-+=
Olvasási idő: 4 perc

Már egy hónapja beköszöntött a vakáció, a diákok a nyári szünet mindennapjait élvezik. A szabadidőt sokan – szerencsére- a rendszeres sportolással töltik ki, amire a suli ideje alatt nem marad idő. De vajon a tini korosztálynak mennyire jók a súlyzós edzések? Esetleg többet árt, mint használ?

A mai fiatalok, a 18 év alatti korosztály lehetőségei sokkal tágabbak a sportolás terén, mint az elmúlt időszakban bármikor. Ha rendszeresen konditerembe jársz, akkor Te is láthatod, hogy 15-16 éves fiúk és lányok is rendszeresen „gyúrják” az izmaikat, ahogy a felnőttek, ilyenkor nyáron pedig még többen keresnek kikapcsolódást és feltöltődést a vasak világában.

Tinédzserek edzése

fiatal_vekony_fiuk_edzese

Ne érts félre, én örülök annak, ha egy fiatal sportol, így is sok a túlsúlyos fiatal, már az dicséretes, hogy önszántukból mozogni akarnak! A problémát én abban látom, hogy egyre fiatalabb korosztály jelenik meg az edzőtermekben. 14 év körüli nyurga kamaszok, akik izmosak, erősek, nagybicepszűek szeretnének lenni, vékonyka lányok, akik kerek popsira vágynak, vagy épp ellenkezőleg, a babahájtól akarnak megszabadulni. A legtöbb edzőteremben nyílt utat kapnak, néhol szülői engedélyhez kötik az olcsóbb diákbérlet vásárlását, de a régi elv, miszerint 18 alatt nem javasolt a súlyzós edzés, az teljesen elavult.

Pedig nagyon fontos lenne, hogy a fiatalok, a 17-18 év alatti fiúk és lányok a számukra megfelelő mozgásformát űzzék rendszeresen!

Tudtad, hogy a gyermek fejlődésében a csontosodási folyamatok 24 éves kor környékén fejeződik be? Addig a csontozat szerkezete még alakul, könnyebben deformálódik, sérül, főleg akkor, ha maximális terhelést kap. Ugyanez vonatkozik a csontok közötti összeköttetésekre, a porcokra, szalagokra.

Kell a kiskamaszoknak az erőfejlesztés, az állóképesség növelése, az izomzat erősítése, de nem a konditeremben használt edzésmódszerekkel!

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Bármilyen sportág, labdajátékok, küzdősportok, akár erősport is lehet, ha a fiúk edzési lehetőségeit nézzük. Bár itt is használhatnak súlyzókat erősítés céljából, ám folyamatos szakmai felügyelet mellett, felnőttek irányításával. Ilyenkor főleg az erő-állóképesség fejlesztése az elsődleges szempont, nem pedig az, hogy mekkora legnagyobb súllyal tud 5-6 ismétlést elvégezni.

Súlyzós edzés fiataloknakfiatal_tulsulyos_fiuk_edzese

Az edzőteremben sokszor voltam szemtanúja, ahogy a tizenévesek felügyelet nélkül pakolták a súlyokat, egyre nagyobb terhelést használva, ahogy a „nagyoktól” látták, erőlködve, szabálytalanul végezték a gyakorlatokat, fokozva ezzel a sérülésveszélyt.

A legtöbb esetben hiányoznak a kondícionális képességek alapjai, a futás, a mászás, a különböző ügyességi feladatok végzésénél elvéreznének. Ezeknek a képességeknek a fejlesztése 12-16 éves korban van az úgynevezett szenzitív időszaka, amikor a legjobban fejleszthető, ha ez azonban kimarad, akkor a későbbiekben már nem, vagy alig változik. Ebben az életkori szakaszban a komplex mozgásformák javasoltak, a „hagyományos” sportágakon kívül a TRX, G-Flex, Fegyencedzés, Cross Fit… számtalan lehetőség van rá, ráadásul a legtöbbnél folyamatos szakember kontrollálásával történik az edzés.

A fiatalos lendület pedig többnyire az edzés idejéig tart, azután pedig irány a gyorsétterem, pedig a megfelelő tápanyagok nélkül fiatal korban se lesz eredmény!

A „húsosabb” fiúknál se a kondi fogja a zsírpárnákat leolvasztani, náluk is az elsődleges szempont, az étkezés reformja után olyan mozgásformát kell találni, amiben folyamatosan mozognia kell, magasan tartva a pulzusszámot, és ezzel a zsírégetést is. A fitness teremben a “8-at belenyomok aztán nézelődöm” elv pszichésen talán hatékonynak tűnhet, de a zsírégetéshez édeskevés.

A vékony lányok esetében is ugyanaz a helyzet, mint a fiúknál!

A csontok, izületek védelmében a túl nagy terhelés még tilos, viszont többnyire izomépítés miatt jönnek a vékony lányok. A kisebb súlyok használatával lehet némi változás, ám a lányok mozgásfejlődésében a konditermi gyakorlatok inkább ártanak, mint használnak.

fiatal_tulsulyos_lanyok_edzese

A gimnasztikai alapmozgások nem tanítják meg őket mozogni, nőiesen járni, a mozgáskultúrájuk nem fejlődik, hanem silányul. A hagyományosan „csajos” mozgásformák, zenés csoportos órák azonban a terhelés mellett a téri-tájékozódási képesség fejlődését, az egyensúlyérzéket, a mozgás összehangolását is fejleszti, amivel megint csak a hétköznapi életben tud jobban helytállni, talpraesettebben reagálni a hirtelen élethelyzetekre.

A fogyni vágyóknál se az vezet célhoz, hogy a combközelítő-combtávolító gépen 300 ismétlést végez közben a barátnővel dumcsizva… A célravezető az izzasztó, lihegős kardióedzés, ezt azonban évtizedes tapasztalatból tudom, hogy a tinilányok nem szívesen végzik a nagy nyilvánosság, pláne a hasonló korú fiúk előtt. Pedig a súlyvesztésben a kocogás, a folyamatos zsírégető kardióedzés, a megállás nélküli 45-60 perces mozgás vezet eredményhez, na és persze tudatos táplálkozás elvei szerint összeállított étrend, amiben nincs egyetlen Mekimenű sem!

Nincs azzal semmi baj, ha időnként beiktatnak a tinik egy-egy kondiedzést, kiegészítésként!

Az már nagyobb baj, amikor hetente 3-4 alkalommal járnak fitness terembe, az élettani adottságaiknak nem megfelelő mozgásformával, terheléssel sportolnak, mindezt önállóan, hasonló életkorú barátokkal, felnőtt, hozzáértő szakember felügyelete nélkül! De az igazi baj akkor következik be, amikor 10-15 év elteltével sem lesz állóképességük, nem lesz mozgáskultúrájuk, és az összetett mozgások problémát jelentenek majd. Akkor majd értetlenül fognak nézni, miként is fordulhat ez elő, „hiszen egész életemben sportoltam!”

A Te gyereked mit sportol?

fiatal_vekony_lanyok_edzese

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!