-+=
Olvasási idő: 3 perc

Bármilyen sportágról is beszélünk a sportolók étkezése nagyon hasonlít. Verrasztó Dávid európa-bajnoki ezüstérmes úszó szinte ugyanúgy táplálkozik, mint egy testépítő. Nagyon kiélezett étrendet folytat, amely sok fehérjén és kontrollált szénhidrátfogyasztáson alapszik. Fogadd el végre, már nem az van, mint 15 évvel ezelőtt, hogy edzés után bedobsz egy “teszkós” túrós táskát. Eredményekhez megfelelő tápanyagellátásra van szüksége a szervezetednek, bármilyen sportágban is akarsz teljesíteni. Többek között erről beszélgettünk Dáviddal is, amiről ha lemaradtál most újra megnézheted.

Fehérjepor

peak-whey-fusionDávid a táplálkozásban hisz, megfelelő étrend mellett a táplálék-kiegészítők fogyasztása is elengedhetetlen ilyen szinten. Dávid a szilárd étkezését is fehérjeporokkal egészíti ki, hiszen nehéz lenne ezt a fehérjemennyiséget kizárólag húsból elfogyasztania.

“Rendszeresen edzem, versenyzem, nem hagyhatom, hogy csökkenjen az erőnlétem. Ezért is fontos, hogy teljesítményem fokozására plusz kiegészítőket fogyasszak. Aminosavak, spenót kivonat és HMB nélkül nincs élet a számomra. A Ribose is része a felkészülésemnek, ami, ha jól tudom csak a Peak-nél van itthon.”

verraszto_david_peakAz aminosavak a fehérjék építőkövei, amelyek kiegészítő formában emésztés nélkül azonnal a véráramba jutnak. Fogyasztásukkal gyorsul a regenerációd, javul a teljesítményed és erőszinted, képes leszel tovább koncentrálni és tovább edzeni.

A spenót kivonat a legjobb természetes alapú teljesítményfokozó a piacon, amely közel hatszorosára emeli az elfogyasztott fehérjék beépülését az izomzatodba.

A HMB leucin aminosav származék, amely segít megvédeni izomzatod leépülését stressz-szituációkban, ezzel egyidőben segíti az izomtömeg felépítését és a zsír leadását.

Fehérjepor és a teljesítményfokozás

Milyen számodra hasznos dolgokról beszélgettünk még Dáviddal a Hangout-ban?

Csak a HÉTVÉGÉN: Beérkezett a VEGAN Createston! 33% OFF az összes Createstonokra!

– Dávid sokáig használt kreatint is, viszont rájött, hogy neki nem megfelelő. A kreatin rövid távú nagy erőleadás után nem biztosít több energiát, neki pedig 400 méteren tovább kell kitartania. Ezért is váltott a teljesítményét hosszú távon támogató hatóanyagokra.

– Dávid minden nap saját magának készíti el az ételeit, és az EZ-Coat olajspray-t is előszeretettel használja. Mit eszik egy úszóbajnok? Ha visszanézed a Hangout-ot megtudhatod.

– Az is kiderül, hogy a medence mellett az edzőteremben is sok időt tölt, a street workout és a TRX mindennapos edzéseinek része. Az erőedzések megtartják a robbanékonyságát, amire neki nagy szüksége van.

– Dávid megfordult már a tengerentúlon is, ezért tapasztalatból mondja Neked, hogy Amerikában is ugyanezeket a táplálék-kiegészítőket használják a sportolók, tehát semmiben nem vagyunk elmaradva bármennyire is azt gondolod. Az információk, amit átadunk Neked tökéletesen megegyezik a profi szinthez szükséges legmodernebb tudással.

Plusz érdekességként szót ejtettünk arról is, hogy az úszóruhák, amelyeket betiltottak 50 méteren 1 másodpercet is képesek voltak javítani, mert annyira leszorították a testüket, hogy teljesen egy áramvonalas, szörfdeszkához hasonló test úszott.

Nagyon érdekes témákat érintettünk, ezért ha lemaradtál volna itt újra megnézheted.

Hallhattad, Dávid vélemény is az, hogy csakis fejben kell rákészülnöd arra, amit el akarsz érni. Bármilyen külső tényező is hátráltat, Neked ragaszkodnod kell a céljaidhoz, és ehhez ki kell zárnod a negatív tényezőket.

Mi az a Google Hangout?

1653945_608765695859806_1406877216_n1. Innen kell letöltened a gépedre a Google bővítményét:
http://www.google.com/+/learnmore/hangouts/?hl=hu
2. A Peak Man Google Plusban az IGEN vagy Talán gombra nyomj, hogy értesíthessünk emailben, mikor kezdünk:
http://bit.ly/peakmangoogle
3. Itt a képes segítség, hol kell rányomnod a Peak Man Google Plusban az IGEN gombra:
képes segítség a Google Hangout-hoz

Ha kérdésed van, ne habozz. Azonnal válaszolunk.

Hasonló jó témával és vendéggel várunk a következő Hangout-ban. Tarts velünk! Ha tovább olvasnál a teljesítményfokozásról, kattints a képre.

verraszto_david_david_kornel

Dávid Kornél  – Peak Hungary

Tudj meg többet a súlyod menedzseléséről a Google+ oldalunkon!

A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén!

A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!