-+=
Olvasási idő: 3 perc

Ez a cikk most nem a versenyzőknek szól, sőt még csak nem is azoknak, akik annyira komolyan veszik ezt az életmódot, hogy egész évben tartanak egy „klasszikus fitt” formát. Ez most azoknak szól, akik szeretnének csak “egyszerűen egészségesek” lenni. Nektek szeretném egy kicsit megkönnyíteni azt, hogy hogyan kell(ene) táplálkozni!

Természetesen az egészséges életmód nem merül ki csupán a szervezetünk táplálásában (ott van még az alvás, a folyadékfogyasztás, a sport és a lelki egészség), de azért ahogy mondani szokták 60-70% a táplálkozás.

Aki nem törekszik tökéletes formára (és még egészséges az emésztő és hormonrendszere) annak nem feltétlen kell mindent grammra kiszámolnia, elég az általunk már korábban bemutatott tányérszabályt alkalmaznia. Fontos azonban figyelni arra, hogy mi kerül a tányérunkra!

Alap tételként elfogadjuk azt, hogy minél természetesebb formában fogyasztunk egy ételt, annál több tápanyagot és nem csak üres kalóriát tartalmaz. Hogy hogyan nézz ki ez egy gyakorlati példán? A 100%-s almából préselt almalé jobb, mint a cukros verzió, de egy igazi alma elfogyasztásának még jobb élettani hatása van.

A krémes finomságok esetén pedig a Peak 100%-os magvajak például azok, amelyek semmilyen más adalékot nem tartalmaznak – csak az adott mag (mogyoróvaj, mandulavaj, kesudióvaj és pisztáciavaj) krémessé őrölve található benne, minden jótékony tulajdonságával.

Az ételekről tudunk kell, hogy nem csak szénhidrátot, zsírt és fehérjét tartalmaznak, hanem mikrotápanyagokat is. Ilyenek a vitaminok, a nyomelemek és az ásványi anyagok.

Totálisan INGYENES a kiszállítás + a 3ik INGYEN van a Peakshopban, amíg Fotózáson vagyunk!

Ezek a mikro tápanyagok sok esetben érzékenyek a hőre, a sav hatásra, így a feldolgozás során mennyiségük csökkenhet, vagy inaktív formába kerülhet. További probléma, hogy az állag megőrzése és a hosszabb eltarthatóság érdekében, már nem csak nagyanyáink praktikáit (hideg- és meleg dunszt, sózás…) alkalmazzuk, hanem különböző élelmiszer adalékokat is használunk.

Ezek olyan főként mesterséges kémiai vegyületek (azért kivételek is vannak, mint például az E300, vagyis az aszkorbinsav, tehát C-vitamin), amelyek az étel eltarthatóságát vagy valamilyen tulajdonságát befolyásolják.

Az eltarthatóság szempontjából két fontos dolog van, az első a pH csökkentés, mivel 4,5-s pH alatt a botulizmust okozó toxint termelő baktériumok szinte nem tudnak szaporodni, a másik olyan adalékanyagok adása, amelyek meggátolják az étel „öregedését”.

Ezek az anyagok NEM MÉRGEZŐEK, tehát azonnali halált vagy tünetet nem feltétlen okoznak, viszont: Vannak arra érzékeny emberek, akiknek már icipici mennyiségben is problémás lehet a fogyasztásuk ÉS jellemzően nem önmagukban fogyasztjuk, hanem az egyes ételeket (amik több féle adalékanyagot tartalmaznak) más ételekkel együtt esszük (amik más fajta adalékanyagokat tartalmaznak), így ezek mixként érkeznek a szervezetünkbe.

Ezt nevezzük koktélhatásnak. Egy mix sosem pontosan ugyanúgy hat, mintha egyesével ennénk meg az összetevőit.

De akkor hogyan válogassunk?

  • Olvassuk el a címkét, és értelmezzük. Ha az úgy nézz ki, mintha a 9-s kémiai tankönyvből tépték volna ki, valószínűleg nagyon feldolgozott élelmiszerről beszélünk tehát nem biztos, hogy egészséges.
  • Szintén gyanakodjunk, ha túl sok összetevőt tartalmaz (főleg ha olyanokat is, amiknek nem értjük a nevét). Alapszabályként 1-2 soros összetételű termékeket akarunk megvenni. Persze ez alól is van kivétel, és nyugodtan berakhatjuk a kosarunkba a 12 féle zöldségből álló fagyasztott vegyes-zöldséget.
  • Szintén nagy segítség, ha látjuk az ételen, hogy mi az. A hús természetes módon nem dínó és nem is hurka alakú. A Sajtnak van kérge, és véletlenül sem krémes, ahogyan a gyümölcsöknek is van formája, és nem gyümölcsléként csordogálnak a faleveleken.
  • És akkor arról, még nem is beszéltem nektek, hogy a feldolgozás során jellemzően magasabb lesz az ételek GI-je, tehát előbb leszünk éhesek is!

Természetesen nem azt mondom, hogy most már soha többé nem ehetünk chipset, vagy egy teljes kiőrlésű sajtos croissant a pékségben, de érdemes tudatosan kezelni ezt a kérdést és nem elfelejteni, hogy a feldolgozás mindenképpen hatással lesz az ételek mikrotápanyagtartalmára és felszívódására is.

Tipp! Ha diétázol és VILLÁMGYORS, fehérjedús, szénhidrátszegény szendvicsre vágysz – készítsd el a Peak paller szenyát! Csak EZ AZ 1 ÖSSZETEVŐ kell a tésztájába! 

Az alábbi recept elkészítését VIDEÓN is megmutattuk! Lemaradtál? Vagy visszanéznéd? ITT megteheted:

 

 

Ha pedig mindenképpen azonnali megoldásokat keresünk, már lehetőségünk van egészséges instant megoldásokat is választani, mint amilyen egy zabos-fehérjés Peak palacsinta por, esetleg egy finom instant fehérjés levespor – vagy a legújabb Peak MCT olajos kávé, koffeinmentesen, zöld kávébabból!

Reggeli tippek egészségesen ITT!

diéta kezdőknek

legegyszerűbb diéta kezdőknek

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!

Referenciák:

https://www.sigmaaldrich.com/analytical-chromatography/analytical-products.html?TablePage=109806889
http://www.bbc.co.uk/blogs/food/2010/08/are-e-numbers-really-bad-for-y.shtml
https://www.food.gov.uk/safety-hygiene/food-additives
http://www.exploreenumbers.co.uk/top-10-e-numbers-try-avoid.html
https://www.medicalnewstoday.com/articles/318630.php
https://universityhealthnews.com/daily/nutrition/processed-foods-five-reasons-avoid/
https://books.google.hu/books?hl=hu&lr=&id=87XK5Uwvs94C&oi=fnd&pg=PP1&dq=processing+food+additives&ots=cmdyYphiN9&sig=Bs2mgXOImPADYPDpHdd5d-c_toE&redir_esc=y#v=onepage&q=processing%20food%20additives&f=false
https://www.healthline.com/nutrition/common-food-additives#section2
https://www.betterhealth.vic.gov.au/health/HealthyLiving/food-processing-and-nutrition
https://nutritiondata.self.com/topics/processing <--- Ha érdekel titeket ezt a cikket szívesebben feldolgoznám még részletesen!