-+=
Olvasási idő: 6 perc

Ha a kora reggeli kelésre gondolok, kétféle embertípus jelenik meg lelki szemeim előtt:

1. Van, aki nyűgösen próbálja magát gondolatban elhelyezni térben és időben, miközben a nagyonsokadik „Szundit” nyomja ki a telóján. Félálomban megállapítja, hogy a reggeli és a fésülködés elsunnyogásával még jut öt perc egy kis hunyásra.

2. A másik típus, aki tettre készen ébred, örülve a Nap minden sugarának, alig várva a következő 24 óra kihívásait… szemdörzsizés, nyújtózkodás, ásítás, majd széles mosoly: és már pattan is ki az ágyból, mint Micimackó!

Na jó, ilyen ember talán nincs –vagy nagyon kevés bujkál közöttünk. De a lényeg, hogy ez a bizonyos második típus, ha kicsit fáradt is egy pár perc erejéig, szívesebben kel korán, hogy időt szakítson magára és frissen kezdje a napot: például egy jó kis edzéssel! – és egy energizáló, krémes habos Peak protein kávéval? 🙂

Néha neki is nehéz, néha ő is vetekszik magával, de végül győz az akarat és az elhatározás, elvégre ismeri már magát: utána oooolyan jó érzés lesz!

Nézzük, miért előnyös, ha igazi „Morning person” vagy, és mit tegyél akkor, ha szeretnéd beiktatni a meló előtti mozgást a mindennapokba, de egyelőre egy porcikád sem kívánja nem hogy a mozgást, de még a létezést sem, korán reggel…

Én személy szerint imádok (nagyon korán) reggel edzeni, tulajdonképpen ez a legelső programom, a kis „én-időm”, mielőtt még mások edzésével foglalkozom. Én persze kicsit más helyzetben vagyok, hiszen ez a hivatásom, az életem, nem tudnám az edzések és a fitnesz nélkül elképzelni a mindennapokat.

Ezzel együtt jár egy jó kis mazochizmus, és bár nekem sem indul mindig fitten a reggel, azért bevallom, imádom ezt az életformát. Persze azért én sem szeretem, ha megbélyegeznek: „Persze, neked könnyű…” 🙂

ÉS! Ha elkaptad a fonalat és szenvedélyeddé vált a sport, bizony szívesen töltöd a teremben az időd, sokszor kemény órákat szánva arra, hogy legyőzd önmagad és egyre jobb legyél! De ha néhanap kell egy kis löket, hát a kedvenc zsírégetőd biztos megadja, hogy reggel is a maxon pörögj! :))

Ha Te, kedves Peak Girl, nem is vagy ilyen csodabogár, mint én, rengeteg előnyét élvezheted a reggeli, munka előtti, napindító edzésnek! Legyen szó súlyzós edzésről, egy könnyedebb aerobról, csoportos aerobikról, vagy csapatsportról (közös foci, röpi, kézi stb.), a kómás „észheztérés” után meglátod, nem fogsz csalódni, ha rászánod magad erre a kihívásra! Lássuk, miért! 

1. Felfrissülsz, tele leszel energiával 

Minden fejben dől el! Hiába közhely, tényleg igaz!  Nézzük először, mit tegyél, ha az elhatározás megvan, mégis úgy érzed, a reggeli edzés távol áll tőled!

Ha már a készülődésnél (sőt, továbbmegyek, és azt mondom, már előző este) és az edzőterembe vezető úton próbálod tuningolni és mentálisan rákészíteni magad az edzésre – például ütős, jó kis zúzós zenével -, tuti mire odaérsz, megjön a kedved!

Hasznos lehet az is, ha előre megtervezed az edzésed, így lefekvéskor és ébredéskor egyaránt tudatosítod magadban, mit fogsz csinálni – a legjobb, ha minden alkalommal belecsempészel a mozgásba néhányat a kedvenc gyakorlataid közül, így könnyebben megjön a lelkesedésed!

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Ha pedig már elkezdted, onnan nincs visszaút, utána pedig érezni fogod, hogy tényleg felébredtél, körülvesznek a „boldogsághormonok”, kitisztul a fejed és úgy érzed, bármilyen akadályt leküzdesz a nap során! Ez eléggé a kora reggeli edzés mellett szól, igaz?

2. Felpörög az anyagcseréd, égeted a kalóriákat 

Ha bírod az éhgyomri edzést, én mindenképp buzdítalak rá – ez ad az egésznek még egy pluszt!  Ilyenkor tényleg könnyebben nyúl a szervezeted a zsírokhoz és használja fel azt energiaként, hiszen még nincs szénhidrát, amit égetni tudna – ha nagyon éhes vagy, valamilyen fehérjedús étellel, vagy a protein shake-kel indítsd a napod, és persze ne hagyd otthon a BCAA+glutamin koktélodat, hogy megvédd az izmaidat edzés közben!

Akkor sincs baj, ha nem bírod reggeli nélkül – a lényeg, hogy a saját igényeidhez igazítsd az edzést, épp az a fontos, hogy az élmény már korán reggel kellemes legyen, ne szóljon hát arról, hogy rosszul leszel, és nem tudod teljesíteni, amit beterveztél!

Mindenesetre a reggeli edzés után a nap folyamán intenzívebb a kalóriaégetés, főleg, ha súlyzós edzést, vagy intervall tréninget végeztél. Persze ez nem jelenti azt, hogy „na, akkor belefér egy szelet csoki, mert már „úgyis ledolgoztam”…

3. Benned van a (jóleső) tudat, hogy ezt a lépést már megtetted 

Előfordulhat az is, hogy nem kedvenc időtöltésed az edzés, de rendszeresen, kőkeményen végigcsinálod minden alkalommal magadért és az egészségedért, lelki harmóniádért.

Ilyen esetben a „túl vagyok rajta – érzés” megnyugtat, így edzést követően teljes erőbedobással koncentrálhatsz a nap feladataira, és este, amikor lepihensz egy hosszú, fáradt nap után, jó lesz arra gondolni, hogy nem kell válladra dobni az edzőtáskád és még egyszer útnak indulnod (főleg nagy áldás ez az érzés télen a hideg, sötét délutánokon…).

4. Több szabadidő 

Bár a minőségi és elegendő mennyiségű alvás nagyon fontos (igen, a feszes, izmos test elérése érdekében is!), ha időben aludni térsz, és reggel innen csippentesz le egy-két órácskát az edzés javára, délután sokkal több időd jut más programokra, amiket reggel egyébként sem tudnál beilleszteni a hétköznapokba!

Munka után jöhet a boldog felismerés: „Ezazzzzzz, reggel már edzettem egy tökjóóóót!” – éééés máris jöhet egy kis shopping, dumaparti a csajokkal, egy kis extra idő a szerelmeddel és/vagy a családoddal, kádban fekvős olvasás, bármiféle más relax… ilyen egy tartalmas nap, amit megéri edzéssel indítani!

5. Kevesebben vannak, nem zsúfolt a terem 

Előtted van az a kép, amikor tök jól eltervezed, milyen gyakorlatokat csinálsz, melyik gépeket használod majd edzés közben… és akkor hoppá, az a gép foglalt…?

Oké, semmi gáz, nézzünk egy másik gépet – átverekszed magad a lelkesen edzők tömegén, és lám, ott is vannak… nem szeretünk várakozni, nem mindig szeretünk másokhoz beszállni, jól fel is stuffolod magad, milyen sokan vannak, egy pillanatra még tömegiszonyod is lesz…

A (kora) reggeli edzésnél biztos, hogy kisebb rá az esély, hogy belefutsz ilyen szituba! Hmmm… a mérleg egyik oldalán az embertömeg, a másik oldalán a koránkelés… melyik oldal lesz a nyertes?

6. Könnyebben el tudsz este aludni 

Nem mindenki dől ki este egy fárasztó edzés után – bár azt gondolnánk, a nap végén így testileg és szellemileg is jól kifáradtunk, jöhet a jól megérdemelt pihi! Sokszor forgolódsz az ágyban, nem jön álom a szemedre és úgy érzed, még mindig tele vagy energiával, nem tudod magad „lelőni”? Lehet, hogy ha az esti edzések híve vagy, gyakran találkozol ezzel.

Ha túl sokszor zavar be az alvásba a késő esti/délutáni edzés (főképp, ha valamilyen edzés előtti pörgetőt is használtál, bár ezekkel jobb, ha a délutáni órákban már szakítasz), szintén érdemes lenne kipróbálnod a reggeli mozgást! Ha éjjel könnyebben elalszol, jól kipihened magad, reggel is gyorsabban pörögsz fel és pattansz ki az ágyból (vagy legalábbis kevesebbszer nyomod meg azt a bizonyos „Szundi”-gombot…)

7. Csökkentheted a napi kávémennyiséged, ha az edzés élénkebbé, frissebbé tesz 

Egész nap kómásan jársz-kelsz, különös ismertetőjegyed, hogy mindig egy bögre kávéval próbálod felturbózni magad? Koffeinbomba helyett válaszd a reggeli edzést! Tuti könnyebben nyitva tartod majd a szemed és meglátod, nem érzed majd szükségesnek a harmadik, negyedik csésze feketét…

8. Nyáron jólesik világosban nekivágni 

Bár tény és való, télen kora reggel sötét van és hideg, így dupla akkora akaraterőre és fenékbe billentésre van szükség, hogy megindulj (na de gondolj az edzés utáni dicsőség-érzésre!), nyáron viszont egy kellemes, napsütötte reggelen mégis csak jó érzés a terem és a súlyzók felé venni az irányt – a reggeli pékség-látogatás helyett!

Ha például a futás szerelmese vagy, akkor is szuper ilyenkor a szabadban lenni – még inkább élénkítő hatással vannak rád a napsugarak, kitisztítja a fejed a kellemesen hűs levegő, még nem szenvedsz a melegtől, így eggyel kevesebb indokod van, amivel lebeszélhetnéd magad az edzésről!

Délután kilépve a munkahelyedről viszont megcsap a forró levegő, még el se jutottál a kocsidig, vagy a metróig, már leizzadtál, és akkor még a teremben is folyjon rólad a víz…? Tedd a szívedre a kezed: sosem hagytál ki edzést, mert bebeszélted magadnak, hogy „Ma túl meleg van!” ?

Lényeg a lényeg, különbözőek vagyunk, más a bioritmusunk. Lehet, hogy kipróbáltad, de neked nem esik jól a reggeli edzés, este jobban a topon vagy, ilyenkor tudod kihozni magadból a maximumot.

A lényeg, hogy ÖRÖM legyen a mozgás, hogy minden előnyét alaposan ki tudd használni (az egészségmegőrzéstől kezdve az alakformáláson át egész az önbizalom feltuningolásáig), és ha már rászánod az időd, energiád, tényleg törekedj a tőled telhető legjobb teljesítményre!

Mindenesetre adj egy esélyt a reggeli edzésnek, akkor is, ha alapjáraton nem éreznéd magad alkalmasnak rá! Hogy döntesz: edzőcipő vagy Szundi-gomb? 🙂

Reggeli köredzés? ITT!

reggeli edzés

reggeli edzés előnyei

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!