-+=
Olvasási idő: 3 perc

A minap beszélgettem pár kolléganőmmel, és megrökönyödve hallgattam, hogy lassan dél felé közeledett az óra – és még nem ettek semmit, csak a reggeli kávé lötyögött a hasukban. (Miközben én már a reggel és tízórai menüt is letudtam…). A reggelik kihagyására általában az időhiány szokott lenni a legfőbb ok.

Felkelünk, gyerekeket rendezzük el, öltözünk, sminkelünk, kapkodunk, késésben vagyunk… emellett kinek van ideje reggelizni? Hát Neked, mert hogy kapsz pár szuper Peak-tippet!

Mi ez a nagy felhajtás a reggeli körül? Miért fontos reggelizni?

Mert elhízol! A szervezet éjszaka közel 8- 10 órán át éhezik – hacsak nem vagy krónikus hűtő-fosztogató éjjelente. A tested, az izmok nem kapnak tápanyagot – és ha reggel nem pótlod, akkor az könnyen izomszövet vesztéshez és anyagcsere lassuláshoz okoz.

Ezen túl a kihagyott reggeli nem okoz kalóriadeficitet – a kutatások, de szerintem a józan tapasztalatod is azt mutatja, hogy ha reggel nem eszel, napközben és majd este hajlamosabb vagy jóval többet összecsipegetni!

Másfelől a vércukorszintednek sem tesz jót, ha nem egyenletesen táplálkozol. Sőt! A napi 1-2 késői, nagyobb volumenű étkezés sok emésztési és gyomorproblémát okoz!

Villám-reggelik! 5 percestől az 1 percesig!

A gyors reggelik titka abban rejlik, hogy már ELŐZŐ ESTE elkészíted… így aznap tényleg csak a bekanalazásával kell foglalkoznod!

30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!

„Overnight” zabkása: a szuper híres reggeli! Egy adag zabot (30-50 gramm) keverj el egy kis joghurttal, gyümölccsel és 20-30 g fehérje porral. Ha kell édesítsd, és kis vízzel hígítsd! Jól keverd el, és hagyd a hűtőben állni egy estén át. Reggel már csak: fogd, vidd, kanalazd!

Proteines palacsinta vagy gofri: a fenti zab-fehérje kombót össze is sütheted, és szilárd formában, ha nagyon kell még út közben, is megeheted.

> Peak-tipp! Nem kell kétes receptekkel kísérletezned, mikor van nekünk erre a helyzetre kifejlesztett Peak palacsinta vagy gofri porunk! A Peak palacsinta nagyon magas fehérjetartalommal rendelkezik, mellette zab adja a szénhidrátot és a különlegessége, hogy a hagyományos, vékony palacsintatészta készítésére is alkalmas. Csak vizet kell hozzáadnod, semmi másra nem lesz szükséged!

Ha nem volt időd este nekikészülni…

Proteines kávé! Ha tényleg este sem volt időd a reggelidről gondoskodni, akkor a legjobb mentőöv felcsapni a kávéd (amire érdekes, hogy mindenkinek van ideje…:)) egy adag fehérjével – vagy akár a Peak instant proteines kávájához kis vizet keverni, és máris indulhatsz utadra! Ha mellé szénhidrátként pár szem korpovit kekszet is letolsz, már tökéletes reggelit abszolváltál 1 perc alatt!

A hűtőben is lehet betárazni vész-porciókat! Nálam ilyen a cottage cheese, light sajtkrém, mozzarella snack rúd… pár szem keksszel vagy pufirizzsel villámgyorsan letolható!

Pár kanál mogyoróvaj! A nagy rohanásban ha csak erre jut időd, akkor pár kanál 100%-os mogyoróvajjal – vagy még jobb, a fehérjegazdag Wheytellával – már nem kell éhgyomorra elindulnod! Legyen a kulacsodban egy finom protein, és akkor valahol az otthonod-irodád között a fehérjebeviteled is letudhatod.

Protein csoki! A legszuperebb, szilárd, teljes tápértékű reggeli megoldás, amit csak bevágsz a tatyódba és elmajszolsz bármikor, amikor egy percnyi időd van! Érdemes magas fehérjetartalmú csokit választanod – mint például a Peak Protein 50 fehérjeszeletet!

Ha sósat ennél reggel, de nincs időd!

Tortilla! És természetesen ha reggel nem rajongsz az édes ízekért, akkor sósan is elkészítheted előző este a kis menüdet! a hiperekben kapható teljes kiőrlésű tortilla tekercs – amibe Neked már csak bele kell tuszkolnod a fehérjeforrásokat: sajtot, csirkemell sonkát, tojást és a zöldésgeket! Ha nincs otthon időd megenni, szintén szuoer mód szállítható!

> Bónusz Peak-tipp! Az a tapasztalatunk, hogy akiknek a reggele húzós, azoknak sajnos a nap jórésze is az. Mindig legyen nálad ez a pár cucc, hogy ne éhezz, ne egyél össze minden szemetet – hanem minőségi makrotápanyagokkal lásd el a tested! Nemcsak az alakod, a bőröd és a kinézeted lesz szebb, de ha ennyire zűrös életet élsz, akkor még fokozottabban kell ezekkel megtámogatni az immunrendszered!

Egy finom fehérje por, amit bárhol megihatsz. Akár a buszon ülve, akár a kocsiban, akár egy meetingen.

Egy finom Peak BCAA italpor! Keverj el egy adaggal egy másfél literes vízzel és iszogasd! Egész napos aminosav ellátottság mellett a hidratálásról is gondoskodsz, ráadásul finom ízben!

Multivitamin! Nem kimondottan kaja, de mindenkinek kell. Neked pláne, akinek ennyire sűrű az élete, hogy nincs ideje reggelizni! 🙂

Több gyors reggeli tipp ITT!

villám reggeli

villám reggeli tippek

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.