egészséges étkezés

Természetesen az étkezésre is nagyon nagy hangsúlyt kell fektetned. E téren az igazi változtatást, életmódváltást tavaly tavasszal kezdtem meg. Sajnos csak a mozgás nekem nem hozott eredményt. Elhagytam a cukrot és a fehér lisztes készítményeket. E téren is nagyon sok segítséget tudsz kapni, egy kis időrászánással mindennek után tudsz olvasni. Kaphatsz egy általános választ, képet az étkezés hogyanjára. Minden szervezet más, így mindenkire illő sémát nem lehet kialakítani, de ha már van egy támpont, utána könnyebben tudod saját magad kialakítani a megfelelő táplálkozást.

Én személy szerint nem vonok meg semmit magamtól, csak oda kell figyelnem, hogy mit és mikor eszem. A hétköznap reggeleket mindig egy jó kis gyümölcsös zabkásával indítom, ezzel töltve fel testem a megfelelő energiával, ami kitart a következő étkezésig. Hétvégenként, amikor több időm van reggelente, szívesen készítek ham&eggs-et, tojáskrémet, vagy akár egy jó kis hidegtálat és hozzá egy magvas kifli.  Ebédre szinte bármi jöhet, természetesen a megfelelő alapanyagokból: húsok, saláta, rizs, burgonya, teljes kiőrlésű tészta. Délután uzsonnára egy almát szoktam elfogyasztani. Edzés után fehérje turmixot fogyasztok, és ha ezzel nem laknék jól, akkor egy kefir vagy egy natúr joghurt, édesítővel, fahéjjal ízesítve, is belefér. Édesszájú révén, nem vonom meg magamtól az egészséges nasikat sem, szívesen próbálkozok a hétvégéken egy-két nyalánkság elkészítésével, ezzel kapcsolatban is rengeteg oldal nyújt már segítséget.

Sorban kapom a dicséreteket, hogy mennyit változtam, milyen csinos lettem, ami újabb erőt ad a folytatáshoz. A tükörrel még mai napig nem vagyok jó kapcsolatba, én nem látom magamon oly mértékben a változást, mint amilyen visszajelzéseket kapok a környezetemtől, viszont a ruháimon érzem és a mérleg is már barátságosabb számokat mutat. De igazából a mérleg sem ad valós képet, a mozgás által átalakul tested és a centiben mért fogyás is nagy siker. Bátran kijelenthetem, hogy kiegyensúlyozottabb, boldogabb, egészségesebb ember lettem, de az útnak még nincs vége, még csak az elején járok, de mindenképp folytatni fogom.

Összességeben a legfontosabb, hogy mindig a megfelelő alapanyagból készítsd el az ételeket, találd meg a legmegfelelőbb mozgásformát! A mikorra viszont csakis Te tudod a választ, ez csak rajtad áll mikor emeled meg a feneked és teszel valamit az egészséged érdekében! Nem lesz egy könnyű út, de ha kellő időt adsz magadnak, hidd el nem marad el a várva várt siker! Az egészséges éned ott van benned!

vekony_edzes_motivacio

Peak Girls – Olvasói bejegyzés – Kóródi Dalma

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!