-+=
Olvasási idő: 4 perc

Nőként sokan tartanak az olyan kiegészítők használatától, amelyek az erő- és az izomnövekedést segítik. A legtöbb lány azért kezd edzeni, mert könnyebb, vékonyabb akar lenni és marokszám szedi a zsírégetőket, pedig, akármilyen meglepő, a zsírégetés is jobban megy, ha izmosabb vagy.

Erről majd kicsit később, most ismerjük meg azt kiegészítőt, ami bizonyítottan segít az erőnövelésben és az izomépítésben. Ez pedig nem más, mint a kreatin monohidrát!

Mi a kreatin? 

A kreatin egy magas nitrogéntartalmú, négy szénatomos szerves sav, ami három aminosavból: glicinből, argininből és metioninból épül fel. A testben szabad kreatin és kreatin-foszfát formájában tárolódik, egy 70 kg-s ember esetében kb. 120 g, aminek 95%-a a vázizomzatban található. A kreatin alapvető szerepet játszik sejtjeink, elsősorban az izomrostjaink energiaellátásában.

A napi kreatinszükséglet 2-3 g, amit részben húsokkal (marha, sertés) és halakkal (hering, lazac, tonhal) tudunk bevinni de ahhoz, hogy a teljesítményfokozó hatását ki tudjuk aknázni, nagyobb mennyiségre, így táplálékkiegészítőkre van szükségünk.

Hogyan működik? 

A kreatin hatásának megértéséhez ismerni kell az izomműködés energiaellátásának alapjait is.

Az izomműködés energiaforrása az adenozin-trifoszfát, azaz az ATP, amiből csak annyit raktároz el a szervezetünk, ami a maximális erőfeszítést igénylő edzés első 6-8 másodpercére elég. További 10-20 másodpercig még elég a szervezet kreatinfoszfát (CP) tartaléka, utána az edzés intenzitásától és időtartamától függően eltérő arányban a szénhidrátok és a zsírok biztosítják az energiát.

Nézzük, hogy milyen szerepe van ebben a kreatinnak! 

Az izomösszehúzódáshoz szükséges energia akkor szabadul fel, amikor az ATP-ről leválik egy foszfátcsoport. Az ATP-ből ekkor ADP (adenozin-difoszfát) lesz.
ATP -> ADP + P + energia -> izomösszehúzódás

Edzés közben az izomban tárolt kreatin-foszfát (CP) leadja a foszfátcsoportját, így az ADP-ből újraszintetizálja az ATP-t.
CP + ADP -> C+P+ADP -> ATP

Tehát a kreatin segít az edzésen elhasznált energia visszapótlásában. Ennek elsősorban súlyzós edzésnél van jelentősége. Emellett a kreatin pihenés közben is segít visszaállítani az elhasznált ATP-t, tehát segít a regenerálódásban.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Magyarul: a kreatinnak köszönhetően több energiánk lesz, nagyobb edzésmunkát tudunk végezni és hamarabb regenerálódunk, így felgyorsítja a fejlődésünket elsősorban az erőnövekedés terén.

A másik dolog, ami népszerűvé teszi a kreatint, az a sejttérfogat növelő hatása. A kreatin az izomsejtekbe vizet vonz, ez által azok nagyobbak lesznek. Igaz, hogy ekkor csak a víz miatt tűnnek nagyobbnak az izmok, de ez a hidratált állapot nagyon előnyös a fehérjeszintézis szempontjából, azaz ilyen környezetben gyorsabban épül az izom.

Miért érdemes nőként is használni?

Tévedés, hogy az izomépítés, az erőnövelés, a súlyzós edzés és ez által az ezt támogató kreatin csak fiúknak való! Nem, nem arról van szó, hogy lányként hatalmas izmokat kell építeni, mert csak az a jó, de tudni kell, hogy a test formáját az izmok adják. Nélkülük nem lesz kerek feneked, formás karjaid, szép hátad, vállad, akkor sem, ha lefogysz.

Aki súlyzós edzés nélkül, csak diétával fogy le, vékony lesz ugyan, de nem sokkal lesz jobb formája, mint korábban. Ugyan olyan marad, csak kisebb, vékonyabb kiadásban.

Úgyhogy egyrészt azért érdemes az izomépítésre koncentrálni, mert sokkal jobb formában leszel némi izomtömeggel, mint csak simán vékonyan, másrészt azért, mert ha izmosabb vagy, könnyebben fog menni a zsírégetés is.

Az izomszövet fenntartása ugyanis sokkal több energiát igényel, mint a zsírszöveté, így nem csak edzés közben, de nyugalomban is magasabb lesz a kalóriaszükségleted, mint ha nem lennél izmos. Ebből következik, hogy magasabb kalórián tudsz diétázni, többet ehetsz akkor is, ha fogyás a cél.

De nem csak az izmosodás, hanem az erősödés is nagyon pozitív dolog lányok esetében is. Nem csak azért, mert egy csomó hétköznapi feladat ellátása könnyebb lesz, hanem azért is, mert rengeteg önbizalmat tud adni az, hogy erős vagy.

Hogyan kell használni? 

Kreatin kúra 

A kreatin kúraszerű szedésekor egy 5-10 napos feltöltési szakaszt egy szintentartó szakasz követ.
Feltöltéskor a kg-ban mért testsúlyunk 1/3-ának megfelelő gramm kreatint kell szedni, azaz egy 60 kg-s embernek 20 g-ot, egy 80 kg-snak 27 grammot.

A feltöltés ideje alatt ugrásszerűen megnőnek a test kreatinraktárai és a sejttérfogat-növelő hatás miatt a testtömeg is pár kilóval több lesz.
Az ezt követő szintentartó szakaszban az előző mennyiség felét érdemes szedni, legalább 2-3 hónapig, de akár tovább is.

Folyamatos szedés

A kreatin folyamatos szedésével elvileg ugyan azt érhetjük el, amit a feltöltéses módszerrel, csak lassabban telítődnek a raktárak, így nem lesz az elején olyan kiugró tömegnövekedés. Ilyenkor a szintentartó mennyiséget szedjük folyamatosan.

Alkalomszerű használat

Sok edzés előtti energizáló formula tartalmaz néhány gramm kreatint. Ez segíthet az adott edzésen abban, hogy több energiánk legyen, de hosszabb távú izom- és erőnövekedést nem fog okozni.

Akár kúraszerűen, akár folyamatosan szedjük a kreatint, a napi adagot 5, maximum 10 g-os adagokra osztva érdemes bevinni. Egy adag legyen edzés előtt, egy másik pedig utána.

A feltöltési szakaszban, amikor több adag kell, az első adagot ajánlott reggeli előtt bevinni, egy másikat pedig nap közben egy magasabb szénhidráttartalmú étkezés előtt, mert úgy jobban hasznosul.

Pihenőnapokon ugyan így, reggel és egy másik étkezés előtt szedjük.

Fontos, hogy kreatinhasználat mellett még inkább ügyelni kell a folyadékbevitelre (valahonnan ugyanis biztosítani kell azt a többlet vizet, amit a kreatin az izomsejtekbe vonz.)

Tévhit vagy valóság? 

Az egyik kreatinnal kapcsolatos tévhit az az, hogy vizesít. Ez abban a formában igaz, hogy az izomsejteket hidratálja, de hát pont ez a célunk vele. A bőr alá nem vonz vizet, ettől felesleges félni.

A másik gyakori kérdés, hogy ha abbahagyjuk, vajon visszaesünk-e? Részben igen, mivel ekkor távozik a kreatinnal együtt az általa megkötött víz, így a testsúly valamelyeset csökkenni fog, DE! az az izomzat és erő, amit a kreatin használata mellett építettünk fel, megmarad.

Erős csajoknak sok tanács ITT!

kreatin nőknek

kreatin monohidrat nőknek

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!