-+=
Olvasási idő: 4 perc

Az év vége fele közelítve természetes, ha a fizikai aktivitásod csökken, a rohanó, dolgos mindennapokból kissé visszavonulsz családi körbe. Az is teljesen helyénvaló, hogy az év utolsó hónapjában kevesebbet látogatod az edzőtermet, vagy kevesebbszer húzol futócipőt. Vannak, akik szívesen pihennek egy-két hétig passzívan, míg másoknak a karácsonyi családi programozás és az így kiesett edzések száma igazi frusztrációt okoz. Sajnos van olyan is, amikor az orvosi utasításra kerülsz parkolópályára, ilyenkor még fontosabb, hogy ebben a rövid időben betartsd a szünetet a teljes felépülés érdekében.

Mi történik a szervezeteddel, ha két hétig nem edzed? Mikortól kezd leépülni az izomzatod?

Az alábbi valós és valótlan félelmek fogalmazódnak meg legtöbbször az igazi sportfüggőnél egy-két hét kényszerpihenő közben:

Izomveszteség: ez az egyik legnagyobb félelem. A jó hír, hogy kétszer annyi idő alatt épül le a felépített izomzatod, mint ahogy felépítetted. Tehát két hét alatt jelentős izomveszteség nem fog érni, még akkor sem, ha elsőre te azt érzed vagy látod. Mert igen láthatod úgy, hiszen nem kap annyi ingert hirtelen, amennyit szokott, az izomzat tápanyag ellátottsága kisebb lesz. Ideiglenesen kisebbnek láthatod, nem feszül úgy a popsin a nadrág, mint eddig, de amint véget ér a pihenő, újra visszanyeri izomzatod régi formáját. A folyamatos kreatin szedése segít mérsékelni az erő és izomzatveszteséget!

Kutatások szerint körülbelül egy hónap után kezd az izom keresztmetszete szignifikánsan csökkenni, az inak merevsége a második hónapban következik be.

Csökken az állóképesség: a csökkenő pulzustérfogat és a maximális oxigénfelvevő képesség romlását állapították meg kutatók. Ez magával hozza a mitokondriális fehérjék aktivitásának csökkenését. A tanulmány szerint ez már 2 hét után mérhető, de jelentős veszteség egy edzett személynél 3 hónap után következik be.

Zsírpárnák jelennek meg: az eddigi étkezés, amely a napi edzést is támogatta, most plusz bevitel a szervezetnek, így azonnal le is rakódik. Igaz is, meg nem is. Természetesen inaktív időszakban kevesebbet lehet bűnözni, és ha nem is tiltólistára tenni egyes élelmiszereket, de érdemes hanyagolni az újabb aktív sportolásig. Nem szükséges drasztikus változásokat bevezetni, ha kimarad egy-két edzés.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Az is szuper ötlet, amit pár Peak olvasó írt: Peak kazeinnel váltják ki a reggelit és a vacsit! Az új kazein duplán telít, mert lassú felszívódású fehérje, plusz rostokkal is el van látva! És nagyon finom, nemhiába végeztük a termékfejlesztését évekig!  Az étkezések kiváltására – könnyed vacsorára egy megoldás: – ha épp nincs időd, vagy fáradt vagy csirkemellet sütögetni. Vagy akár egy vacsora kiváltására – például a VIDEÓBAN bemutatott madártejes kazeinnel megoldhatod! 

Megmozdul a mérleg rossz irányba: sokszor elfelejtjük, hogy súlymegtartó tartomány 5 kiló környékén van. Az ez alatti ingadozás természetes, az 1-2 kilós kilengés bármely irányba pedig sosem mérvadó. Nőknél függ a menstruációs ciklustól is többek között, de a napi elfogyasztott folyadékmennyiség is elmozdíthatja a mérleget egyik vagy másik irányba.

Sokszor lehet, hogy nem is éhes vagy, hanem szomjas! Mielőtt egyből eszegetnél valamit, igyál meg egy adagot a kedvenc ízesítésű Peak BCAA TST aminosav italporból, és könnyen meglehet, el is száll a hirtelen jött éhség, megspóroltál jelentős mennyiségű kalóriát!

Mivel segítheted magad ebben az időszakban?

Hogy minél kevésbé érezd magad tehetetlennek magad ebben a helyzetben, azzal tudsz a legtöbbet tenni, ha tartod a teljes értékű kiegyensúlyozott étkezést, megfelelő aminosav pótlással figyelsz magadra. A legfontosabb, hogy csökkentsd a stresszt. A kevés, de rendszeres, alacsony intenzitású mozgás izzadság nélkül is segítenek a kiegyensúlyozott életmódban és gyorsabb regenerálódást biztosít. A passzív nyújtások is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy visszatérésed ne legyen nehézkes, ne is érezd hátrányát.

Az úgynevezett mentális edzés pedig bizonyítottan segítik az izomműködést fenntartani. A már elsajátított mozdulatsorok, mozgásminták fejben gyakorlásával fenntartható az edzettségi szint rövid távon. A mentális edzés ismert sportpszichológiai módszer,mely segíti a sportolót felkészülni egy nagyobb versenyre, de regenerálódási szakaszban is segít formában maradni.

Gyorsabb és biztonságosabb visszatérést mutatnak azok a sportolók, akik agyban “gyúrtak” pihenő alatt. Mentálisan edzenek a profi teniszezők is, heti 4-5 órában csak fejben játszanak, ez nem csak szinten tartásra alkalmas, de a mozdulatok tökéletesítésére, az eseteges hibák javítására is.

+1. Kezdő löketet ad a Pyruvat – anyagcserefokozó, ami edzés nélkül is hat!

KIEGÉSZÍTŐK. Ez a kulcsszó. Sosem titkoltuk előled, hogy a Zsírégetők akkor tudják legeredményesebben kifejteni a hatásukat, ha megfelelő diéta és rendszeres testmozgás mellett alkalmazod őket! Ezekről a táplálék kiegészítőkről egy szuper összefoglalót olvashatsz itt!

Persze egy nem termogén zsírégető bármikor jól jön, csökkentik az éhségérzeted, pörgetik az anyagcseréd, de nem tartalmaznak koffeint, vagyis nem pörgetnek túl, ha erre érzékenyebb vagy, akkor is bátran bevetheted őket! A képlet kicsit bonyolultabb ennél, de az biztos, hogy a kezdő löketet megadják Neked.

Addig is, saját tapasztalatból mondom, hogy a Peak Pyruvat joggal olyan népszerű a Csajok körében! Hogy miért tuti választás Neked is?
• fokozottabb a kalóriaégetésed még diéta alatt is, nem csökken az alapanyagcseréd foka
• csökken az éhségérzetedet, annak ellenére, hogy nem vittél be plusz kalóriákat
• rendkívül felgyorsítja az anyagcserédet, hiszen a Krebs ciklusod is gyorsul
• a Peak Pyruvat aktív zsírégető, szóval sport nélkül is működik/segíti a fogyásod. Diéta kell. 

A legfontosabb mégis az, hogy a rövid passzív pihenők nem szabad, hogy stresszfaktort hozzanak a mindennapjainkba. A testnek ugyanúgy szükséges a pihenés, mint az aktivitás, minden csak balanszban tud jól működni, ellenkező esetben sérülés, túledzettség, fejlődésmegakadás következik be. Szóval elő egy könyvvel, egy jó zenével és élvezd a pihenést!

edzéskihagyás

edzéskihagyás hatása

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.

Referenciák:

Kubo, K., T. Ikebukuo, H. Yata, N. Tsunoda, and H. Kanehisa. 2010. Time course of changes in muscle and tendon properties during strength training and detraining. Journal of Strength & Conditioning Research 24(2): 322-331.

Ross, A., M. Leverett, and M. Riek. 2001. Neural influence on sprint running training adaptations and acute responses. Sports Medicine 31(6): 409-425.