Valóban a kalóriaszámolás a legmegfelelőbb mérce a fogyásod meghatározására?

kaloriaszamolas_dietabanNagyon sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az étel mértékét a kalória adja, vagyis minél kalóriadúsabb egy étel, annál hízlalóbb. Mit is jelent tulajdonképp ez a fogalom?

Kalóriaszámolás

Az ételek elfogyasztásával energiához jut a tested, amit saját működésére fordít, ebből van erőd a sportoláshoz, a mindennapi feladatok elvégzéséhez, illetve a testednek nyugalmi állapotban is szüksége van a belső szervek és folyamatok normális működésének fenntartásához valamennyi kalóriára. Ez utóbbira használjuk a nyugalmi alapanyagcsere kifejezést, ami azt mutatja, a testnek mennyi kalóriára van szüksége a fenntartásához. Ebbe nem számít bele a mindennapi cselekvés, a munka, a tanulás, a sportolás, házimunka, séta stb. Ha viszonylag alacsony szinten tartod a napi összkalória beviteled, azzal megelőzhető az elhízás, illetve a csökkentett napi kalóriabevitel fogyást eredményez. Ez valóban így lenne? Egy kis matek és megoldva a fogyás?

Mivel a testünk egy igen bonyolult kémiai és fiziológiai folyamatok által irányított élő szervezet, ez nem ilyen egyszerű. Reagál a bevitt anyagokra: élelemre, gyógyszerekre, bevitt vegyszerekre, azonban sok múlik az egyéb tényezőkön is, például az immunrendszer működésétől, az anyagok kölcsönhatásától, egyéb környezeti körülményektől. Sok kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy azonos táplálék másként hat különböző emberekre. Ebből már láthatod, hogy nem kizárólagosan az ételek kalóriaértéke számít. Ez egy érték, amit annak idején megállapítottak, de ami sokkal fontosabb, az a bevitt étel hasznosulása.

Kalóriaszámolás hatékonysága

A szervezet egyensúlyra törekszik, a bevitt ételből igyekszik önmagát építeni, és az értékes tápanyagokat beépíteni. Mi a helyzet olyankor, ha az étel nem tartalmazza megfelelő arányban a makrotápanyagokat, a fehérjét, a zsírt, a szénhidrátot? Mind a háromra szükségünk van. A fehérje fontos a hormonrendszer és az izmok normális működéséhez. A zsír többek közt az A, D, E és K vitaminok hasznosulásához és az energianyerés miatt fontosak, a szénhidrátból szintén energiát állít elő a szervezetünk. Rövid távon fogyást eredményez az egyik szélsőséges megvonása, de hosszú távon a fontos tápanyagok megvonása előbb-utóbb hízáshoz fog vezetni vagy egyéb belső zavart eredményez.

Nem hiába, a túlsúlyos emberek gyakran minőségileg alultápláltak. A kalória helyett tehát célravezetőbb táplálékban minél gazdagabb, természetes ételeket enni, amik minél kisebb feldolgozási folyamaton estek át és minél frissebbek. Sokat hallunk arról, hogy a természeti népek közt ritka az elhízás: ha azt fogyasztod, ami természetes és amire valóban szükséged van, a test nem fog raktározni, mert nincs rá szüksége. A leggyakrabban a méreganyagokat zárja be testünk a zsírszövetekbe és sokszor a fogyást is akadályozza, ha például sok a méreganyag. Antioxidáns vitaminokkal, különösen a C vitamin bevitellel és tiszta étkezéssel sokat tehetsz a méregtelenítés megtámogatásáért, persze sok vízfogyasztással társítva.

A kalóriában elégséges étrend tehát nem garantálja sem a fogyást, sem az egészséget, ha az nem tápláló és természetes élelem. A másik fontos szempont, hogy az adott étel mennyire laktat. Bizonyos ételekből sokkal könnyebb sok kalóriát magunkhoz venni, míg másokból nehezebb. Csokiból, pizzából, jégkrémből, olajos magvakból szinte percek alatt megvan 5-600 kalória is, míg ugyanez nyers zöldségekből és például sovány húsból sokkal nehezebb.

Fontos, hogy rostban gazdagabb, nyersebb, kevés fűszerrel készített laktató ételeket fogyassz! A folyadékok kevésbé laktatnak, és gyorsabban ki is ürülnek a szervezetünkből, ezért a gyümölcslevek, folyékony ivójoghurtok és levesek gyakran jóllakottságérzet nélkül „csúsznak le”. A teljes kiőrlésű gabonák fehérjével párosítva jobban telítenek, mint egy szénhidrátban gazdag étel, például chips vagy édesség. A természetes zsírokban gazdag ételek is eltelítenek, például az avokádó, az olajos magvak, kókuszdió vagy az olívabogyó remekül kiegészítheti a salátát.

Fontos szabály, hogy minden étkezésnél fogyassz mindhárom tápanyagot tartalmazó fogást: szénhidrátot, zsírt és fehérjét! Ha így teszel, a szervezet megkapja azt, amire szüksége van, és elmúlik az éhségérzet. Amennyiben csak szénhidrátot fogyasztasz, úgy fogod érezni, hogy valami még hiányzik, ezért többet fogsz enni. A fehérje és a zsír csökkenti az inzulinreakciót is, vagyis lassítja a szénhidrátok lebontását. Ugyanez igaz a tiszta fehérjére és zsírra is, ki kell egészíteni, hogy komplett tápértékkel rendelkezzen.

Le lehet fogyni kalóriaszámlálással, és a napi szinten csökkentett bevitel biztosan okoz súlyvesztést, azonban eljön az a szint, amikor ez már nem lesz elég, amikor a drasztikusan csökkentett kalóriabevitel mégis hízást okoz, pedig azt már nem tudod tovább csökkenteni. Ami biztosan működik, az az odafigyelés, figyelni a belső jelzésekre, hiszen a szervezet mindig jelez, mire van épp szüksége, minél tisztábban étkezni, és a fehérjeszintet magasan tartani, a szénhidrátszintet pedig alacsonyan, de nem nullán!

Ezek után is a kalóriaszámolgatás rabja maradsz?

kaloriaszamolas_tevhitek

Peak Girls – Wendler Anna, olvasói bejegyzés

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Wendler Anna

Wendler Anna

Szia, Wendler Anna vagyok és nagyon örülök, hogy az írásaim eljutnak Hozzád. Az egészséges életmód nagyon fontos nemcsak a munkám miatt (aerobic edzőként dolgozom, és szeretnék jó példát mutatni), hanem minden területen sokkal színvonalasabb lehet az életvitelünk, mely kihat a teljesítményünkre és az emberi kapcsolatainkra is. Folyamatosan kísérletezgetek új ötletekkel, trükkökkel és módszerekkel, valamint receptekkel is, és a tapasztalataimat szívesen megosztom az írásaimon keresztül Veled. Hiszem, hogy a legjobb motiváció a személyes példamutatás, én pedig azon dolgozom, hogy ez Neked is a segítségedre legyen.
Wendler Anna
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Valóban a kalóriaszámolás a legmegfelelőbb mérce a fogyásod meghatározására?
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Valóban a kalóriaszámolás a legmegfelelőbb mérce a fogyásod meghatározására?
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
1124
Blog
, ,