-+=
Olvasási idő: 3 perc

A régi séma szerint az izomnövelés alapkoncepciója a következő: elengedhetetlen a minőségi fehérjebevitel (testsúly x 1,5-2 g), a megfelelő időben és mennyiségben fogyasztott szénhidrát (testsúly x 6 g), és a zsírfogyasztás kontrollálása (testsúly x 0,5 g). A súlycsökkenés képlete egyszerű: kevesebb energiát vigyél be, mint elfogyasztasz, és persze ehhez is megvannak a szorzószámok, amelyekkel számolni kellene. A régi iskola szerint van a tömegnövelés és van a szálkásítás időszaka.

Hogyan lehetséges mégis, hogy konkrét esettanulmánynál maradva Eszter 6 hónap alatt ledobott 25 kg-ot, és közben felépített egy ilyen csodás testet magának úgy, hogy nem evett még fehérjeport sem?

Eszter: „2015. október 5-én vettem fel veled a kapcsolatot. A célom az volt, hogy 10 kilót fogyjak és végre kimozduljak a gödörből. Egy év telt el és még mindig nehéz felfognom, hogy milyen változáson mentem keresztül! ”

Egyszer egyébként vezető beosztás európai szintű nagy cégben dolgozik, ami sok munkavacsorával, stresszel és kevés idővel párosul. Ehhez mérten minimális volt az edzésre fordítható idő is, gyors és egyszerűen elkészíthető ételek jöhettek szóba és persze az életkora miatti terhelhetőséget is figyelembe kellett vennem. Viszont volt egy jó oldala is annak, hogy Eszter ilyen munkakört tölt be. A profi, maximalista hozzáállását átültette az életmódváltásába!

Ott van az izomzatod a zsírpárnák alatt!

Mihelyt megfelelő módszerrel elégeted a zsírt, előbukkannak az izmok. Izmaid formája genetikailag és fiziológiailag meghatározott. Van egy eredése és egy tapadása, hogy milyen formájú az alapvetően két dologtól függ: az izom méretétől, továbbá a rajta levő zsír mennyiségtől . Ha szeretnél egy izmot kidomborítani, akkor növelni kell a méretét és csökkenteni a rajta levő zsírt!

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Hogyan építs izmot úgy, hogy közben szálkásítasz?

Mi a helyzet akkor, ha nincs izom, amit ki tudnál domborítani? Ha nincs izom, akkor, mint ahogy Eszterre is fel kellett építeni az izmot, akkor nem olyan egyszerű a helyzet. Az erősítő edzések elengedhetetlenek, de nem mindegy, milyen módszerrel.

Legfontosabb, legsürgetőbb feladat az ízületek, és a szervek védelme. Emlékszel, milyen volt terhesnek lenni, milyen hamar fáradtál el, fájt a derekad és minden porcikád? Vegyük példaként a térdfájását A térdízületben 2 oldalszalag és 2 keresztszalag található, illetve 1 nagyobb és több kisebb nyáktömlő – a nyáktömlők termelik az ún. kenőanyagot ahhoz, hogy az ízületet alkotó csontok súrlódás nélkül tudjanak egymáson mozogni. Azt zárójelben jegyzem meg, hogy ezért vitatott reggel edzeni, mert ízületi folyadék nem rögtön termelődik. Abban az esetben, ha fájnak az ízületeid, minél előbb kezdjél el edzeni, mert az ízületi folyadék termelésen túl porcképző hatással is jár az edzés.

A kardiót azért tartom fontosnak, mert javítja a szív-és érrendszert, az erek rugalmasságát. Változatosságot visz az edzésbe, továbbá cukorbetegek körében végzett vizsgálatok alapján kimutatták, hogy nemcsak ez a legjobb a betegségre gyakorolt hatás miatt, hanem a legkedvezőbb testkompozíció összetételt is ez adja.

Én sokszor sikítófrászt kapok, amikor látom, hogy egészséges huszonéves lány gyalogol a futópadon. Csak betegségek, vagy 10 kg feletti túlsúly esetén látom értelmét a következőknek: gyors gyaloglás, séta emelkedőre, kerékpár, ellipszis tréner egyenletes, lassabb tempóban. A lényeg, hogy semmi ugrálás, semmi túl nagy megerőltetés, és a pulzusra folyamatosan oda kell figyelned.

Ha a fentiek nem igazak rád, egészséges vagy és 10 kg-nál kevesebb felesleg van rajtad, a következőket alkalmazhatod akkor, ha egyszerre akarsz zsírt égetni és izmot építeni.

Ha a vércukorszinted alacsony, a tested több növekedési hormont termel egy feltétellel: ha magas intenzitással edzel. Kiürült szénhidrátraktárakkal, magas intenzitással kell edzened. A limitált kapacitású szénhidrátraktárak újra feltöltése 24-48 óra! Tehát nagy intenzitás esetén ennyi ideig égeted még a zsírt, hogy visszatöltse a raktárakat (izom, máj). Ezen idő alatt megnövekedett oxigénfelvétel mellett a raktárzsírok glikogénné alakulnak!

Kezdők, mint ahogyan Eszter esetében is, az alapgyakorlatokra fókuszálunk mindig. Teljes testet edzünk egy adott edzésen belül. Feleslegesnek tartom a bontott edzésterveket, továbbá aki hobbisportoló és heti 3-5 órája van, az eleve csak így tud edzeni. Ha belegondolsz, Te is belátod, miért! Amennyiben adott izomcsoportot terhelsz, pihenni kell edzés közben, ha viszont váltogatod mondjuk a felsőtest és alsótest gyakorlatokat, akkor nem kell szünet, le tudod edzeni azt az egy órát egyben, és időt takarítasz meg.

Nos, Eszternél a legelső teendőm az volt, hogy a diéta 100%-os betartásának fontosságára felhívtam a figyelmét. Ezt ő tartotta is, mind mennyiségben, mind minőségben, először akkor evett félre, amikor már elérte a jelenlegi formáját, de akkor is egy indiai étteremben egy vacsi erejéig. Arra nagyon odafigyeltem, hogy a megszokott ízvilágnak megfelelő, változatos, finom ételekkel érje el az álomalakját. Ebből láthatod, hogy nélkülözés nélkül akár Te is le tudsz fogyni. Sőt, akár további célokat is kitűzhetsz magad elé. Eszter 50 évesen a félmaratont akarja lefutni, és én biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, mint ahogy Neked is menni fog egyszerre a zsírégetés és izomépítés!

Fogyás

Fogyás izomépítés egyszerre

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!