„Mindenki ugyanolyannak születik, csak a társadalom és a környezete alakítja” – Szokták mondani. Ez akár a sportolási szokásokra is vonatkozhat, rajtad, mint szülőn nagyon sok múlik!
Sport fiatalkorban
Ha egy gyerek nem sportos közegben nő fel, akkor a későbbiekben is nehezebben veszi majd rá magát a testmozgásra. Ha már anyuka vagy, és a mozgás az életed részét képezi, törekedj arra, hogy a kicsi sem szenvedjen ebben hiányt. A mai világ teljesen máshogy működik, mint az előző generációk időszakában. A gyerekek egyre kevésbé igénylik a szabadtéri mozgást, mivel már minden elérhető egy karnyújtásra. Virtuális játékok hadával bolondítják meg a kicsiket, és sajnos sok szülő erről tudomást nem véve alkalmazkodik ehhez. Egyszerűbb, ha a gyerek bent ül a lakásban, „addig sem kóborol el”. Én szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis már egészen kiskoromtól kezdve mozgásban voltam. Elég korán megtanultam biciklizni, úszni, s labdajátékok sem álltak távol tőlem.
Sport fiatalkorban játékosan
Ha lehetőséged van rá, már néhány hónaposan vidd el a csemetéd babaúszásra, hiszen ebben az időszakban sokkal kisebb a félelemérzete, s így az effajta mozgás is hamarabb beleivódik a zsigereibe.
Közismert, hogy a gyerekek egészen 8 éves korukig ösztönszerűen játszanak, szóval hagyd, hogy ebben az időszakban saját maga által preferált mozgásokat végezze. Kicsit kiváltságosnak érzem magam, ugyanis vidéken nőttem fel, kertes házban, így mindig lehetőségem volt a friss levegőn játszani év bármely szakaszában.
Az első 6-8 év alatt megállapítható, hogy a gyermeked milyen mozgáselemeket alkalmaz szívesen. Amennyiben látod, hogy hajlékony típus, érdemes sportgimnasztikára vagy valamilyen ehhez hasonló tornára beíratni.
Ha a zene ritmusára ügyesen mozog, ne szalaszd el a lehetőséget, keress fel egy tánciskolát. Fontos, hogy ne a saját akaratod erőltesd rá. Élvezze a mozgás adta örömöt.
Kirándulásokra, nyaralásokra vigyetek különböző játékeszközöket (labda, tollas…), melyeket remekül alkalmazhattok szabad óráitokban. S ha lehetőség van rá, gyalog vagy kerékpárral fedezzétek fel az új helyszíneket.
11-15 éves kor között lehet a leginkább fejleszteni a kondícióját. Persze a fejlődésben lévő gyerek edzése korántsem olyan, mint egy felnőtté. Ehhez szakemberek segítsége szükséges.
Tinédzser kora után már ő is hozhat saját döntéseket edzés tekintetében is. Hagyd, hogy a saját akarata érvényesüljön ezen a téren.
Ne felejtsd a csapatban való sportolás remek személyiségfejlesztő, s nem utolsó sorban kapcsolatformáló tevékenység. Mindegy, hogy mit, a lényeg, hogy a mozgás boldoggá tegye és az élete részévé váljon.
A Te gyereked mit sportol?
Peak Girls – olvasói bejegyzés, Szoboszlai Annu
Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!