-+=
Olvasási idő: 3 perc

Nem tudom, Te, hogy vagy vele, de nálunk a viszonylag „zöld utas” családi ebédek szinte mindig nassolós-filmnézős vasárnap délutánban végződnek. Mivel édesanyám és én is együtt próbáljuk tartani a tiszta étrendet, így számunkra sokszor kényelmetlen tud lenni az ilyesmi, hiszen ha nem eszünk, a többiek is rosszul érezhetik magunkat révén, hogy minket „kihagynak”. Ha pedig torkoskodunk, nekünk lesz bűntudatunk.

Mivel sokszor kerültünk már így a 22-s csapdájába, szép lassan kidolgoztuk a módszerünket, hogyan „minimalizáljuk a károkat”. Most nem a zsírégetőkről és más kémiai praktikákról lesz szó, hanem olyan apró trükkökről, amikor máskor is akár baráti összejöveteleken vagy céges étkezések alkalmával tudtok használni.

Felezz!

Ha a többiek épp bontanak egy üveg bort, egy pohárra neked sem kell nemet mondani, hiszen a lelki egészségünkhöz hozzátartozik az is, hogy a családunkkal is töltsünk el minőségi időt, olyat, amelyet ők is programnak élnek meg. Gátat csak úgy szabunk magunknak, hogy mindig felezzük az adagot. Vagy csak minden második körben kóstoljuk meg, vagy épp fél deciket kérünk. Természetesen nem felejtünk el mellé kellő mennyiségű folyadékot is inni! Ez a felező módszer nemcsak az italokra igaz. 🙂

Ha így csinálod, egyrészt nem fogyasztasz el annyit, mint a többiek (tehát kevésbé borul fel az étrended), másrészt mégsem érzi úgy senki, hogy kihúznád magad a jóból.

Ilyenkor is van tilos!

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Van olyan nassolni való, ami épp beleférhet a diétádba. Nálunk például már mindenki tudja, hogy én és anyu sem eszünk napraforgó étolajat, margarint, fehér lisztet és cukrot. Azonban egy szelet teljes kiőrlésű rizsliszttel és kókuszolajjal készült túrós pite, szerintem, nem feltétlen a diéta vége.

Ha sokféle nassolni való van, vagy épp olyan egyébként nem káros rágcsálni való, mint a földimogyoró, kesudió, 100%-os kesuvajas mártogatósok Korpovittel vagy zöldséggel, akkor már jó nekünk.

Arra figyelj, hogy itt is alkalmazd a felezős szabályt!

Az alkohol szintén kényes téma. Egy kis pohár száraz vörösbor nem okoz akkora tragédiát, mint egy cukrozott koktél – ráadásul a resveratrol tartalma miatt még egészségvédő hatású is – nemhiába van már kiegészítő formában is!

Inkább vállald be az ételkészítést!

Mind a baráti, mind a családi összejöveteleken vállald magadra a sütést, főzést, hiszen ilyenkor Te határozod meg az alapanyagokat, és pontosan tudod, mibe mennyit raksz. Vagy vigyél egészséges rágcsálnivalót – amire persze főképp Te (is) rájársz!

Szerencsére szerintem az utóbbi években jó irányba is haladunk, és a reform, egészségesebb táplálkozás igencsak virágkorát éli – és például a Peak Mr. Veggie zöldségchips azért sok nasival vetekszik 🙂

Mielőtt családi móka lesz, tárazz be egészséges nasikból, amiket bűntudat nélkül magadhoz vehetsz, és nem kell fakírként, kopogó szemekkel az asztal előtt ülnöd:) A kedvencünk a Peak palacsinta, amit cukormentes nutella ízű fehérjés Peak krémmel is megkenhetsz… hát senki sem mondja meg, hogy Ő nem az “igazi”!

És, hogy miért is jó ez? Mert Ők is és Te is úgy érzed, összetartoztok. A közös tevékenységek megerősítik a közösségtudatot, és a szeretetet is. Közös élmények és emlékek nélkül nincs valódi kötődés és érzelem, azonban valljuk be, ha valaki nagyon szigorúan, minden kompromisszumtól mentesen szeretné tartani a testépítők, egyébként valóban egészséges életmódját, annak sok mindenről le kell mondani.

Ezek a lemondások legtöbbször a szociális életünk kapcsán kerülnek elő, ott érezzük azt, hogy valóban lemondás és nem egyszerűen az, hogy számunkra valami más okoz örömet, valami másra van szükségünk.

Remélem ezzel a kis írással Neked is tudtam segíteni, hogy könnyebben tudd venni a kellemetlenségeket, amelyek a családi és munkahelyi eszem-iszom összejövetelek alkalmával érhetnek esetleg téged is.

Ilyet süss a vendégeknek!

felezős diéta

felezős diéta tapasztalatok

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!