Diétás jégkrémbe zárt csokis-mogyorókrém

Amikor nemrégiben a Peak csapata piacra dobta a csokis mogyorókrémjét, valóságos Dietella láz tört ki a Peak Girl zárt csoportban. Én személy szerint a home-made Nutellára esküszöm, de engem is magával ragadott az őrület, így eldöntöttem, hogy nekem is kell egy ilyen mogyorós csoda. A csokis krém illata valami mennyei, az ember lánya legszívesebben nyakig merülne benne. Rajongok az édes ízekért, de önmagában nekem túl intenzív, ezért elhatároztam, hogy lágyítok rajta egy kicsit és felturbóztam némi kókusztejjel és sajtkrémmel. Így született meg ez a hűsítő finomság.

Tudtad, hogy az első jeges édességet az ókori kínaiak készítették, több ezer évvel ezelőtt? A gombócos fagyit az olaszoknak köszönhetjük, az első jégkrémgyár pedig Amerikában nyitotta meg kapuit a 19. század második felében. Felejtsd most el a boltok hűtőpultjaiban roskadozó cukor és adalékanyag bombákat, hiszen néhány pillanat alatt te is el tudod készíteni a saját jégrémedet!

Hozzávalók:

  • 30 dkg light krémsajt
  • 1,5 dl sűrű kókusztej (konzerves kiszerelés)
  • 2-3 evőkanál Dietella
  • 1 adag (kb. 30 g) fehérjepor
  • 1 banán (opcionális, nélküle is működik)
  • 1 csipet só
  • szükség szerint még édesítő
  • bevonathoz: kakaópor és MCT olaj

Elkészítés:

Minden hozzávalót alaposan összekeverünk, majd jégkrémformákba kanalazzuk és mélyhűtőben kifagyasztjuk. Ha nincsenek formáid, tedd a masszát műanyag edénybe és kavard át, 20 percenként, hogy krémesebb állagot kapj! Én most csoki mázat is készítettem rá, hogy fokozzam az élvezeteket. Néhány evőkanál MCT olajat annyi kakaóval kevertem össze, hogy sűrű, de folyékony állagot kapjak. A jéghideg jégrémeken szinte azonnal megszilárdul a csoki máz.

Váljék egészségedre!

dietas-feherjefagyi-recept

 

Diétás jégkrém

Diétás mogyoróvajas jégkrém

Pálfy Csobánka

Pálfy Csobánka

Pálfy Csobánka vagyok, egy kisvárosi lány, tele nagy tervekkel. Három nagy szerelem van az életemben, a gyerekek, a mozgás és a sütés. Mozgásterapeutaként, 3 év alatti manókkal foglalkozom, így egész nap mozgásban vagyok. A sport végigkísérte az egész életemet hobbi szinten. Számomra a mozgás az örömről szól és a saját korlátaim feszegetéséről. Imádom a kihívásokat az élet minden területén, a barátaim szerint betegesen optimista alkat vagyok.
A sütés az én szeretet nyelvem. Sütök, ha boldog vagyok, ha nem tudok aludni, ha egy kis relaxációra vágyom, sütök a barátaimnak, a szomszéd néninek, a családomnak, a munkatársaimnak, és most már nektek is. A konyha mérleggel nem vagyok túl jó barátságban, szeretek számok nélkül, szabadon alkotni. A táplálkozás területén nem mondanám magam aszkéta típusnak, imádok enni, de minőség tekintetében soha nem kötök kompromisszumot.A cipők és ruhák helyett engem inkább egy új sütőforma, alapanyag vagy egy különleges fűszer hoz lázba. Remélem szeretni fogjátok a receptjeimet, szeretetből készülnek!
Pálfy Csobánka
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások
Diétás jégkrémbe zárt csokis-mogyorókrém
2 szavazat, 5.00 átl. szavazat (95% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Diétás jégkrémbe zárt csokis-mogyorókrém
2 szavazat, 5.00 átl. szavazat (95% pont)
1048
Diétás főzőcske, Édességek, Fehérjeporos receptek
, ,