-+=
Olvasási idő: 4 perc

Az elmúlt napokban többször is hallottam ezt, a számomra érdekes kijelentést. Értem, hogy mi áll a háttérben, az azonban mégsem tetszik, hogy ilyen negatív érzelmeket társítunk a szeretet ünnepéhez. Terülj-terülj asztalkám, vendégségek, bőségesen rakott tálalók… A félelem forrásai… de egyrészt van nekünk józan eszünk, másrészt akaraterőnk – és egy kis segítség a Peak csapattól! 🙂

Amikor végre elérted az álomalakot, vagy annak a közelébe kerültél, nagyon odafigyelsz minden apró étkezési részletre. Megtervezed a három óránkénti táplálkozásodat, esetleg átmatekozod a makrókat, és a nap végén elégedetten hajtod álomra a fejedet. Jól ettél. Ebbe egy vendégség, egy be nem tervezett meghívás nagyon bele tud szólni. De felesleges ennyire aggódni!

Először is a karácsony egy nagy lelki felüdülés, amit meg, át kell élned, azokkal, akiket szeretsz. Bizony, előkerülnek ilyenkor a házi receptek, a Nagymama zserbója, Anya oldalasa, a Nagypapa püspökkenyere, amik a legkevésbé sem diétásak. Ilyenkor jó, ha eszedbe vésed, hogy az ízek is hozzátartoznak a fizikai élményeidhez.

Az a zserbó pedig csak addig lesz „igazi”, míg a Nagyi készíti, azaz addig kell harapni belőle, míg lehet. Az évek elröppennek, s egy reggelen majd azon kapod magadat, hogy csak emlékekbe kapaszkodsz.

Ezért nem szabad lelkiismereti kérdést csinálni egy-egy nem diéta kompatibilis falatból. Egy-két nap alatt amúgy sem veszélyeztet az elhízás rémképe, hiszen utána, amint teheted úgyis folytatod tovább a megszokott étrendedet…

És gondolom nem szeretnél így festeni idén az asztalnál….? :))

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Néhány praktikát azért megéri a tarsolyban tartani. Figyeld csak!

Ha Te mész vendégségbe – és nincs lehetőséged befolyásolni a koszt “minőségét”:

  • Ha lehet csak hússal, és zöldséggel dúsítsd a húslevest, kihagyva a szórásból a tésztát.
  • A főfogás esetében preferáld a sült, grillezett, zsírszegény húsokat, a zöldségeket, a salátákat, esetleg a rizs köretet, de a csirke bőrétől, a zsíros krumplitól nem baj, ha óvakodsz, vagy csak kicsit „vámolod” meg őket.
  • Az édesség persze már nehezebb kérdés. Egy szelet bejglitől még senki nem kezdett el gömbölyödni, s ha tudatban helyrerakod, hogy odahaza vár téged valami diétás finomság, amit Te magad sütöttél, az garantáltan erőt fog adni a mézédes pillanatokhoz.
  • “Megelőző-evés”: talán furcsán hangzik, de érdemes kipróbálni azt a taktikát, hogy otthon eszel, mielőtt elindulnál. Olyan ételeket válassz, amelyek némileg eltelítenek, de nem ölik meg teljesen az étvágyad. Ilyen lehet a főtt csirkehús vagy a sovány marha. Az is egy jó megoldás, ha megiszol egy fehérje turmixot egy kanál útifű maghéjjal – iszonyat telít a rosttartalma miatt!
  • “Szűkebb ruha“: cseles kis trükk! Vegyél fel egy tapadós, csinos ruhát, vagy egy farmert, ami nem épp a legbővebb! Itt hamarabb fogod érezni az ételek telítését – és hidd el, hamarabb le is fogod tenni a kanalat! 🙂
  • Ha alkohol, akkor száraz rosé! Ugye a folyékony kalóriák nagyon veszélyesek – és bár távol maradni tőlük nem mindig illedelmes, így ha koccintanátok, válassz száraz borok közül!
  • Egy kiadós edzős-előparty? :) Ha családi hepaj lesz, akkor menj el reggel egy jót futni! Tedd oda magad, végezz intervallum edzéseket, amik a legnagyobb kalóriaégetők! Ezek után a csaló kaja “jó” helyre fog kerülni, és feltölti a tested. (Remélhetőleg nemcsak a zsírraktárakat…)./Igen, akár otthon vagy a szabad levegőn is!
  • After edzés! És ha már a bejglitől-csuszáktól be van töltve a glikogén raktár, akkor miért is ne tolhatnánk egy szuper erősítő otthoni edzést? Persze nem rögtön utána, de másnap mindenképp használt ki ezt az állapotot! Figyeld meg, amilyen nehezen veszed rá magad, hogy kilépj az ünnepi punnyadásból – annál jobban fogod magad érezni a végén!

Bónusz tipp! Használd decemberben a karácsonyi mentőcsomagod – a Peak HCA, CArnitin és Pyruvat hármasát! Ezzel NEM KELL fakírként távol maradni az ünnepi finomságoktól! 

Így fog Neked segíteni a csomag túlélni a decembert:

Van három zsírégető – a HCA, a Carnitin és a Pyruvat – ami egyenként is szuper erős, de hármasban kiütik a plusz kilókat!

A HCA például megakadályozza a szénhidrátok zsírrá alakulását. Ez tök jó, ha olyan típus vagy, aki nehezen kerüli a szénhidrátokat. Karácsonykor pedig mindenki ilyen típus :)) A Carnitint ismerheted, segíti a zsíranyagcserét, így ha decemberben kevesebbszer tudsz mozogni – a szírégetés akkor legalább a maximumon lesz!

A Pyruvat pedig a leghíresebb Peak zsírégető, ami stimulánsok – és edzések nélkül is – növeli az anyagcseréd és csökkenti az éhséget!

Szóval a terv decemberre!

A nagy koncentrálásban azért ne felejtsd el a lényeget, a szeretet ünnepének varázslatos üzenetét, a karácsony szíveket melengető, lelkeket felszabadító jelentését!

Gyors karácsonyi köredzés ITT!

karácsony plusz kilók

karácsony plusz kilók nélkül

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!