-+=
Olvasási idő: 2 perc

Tízéves edzői tapasztalatommal azt látom, hogy az anyukák vagy nagyon aggódnak azon, hogy miért maradt egy kis pukli a hasukon szülés után, vagy semennyire nem foglalkoznak vele. Ha zavarja is őket, általában az látvány miatt, és mert a buszon továbbra átadnák a helyet neki, a „kismamának”. Az anyukák másik fele pedig azt mondja, ugyan már, kit zavar, ha maradt egy kis hasam, szültem 1-2- 3-4 gyereket, ez normális.

A szétnyílt hasizom problémája nem esztétikai kérdés – bár tökéletesen megértem, ha zavarnak a megjegyzések, és hogy nem ér össze a nadrág cipzárja. Hogy normális-e szülés után a megmaradt kis has? Az, hogy szétnyílt a hasizom, normális, senki nem tehet róla. A terhesség előtti életvitellel pusztán 30-40 százalékban tudjuk megelőzni a problémát.

A megnyúlt kötőszövet – ugyanis nem az izom nyúlik, hanem az egyenes hasizom közepén húzódó „fehér vonal” – tehát általános jelenség szülés után, viszont komoly mozgásszervi panaszokat, sérveket okozhat, ha nem törődünk vele, illetve nem rehabilitáljuk megfelelően. Azzal, hogy nem tart az egyenes hasizom, a belső szerveink sem tudnak a helyükön maradni, illetve az ágyéki gerincszakasznak és a medencének sem lesz megfelelő támasza elölről. Ezekből pedig egyenesen következik a köldöksérv és a gerincsérv kialakulása. Na, de ennyit az ijesztgetésből, hiszen van megoldás! Meg kell tudnod, hogy milyen mértékű a szétnyílásod és megtanulni, hogy ennek megfelelően milyen gyakorlatokat végezhetsz. Ha ez megvan, akkor utána – a szülés után megfelelően kivárt idővel – mehet minden, amit szeretnél!

Milyen gyakorlatokat végezhetsz szétnyílt hasizom esetén?

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Van egy kifejezetten erre specializálódott torna, a Bagyinka Tímea által kifejlesztett LoveYourBelly hasizom regeneráló tréning. Ezt egy 2-3 órás tanfolyam keretein belül tudod elsajátítani. A tanfolyamon mindent megtanulsz, ami számodra szükséges ahhoz, hogy ezentúl bármely sportot űzve nyugodt lelkiismerettel állj neki az edzésnek!

A következő tanfolyam március 11-én lesz 09:30-kor a 16. kerület Talpfa utca 1. címen, a Pilatesfitness Stúdióban.

Miután ennyi szörnyű lehetségesen kialakuló hatását írtuk le a rectus diastasis (a szétnyílt hasizom hivatalon neve), nézzük meg, hogyan tudod otthon is megnézni, nagyjából eldönteni, hogy van-e szétnyílásod. Feküdj le hanyatt a talajra, húzd fel a két lábadat, és kilégzésre emeld a fejed, mellkasod, mint egy hasprésnél. Ha az ujjaiddal be tudsz nyúlni a köldöködnél az egyenes hasizmaid közé, akkor van szétnyílás. Hogy ez milyen mértékű, illetve, mik lesznek vele a Te feladataid, azt a tanfolyamon személyesen tudod meg.

Ha kérdésed van, írj nekem!

Szétnyílt hasizom

Edzés szétnyílt hasizommal

 

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!