-+=
Olvasási idő: 4 perc

Korábban már olvashattál nálunk arról, hogy hamarosan belevágunk egy új átalakító programba, ami most más lesz, mint az eddigiek. Miben változtattunk? Több dologban is!

Ha figyelemmel kísérted az eddigi átalakító programjainkat, akkor tudod, hogy mindig több jelölttel dolgoztunk együtt. Most egyedül Jenő átalakulását követheted végig, és ő lesz az, akivel azonosulni tudsz. Mindjárt bemutatom őt részletesebben is.
Amiben szintén eltérünk, hogy egy teljesen új, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő táplálkozási módra, a ketogén módszerre alapozunk. Mindjárt ezt is elmagyarázom, miért.

A szakmai hátterünket illetően Dávid Kornél stabilan tartja magát a fronton, mellé pedig Halmi István egykori testépítő, immáron személyi edző, TRX instruktor irányítja Jenő, valamint a Te programodat.

Természetesen az újdonságok mellett valami azért maradt a régi. Ugyanúgy követhetsz minket, sőt, akár csatlakozhatsz is hozzánk a világ bármely pontjáról. Ingyenesen letöltheted a komplett anyagot, edzéstervvel, étrenddel és a saját életvitelednek megfelelően együtt dolgozhatsz velünk:

Neked szól az átalakító program?

  • Igen, ha nemcsak átmeneti időre tervezel, hosszú távon szeretnél életmódot váltani.
  • Ha nincs időd és segítséged saját magad számára programot összeállítanod.
  • Ha a családod és munkád mellett nincs időd állandóan csak magaddal foglalkozni.
  • Ha számodra fontos az egészséged és szeretnéd végre megtalálni a helyes utat.
  • Ha számtalan diétába belefogtál már, de egyre csak nehezebb helyzetbe kerültél.

Röviden-tömören ennyi, de ha nem ismertél magadra, akkor is érdemes egy próbát tenned velünk.

Ki az átalakító programunk főszereplője?

Elsősorban Te, hiszen miattad tesszük közzé ezeket az információkat. Másrészről pedig Jenőről, akivel azonosulhatsz és nem fogod magad egyedül érezni a problémáiddal.

Csak a HÉTVÉGÉN: Beérkezett a VEGAN Createston! 33% OFF az összes Createstonokra!

Jenő, jelenleg 43 éves, informatikus és családapa. Mindennapi ember, mindennapos élethelyzettel és problémákkal. Ő is megszámlálhatatlan diétába belefogott már, de sajnos mindhiába. A nem megfelelő táplálkozás és életmód nála inzulinrezisztenciához vezetett – ami, mint tudjuk, a cukorbetegség kapuja. Szerencsére az elhatározás időben jött, és hozzád hasonlóan Jenő is készen áll arra, hogy megváltoztassa az egész életét.

“Akkor tudsz leginkább azonosulni velem, ha Te is nagyobb túlsúllyal rendelkezel, lehet, hogy már inzulin rezisztens is vagy, egész nap szinte csak ülő munkát végzel és a nap hátralevő részében sem túl aktív az életmódod. Gyakorlatilag mondhatni, hogy teljesen megfelelsz a mai magyar átlagos férfinak, a hasonlat jó és rossz aspektusaival együtt!

“A rendszertelen étkezés, a mozgás hiány és a dohányzás az évek alatt összefogott az ülő életmóddal, hogy a szervezetem sanyargatása teljesebb mértéket öltsön. Idővel már a lépcsőzéstől is szuszogtam, a két cipőm bekötése között szünetet tartottam, tisztálkodósnál meg a bordám szurkálta a májamat, és a 120 kilót elérve már 2XL-es ruha méretet hordtam. Szóval, szilárdan eltökéltem, hogy teszek végre valamit!” – Blénessy Jenő

Miért pont ketogén módszerek?

Azért, hogy megtanuld végre: NEM KELL FÉLNED A ZSÍROKTÓL MÉG DIÉTÁBAN SEM!

A  ketogén diéta magas zsír-, nagyon alacsony szénhidrát-, és mérsékelt fehérjetartalmú étrenden alapszik. Ezzel az elosztással a tested a szénhidrát helyett a zsírt – még konkrétabban a ketontesteket és zsírsavakat fogja elsődleges energiaforrásaként használni. A ketogén diéta lényege tehát az, hogy alapvetően alacsony a szénhidrátbeviteled, viszont ciklikusan betöltésre ad lehetőséget a szervezetednek. Az eredménye ennek a folyamatnak, hogy a szervezet zsírból nyeri az energiát, így alacsony lesz a testzsír-százalékod és elkerülheted a katabolizmust, azaz izomveszteséget.

A megváltozott táplálkozási folyamatban, miszerint a szervezeted megtanulja a zsírokat energiaforrásként használni a szénhidrátok helyett, az anyagcseréd is átalakul. Ketogén alapú diéta esetén különösen fontos a tápanyagok megfelelő arányának beállítása. Neked ezzel most nem kell foglalkoznod, az étrendben mi mindent beállítottunk.

Készül fel, hogy kezdetben nehéz lesz!

Mivel táplálkozásodban jelentős mértékben lecsökkentjük a szénhidrátok mennyiségét, így számolnod kell azzal, hogy elfogy az erőd, feszültebb leszel, nehezebben koncentrálsz mindaddig, amíg a tested meg nem tanulja a zsírokat energiaforrásként használni. Azért, hogy sokkal könnyebben tudd venni az akadályokat, összeállítottunk neked egy ketogén diétához illeszkedő táplálékkiegészítő csomagot, finom és cukormentes mogyorókrémekkel, fehérjeporral és aminosavval. A Te döntésed, hogy élsz-e a segítségükkel.

Az edzéstervedben is odafigyeltünk rá, hogy akár jelentős túlsúllyal való testmozgás se okozzon számodra egészségügyi problémát.

A lehetőség tehát adott, innen már csak rajta múlik, hogy belevágsz-e!? Kérd el ingyenesen a 16 hét program teljes anyagát, amit havi lebontásban küldünk neked. Csináld végig velünk életed ugyan lehet, hogy az első, de egyben utolsó programját. Megmutatjuk neked, hogyan tudsz élethosszig tartó változást elérni magadon!


átalakító program

ketogén átalakító program

Források:

Harris, William S. “n-3 fatty acids and serum lipoproteins: human studies.” The American Journal of Clinical Nutrition 65.5 (1997): 1645S-1654S.

Miller, Michael, et al. “Triglycerides and cardiovascular disease a scientific statement from the American Heart Association.” Circulation 123.20 (2011): 2292-2333.

Bergstrom J, Hermansson L, Hultman E, Saltin B. Diet, muscle glycogen, and physical performance. Acta Physiol Scand. 1967;71:140–50. [PubMed]

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!