-+=
Olvasási idő: 5 perc

Megannyi mítosz kering az interneten és a kozmetikumok iránt érdeklődők között a természetes szépségápolásról, így a natúrkozmetikumokról is. Vannak ezek között pozitív és negatív töltetűek is, ráadásul sokat annyiszor hallottunk már, hogy hajlamosak vagyunk készpénzként kezelni őket.

Pedig sok alapvetőnek tűnő ismeretünk mögött pletykák, vagy félreértelmezett tények állnak. Érdemes hát kicsit jobban utána járni, hogy mik is az igazi tények, valamint a leggyakoribb tévhitek!

„Természetes, tehát jó?” 

A natúrkozmetikumok értelem szerűen azért jöttek létre, hogy szervezetünk, bőrünk minél kevesebb mesterséges összetevővel, vegyi anyaggal érintkezzen, mert ezek sok esetben irritatívak, vagy épp „csak” kontraproduktívak”, hiszen nem jelentenek valós megoldást, csupán tüneti kezelést.

Ebből kifolyólag logikusnak tűnhet – épp ezért ez az egyik legbecsapósabb tévhit – hogy a természetes összetevőkből készülő kozmetikumok már csakis jók lehetnek.

Pedig ha picit is belegondolunk, rájöhetünk, hogy ez a logika sok ponton is hibás. Először is, számtalan dolog okozhat allergiát a természetben, például a pollenek, hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük. Az összetevők arányaira is érdemes figyelni, hiszen egyes alapanyagok kis mennyiségben csodákra képesek, ám ha túlzásba visszük a használatukat, épp az ellenkező hatást tudják kiváltani.

A természetesség jegyében mondhatnánk azt is, hogy amit a Föld adott nekünk, az már biztosan jó, de ezen a gondolatmeneten végighaladva pár lépésben juthatunk el oda, hogy a kőolaj és származékai is a Földből származnak. Pedig azt mindannyian tudjuk, hogy épp ezek azok, amiket el kell kerülni, ha bőrápolásról van szó.

A natúrkozmetikumok csak akkor lehetnek valóban jók, ha a megfelelő alapanyagokat, a megfelelő arányban és technikával használják fel a készítők, ám a vásárlónak mindig meg kell győződnie arról is, hogy az ő bőrére vagy problémájára ideális-e az adott termék. – az alábbi live videóban is erről beszélgettünk!

 

 

„A natúr kevésbé hatásos?”

Ennek a tévhitnek is megvan a maga alapja: a mesterséges összetevőket tartalmazó kozmetikai szerek gyakran meglepően gyorsan fejtik ki hatásukat, épp azért, mert egyes alkotóelemeiket külön ezzel a céllal fejlesztették ki. A gyors eredménynek köszönhetően aztán sokan úgy hiszik, megtalálták a tökéletes csodaszert. Csakhogy ezek a készítmények sok esetben csupán ideiglenes tüneti kezelést jelentenek.

30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!

A natúrkozmetikumok ezzel szemben lehet, hogy lassabban érnek el látványos hatást, ám az eredmény valóban hosszan tartó lesz.

Ezen felül érdemes azt is figyelembe venni, hogy az Európai Unio területén ma már nagyon szigorú szabályozás vonatkozik a kozmetikai termékekre is, így ha egy készítmény leírása például azt állítja, hogy csökkenti a bőr zsírosodását, akkor ezt magának a terméknek teljesítenie is kell. Érdemes tehát emiatt is alaposan elolvasni az egyes termékek tájékoztatóját, hiszen így tudhatjuk, hogy mire számítsunk használatukkor.

„Csináld magad termékek” 

Ha nincs benne semmi mesterséges, én magam is el tudom készíteni! – gondolják sokan. Pedig ennél távolabb nem is állhatnánk az igazságtól. Csak azért, mert kizárólag természetes összetevőket tartalmaz egy kozmetikum, még nem mondhatunk le a szakértelemről, a sok-sok kutatásról és megfelelő felszereltségről, ami ahhoz szükséges, hogy valóban hatékony és egészséges készítmény legyen a végeredmény.

Ráadásul a természetes nem azt jelenti, hogy abban a formában használjuk fel az alapanyagokat, ahogyan azt a természetben megtaláljuk: az olajok, koncentrátumok előállításához szaktudás és technológia szükséges. És akkor még nem is beszéltünk a „minőségellenőrzésről”, mely során megállapítják, hogy a természetből származó összetevő mentes-e a káros anyagoktól, melyek megannyi úton szennyezhették be azt.

„A natúr nem allergizál?” 

Logikus érvelésnek tűnik, hogy a vegyi úton előállított alapanyagokkal nehezebben barátkozik meg az emberi szervezet, s látszólag megannyi bizonyítékot is találhatunk erre: a szintetikus tartósítószerek, színezékek és illatanyagok sokaknál okoznak bőrirritációt, rosszabb esetben akár súlyos kiütéseket vagy allergiás reakciókat. A problémát súlyosbíthatja, hogy az emberi szervezetnek időre van szüksége, hogy kialakítsa a természetes védekezőképességét az új hatásokkal szemben, így ezek hosszú távon okozhatnak fejfájást a felhasználóknak.

Ám ebből még korántsem következik, hogy a csakis természetes alapanyagokból összeállított kozmetikai termékek nem okozhatnak allergiás tüneteket. Gondoljunk csak bele! Világszerte az egyik leggyakoribb (étkezési) allergia a mogyoróallergia, pedig tökéletesen natúr dologról beszélhetünk! Sokak életét keserítik meg a pollenek, olajok, hiába a természet ajándékai mások számára.

Így hát egy natúrkozmetikum éppúgy okozhat allergiás tüneteket, mint szintetikus társai. Fontos, hogy mindig, minden kozmetikai szer esetében elolvassuk az INCI-t (International Nomenclature of Cosmetic Ingredients), melyben minden egyes összetevőt kötelesek feltüntetni a gyártók, így ha tudjuk, hogy valami irritációt okoz, akkor megelőzhetjük a bajt!

„Nem jó az illatuk?”

Tény, hogy nehéz versenybe szállni a mesterséges illatanyagok intenzitásával. Az átlag kozmetikai termékek és a natúrkozmetikumok között érezhető az eltérés, hiszen előbbiekben megannyi „illatfokozót” találhatunk. Ám a természetes alapanyagok között is felfedezhetünk kimondottan illatos illóolajokat, ezek pedig – bár lehet, hogy kevésbé erőteljesek – hosszabb távon is megőrzik illatukat a bőrön.

Ugyanakkor az igazán érzékeny bőrre kifejlesztett termékek gyakran még ezeket az összetevőket is nélkülözik, hiszen sokszor épp ezek okozzák a natúrkozmetikumok által kiváltott bőrirritációt. A Peak 100% Natúrkozmetikumok előállításakor figyelünk rá, hogy ne pusztán a bőrödet, de az orrodat is kényeztessük, így nem kell félned attól, hogy a természetes bőrápolás kellemetlen szaggal párosulna.

„A natúr csak drágább lehet!” 

Egy natúrkozmetikum körültekintő hozzáállást, odafigyelést és sok munkát igényel, és ennek természetesen ára van. Ám ha jobban belegondolunk, a legdrágább luxustermékek jelentős része nem natúr! Ezeknél a legnagyobb költség sok esetben maga a marketing, nem az előállítás, így legtöbbször pusztán a márkát kell megfizetni, ez pedig nem arányos a termék minőségével.

A tudatos vásárlóvá válás első lépése pedig az, ha felismerjük, hosszú távon a nagyon olcsó dolgok sokkal drágábbá válnak! Ha ár-érték arányban megfelelő kozmetikumot vásárolunk, azért a bőrünk is hálás lesz, és nem kell újra és újra nagy összegeket kidobnunk az ablakon a szinte észrevehetetlen eredmény érdekében!

Szeretnéd a természetesség és a gondosan válogatott natúr összetevők hatását a bőrödön élvezni? ITT megtalálod őt!

A Peak kozmetikai kistáska 3 létfontosságú dolgot rejt Neked, amelyet az EDZŐ CUCCODBA azonnal be is dobhatsz:

  1. Egy csillámos, kókuszos-gyümölcsös krémtusfürdőt, csillámokkal, 100 % naturális alapanyagokból
  2. Egy csillámos testvajat, ami a legfontosabb bőrápoló olajokban gazdag, 100% naturális alapanyagokból
  3. És egy 70%-os csoki tartalmú, csoki illatú, csillámos és chilis, így duzzasztó hatású ajakbalzsamot
  4. + mindez egy praktikus, jól záródó, vízálló Peak nesszeszerben vár Rád!

A Peak célja nemcsak a táplálkozás, de akár a bőrápolás terén is az, hogy magas minőségű, káros anyagoktól mentes terméket adjon oda Neked. Hiszünk abban, hogy az egészségtudatosság része nem merül ki az étkezésben, sportolásban – hanem a bőrápolásban is jelen van. Ezért mindegyik kozmetikai termék:

  • szilikonmentes
  • pálmaolaj mentes
  • parabénmentes
  • színezékmentes
  • kőolajmentes
  • SLS mentes
  • ÁLLAT KISÉRLETEKTŐL MENTES!!
  • ECOCERT minősítésű

Ha igazán ütős szépség szettet szeretnél télre, akkor a Peak kozmetikai csomagot kombináld a MEGÚJULT Peak hialuronsavas kollagén italporral! Maradj fiatalos és ragyogj télen is!

Ragyogj belülről is – segítség ITT!

natúr kozmetikumok

natúr kozmetikumok tévhitek

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.